Hogy érzi magát?

Fiatal ember… A Budapesti Műegyetemen szerezte első diplomáját.  Nevetős, nagy darab. Semmi „papos” nincs benne – inkább valamely küzdősport képviselőjének tűnne. A multikulturális Berlin és a nagyon is német – szász – Lipcse magyar rabbija. Tavaly júniusban volt a beiktatása.
– A német lapok akkor külön felhívták a figyelmet: hetven éve nem tartottak ortodox rabbi avatást…
– A beiktatás nagyon szép volt, de nem hivalkodó. Leginkább az az érzés tudatosult bennünk, mekkora felelősséget is jelent ennyi év után Németországban a zsidó hagyományokat továbbadni, életben tartani. Abban az országban, amely a II. világháború után szembe tudott nézni múltjával. Hálás vagyok nekik, s a közösségemnek, hogy a németországi Lauder szervezetben, a Yeshivában dolgozhatok, s hálás vagyok a szüleimnek, akik szekularizált magyar értelmiségiként –  a vallást nem gyakorolva – hagyták a saját utamat járni. Programigazgató is vagyok: igyekszem bevonni azokat a fiatalokat a közösségbe, akik hasonló családokban nőttek fel. Édesapám sajnos négy éve meghalt, az édesanyám Budapesten él, kéthavonta találkozunk, de kétesztendős kislány unokáját, Naomit interneten, skype-on át mindennap látja. Naomi bölcsődés: a német zsidó közösségnek minden szinten van akkreditált oktatási intézménye bölcsitől kezdve az óvodán át az iskolákig. Marina, a feleségem mérnök. Ukrajnai születésű: még gyerek volt, amikor a szülei Németországba költöztek, mert egy fontos szempontot tartottak szem előtt – azt, hogy gyermekeik számára szabadságot, európai szellemiségű kulturális környezetet biztosíthassanak. Kislányunk névadásánál szerettük volna elkerülni az én generációm szembesülését azzal, hogy van „polgári” és van „zsidó” neve… A zsidóság jövőjét ma itt és otthon egyaránt abban látom, hogy a tradíciókkal tisztában lévő, azokat megélő, de „posztmodern” gondolkodásra képes emberek legyünk a körülöttünk lévő társadalom részeként. Arról álmodom, hogy az emberek – a különböző vallásokban – a saját hitüket igaznak, de ne kizárólagosnak éljék meg, hogy egymás értékrendjéhez nyitottan, toleránsan közeledjenek. Az, hogy magyar orthodox zsidó vagyok szerintem nem áll ellentétben azzal, hogy az itteni multikulturális környezetben jól érezzem magam.
– Tanult otthon, Budapesten, s tanult Jeruzsálemben is…
– Sőt itt Berlinben is. Két hete otthon járva, öt régi barátommal, diáktársammal, mind késői húszasok, korai harmincasok vagyunk – akikkel a Nagyfuvaros utcában Raj Tamás főrabbinál, történésznél tanultunk – megemlékeztünk róla, mert márciusban meghalt. Életem első tanára volt. Bár más utat választottam, megjegyeztem: az ember ne csak „fogyasztó” legyen, de próbáljon adni is hitének. „Ki vagyok téve” az idegen nyelveknek, a német mellett rengeteget beszélek-olvasok héberül, angolul: de úgy érzem, az anyanyelv a legnagyobb érték, ezért az itt élő, tanuló fiatal magyarokkal is kapcsolatban vagyok. Noha nem igen látszik meg rajtam, de tényleg sokat focizok, tollaslabdázok szabad időmben. S van egy kis együttesünk: német, erdélyi magyar zsidó és grúziai is zenél benne, csak úgy „nonprofit” alapon csináljuk. Kiskoromban hegedülni tanultam, ma énekelek, basszusgitározok. A gitárt az ember már önként választja… Nem hagyományos klezmert játszunk, hangszerelésünk modern, a zenével közelebb jutunk mindannyian egymáshoz.

(gündisch)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!