Elnézést

Netes fórumban valaki kikér magának egy szót, melyet nem megfelelőnek érez, az adminisztrátor rákérdez, hogy hol hallotta azt a bizonyosat, ő keresi egy darabig, majd rájön, hogy rosszul emlékezett, félrehallott valamit, erre erőltetni kezdi, hogy azért mégis csak részben hibázott ő, mert közben talált ám egy másik vesszőhibát, s a vulkáni hamu, valamint a Nap közelmúltbeli emelt szintű aktivitása is világosan jelzi, hogy ő nem hülye, de nem ám. Milyen helyre kis gyermekregény lenne abból, hogy mondjuk Lacika elindul, hogy megkeresse az „elnézést” szót, amelyet elveszítettek az emberek.
Lacika csak menne, menne, kérdezgetne mindenkit az olajat pisilő fémszörnyek erdejében, a tévét nem néző OVB-ben, mindenféle emelt szintű politikusokat is kifaggatna, de csak nem lelné azt az „elnézést”. Aztán, hogy legyen végre egy ilyen mesénk is, leülne az út szélén és mérges gombát enne dühében, s még habot fújva-haldokolva is arra gondolna: mennyivel jobb lenne a világ, vagy csak ez a végtelenül hülye ország, ha annyit tudnánk mondani, amikor épp nyilvánvalóan elszúrtunk valamit, hogy elnézést.
Nincs túl sok ideje egyikünknek sem – ezt pedig azzal töltjük, hogy egymásnak próbáljuk megmagyarázni, mit csinált rosszul. S minthogy az a mindenkori másik elzárja az útját az őt nem igazoló információknak, ezek a folyamatok igen sok időt vesznek igénybe – nem beszélve arról, hogy saját hibáink észrevétele nélkül a világon semmiből sem tanulunk. Csak úgy megszületünk, megyünk előre találomra választott irányba, ostobán de erőszakosan, s aztán megdöglünk egyszer úgy, hogy sohasem korrigáltunk, sohasem engedtünk be új információt abba a kezdetleges kis számítógépünkbe.
Én meg teljesen hülye vagyok: úgy szeretek hibázni. Úgy szeretem azt mondani, elnézést. Elnézést. Kifejezetten jól érzem magam olyankor. Elnézést. Akkor érzem, hogy élek – amíg csak mereven előre megy az ember, addig azt egy robot is meg tudná csinálni, nem? Elnézést.

Jáksó László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!