Mára széles körben elismert, magyar találmányból kifejlesztett, itthoni cég által gyártott és forgalmazott különleges, környezetbarát adalékanyagot forgalmazó céget próbált hírbe hozni a BKV-botrány egyik vádalkut kötött gyanúsítottja. A magyar vonatok, városi és távolsági autóbuszok dízelmotorjaihoz húsz éve minden eddigi kormányzat alatt közmegelégedésre dolgozó Kowax Kft. vezetője szerint – aki elsőként a Vasárnapi Híreknek nyilatkozott – nem maradt más választásuk, mint a per. Antal Attila ezúttal hallgat.
egyébként szinte védjeggyé vált, hiszen adalékanyagaikat vonatok, autóbuszok és mindenfajta dízelmotor élettartalmának növelésére és károsanyag-
kibocsátásának csökkentésére számos magyar és külföldi cég alkalmazza sikerrel.
– Őszintén szólva először nem is gondoltuk, hogy ránk célozgat Antal Attila nemrégiben a Magyar Nemzetben adott interjújában, amikor arról beszélt: „egy üzemanyag adalék megvásárlására telefonon Demszky Gábor utasította”. Amikor azonban a Hír Tv megismételte ezt a nyilatkozatot és vágóképnek a cégtáblánkat mutatták, majd a Heti Válasz is velünk foglalkozott – megjegyzem téves információkat közölve – elképedve vettük tudomásul, hogy Antal mégis a Kowaxra gondol – mondja a Vasárnapi Híreknek a cég ügyvezetője. „álmában sem gondolta volna, hogy egy magyar találmány alapján itthon készülő, régóta elismert termék sikertörténetét egy bűncselekményekkel vádolt ember odavetett félmondatával, miszerint 98%-ban gázolajat tartalmaz képes besározni és ehhez a kétség legkisebb jelét sem mutatva asszisztálnak bizonyos médiu-mok, miközben egyszerű rákérdezéssel megtudhatták volna, hogy ez nem igaz.
– A konkrét ügyben Antal Attila egyébként amnéziában szenved, mert nyilatkozataihoz elfelejtette hozzátenni, hogy a BKV még az ő kinevezése előtt, 2005-ben uniós közbeszerzési tendert írt ki üzemanyag-adalék beszerzésére. Ezt a tendert a Kowax nyerte, az ő feladata csupán ennek kihirdetése lett volna, ezt azonban ő húzta-halasztotta. Demszky Gábor pedig – aki ezt közleményében le is írta – éppen arra hívta fel a figyelmét, hogy ezzel nem spórol, hanem kárt okoz a BKV-nak, ugyanis az általunk gyártott és forgalmazott adalék használatával évente több mint 100 millió forintot takarít meg a közlekedési vállalat. Ezen kívül talán az sem lényegtelen, hogy – az akkreditált hazai laboratóriumok mérései szerint – csaknem 30 százalékkal, az oly sokat szidott koromkibocsátás is mérsékelhető a termékünkkel.
A Kowax termékei, amelyek 1992 óta vannak piacon, egyébként a rendszerváltás óta folyamatosan segítettek abban, hogy a közszolgálatokban alkalmazott, elsősorban autóbusz és vasúti dízelmotorok a környezetet jobban kímélve és nagyobb élettartamot biztosítva üzemeljenek.
Antal Attila nem kívánt nyilatkozni, azt mondta: nincs mit mondania az ügyről.
K. O.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!