Magyar gyártású, a játék és a dokumentumfilm határmezsgyéjén mozgó
alkotás készül a köznyelvben ÁVH-ként ismert erőszakszervezet 
történetéről „Egy terrorszervezet igaz története” munkacímmel.

Stílszerűen az első forgatási nap május 30-a egybeesik Rajk László, korábbi belügyminiszter,  akkori külügyminiszter letartóztatásának 60 évvel ezelőtti pontos dátumával.
– Lehet, hogy hatásvadásznak tűnik ez az időzítés, de  ezzel a kis történelmi játékkal is azt szeretnénk jelezni, hogy egy igazán hiteles, minden akkori történést kegyetlen őszinteséggel feltáró izgalmas mozit tervezünk – mondta a Vasárnapi Híreknek PHd. Dr. Keserű Sándor történettudós, aki szerint ebben a történetben – amely  a magyar történelem egyik legsötétebb és legfeltáratlanabb korszaka – nem lesznek hősök, csak áldozatok. A fiatal történész elmondta: 15 év kutatásának esszenciája lesz ez a film, amiben feltűnik majd Rákosi Mátyás eredeti Zisz típusú limuzinja, valamint más, filmvásznon sosem látott eredeti két- és négykerekű gépjárművek.
– Fiatal, de nagyszerű színészeket kértünk fel a fontosabb szerepek eljátszására és – bár neveket még nem mondhatok – több hollywoodi sztár is fel fog tűnni a reményeink szerint jövő év végére mozikba és az iskolákba DVD-n eljutó filmben – meséli Kilián Lilla rendezőasszisztens, aki ezúton is szeretne köszönetet mondani, azoknak, akik a kezdetektől hittek a filmben és megelőlegezték támogatásukat, a www.sicofol.com, a www.ksikft.hu valamint az Amsic LLC nevű cégeknek.
A film egyik különleges figurája Rostás Dávid filozófus, akit elhurcolnak az Andrássy út 60-ba – meséli Keserű doktor, hozzátéve: rajta keresztül szeretnénk bemutatni milyen kíméletlen volt ez az erőszakszervezet még egy szelíd, filozófushallgatóval is, akit végül többi társával együtt fel is akasztanak.
– A bitófáig vezető utat elsősorban lélekben járom végig, hiszen lényegében egy néhány négyzetméteres cella és a vallatószoba között ingázok – mondja Rédai Ádám, a karakterbe életet lehelő színművész. Ádám egyébként roma származású bölcsészhallgató. Szerepének saját élete és sorstársai számára is van üzenete: érdemes tanulni és az előítéletek bilincsnél is szorítóbb rabságából kitörni.
– Rengeteg előtanulmányt folytattam, hogy át tudjam élni egy női ÁVH-s szakaszvezető lelki világát – mondja az egyik fiatal szereplő Herczeg Bianka színésznő, akinek ez lesz az első komoly mozija.
A filmről elkészültéig is számos információ található a www.avhfilm.hu weboldalon.

B.P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!