Lengyel, német, erdélyi – székelyföldi – és francia partnermegyéit hívta
meg a ma estig még látogatható, háromnapos XVII. Alföldi
Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra Csongrád megye Hódmezővásárhelyre.
A lengyelek már harmadik, a németek és a székelyföldiek pedig első alkalommal állítanak ki; a francia Finistère megyeiek idén csak ismerkednek a programmal, amelyet a Hód-Mezőgazda Zrt. szervez, és város támogat évek óta a cég kiállítási centrumában (Hódmezővásárhely, 47. sz. főút).
A mezőgazdaságot, gasztronómiát és turisztikai célpontokat bemutató vendégcsalogató kiadványok mellett a Kovászna megyeiek hoztak magukkal bőrtúrót, füstölt sajtot, aludttejet, székelyföldi szalonnát, de meg lehet kóstolni standjukon a Székely Szikra nevet viselő valóban „gyújtós” szilvapálinkát, s a pityókás – krumplis – házi kenyeret is. A német Breisgau-Hochschwarzwald járás képviselői fekete erdei sonkát, cseresznyepálinkát, vörösbort és gyümölcsszörpöket kínálnak, valamint tapasztalatokat a német agrárium termelő-, értékesítő szervezeteiről. Lódz vajdaság standján különleges lengyel tormákat, savanyúságokat, tradicionális lengyel söröket kóstolhatnak meg bárkik. Az egész rendezvényt egyébként Gráf József szakminiszter nyitotta meg, felhívva a figyelmet a díszvendég szomszédos Horvátországra. S hogy a látványosságok még mik? Igazi állatshow-k! Juhok, tejelő és húsmarhák, kecskék, vadászkutyák, tenyészlovak és sertések, pónik, fajtabemutatók, árverések. Ma csikósbemutató lesz, a gyerekek számára „állati jó show”, Ki mit tud az állatokról, fejőverseny, trófeabírálat, juhnyírás, magyar kutyafajták bemutatója – s természetesen Szent György-napi juhásztalálkozó…
(gm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!