A gonosz és a jó elképesztő karácsonyi lélekvándorlása

***

A 20. században főleg fasizmus volt a neve. Chilében és az usztasáknál, a Kristályéjszakán és a különféle lengyelországi poklokban, meg aztán odaát, Katynban, mindenütt, ahol sötétség uralkodhatott délben is, a gulág szigetcsoportban és a véres sarki övezetben is. És mindegyik fasizmusnak voltak fennkölt ürügyei és ideológiai papjai a lelkiismeretek altatására.
Én sem tudtam, mi történt a romániai Pitesti irtózat-börtöneiben, hogyan fonódott össze a szexuális aberráció a politikai erőszakkal, és nem tudtam, hogy a fegyőrök a (nekem akkor még nagyon is humanista kommunizmus nevében) saját ürülékük lenyelésére kényszerítették a szatmári (máramaros-szigeti?) börtönben a halál foglyait.
Pilátus, Hitler, Sztálin: a fasizmus arcai.
De az őrület, a kínzás, a hatalom beteg kéje nem sokat változott az évek tízezrei alatt. A Gonosz lélekvándorlása, szüntelen reinkarnálódása általában győzedelmes. Az Ember harca az Embertelennel: szakadatlan – és gyakran a végképp legreménytelenebbnek tűnő – szabadságharc.  A szentek arca: a jóságé.
Hillarius érsek – lásd Deák Tamás zseniális darabját – az ideológiai tisztogató, az eretneküldöző, kardos főpap semmiben sem különbözött a 20. századi kardos politikai főpapoktól.
Karácsonyt azonban mostanság már nem tehették a magukévá, mert jobbára elfoglalták a nagyáruházak. Nagyon sokáig reméltük, hogy karácsonykor a tradíció mindenek fölé emeli a szeretetet, amely egyébként az esztendő összes többi napján mindig gyöngébb a vad erőszaknál. De aztán rájöttünk, hogy a nap inkább a fenyőfa-tolvajoké, az áru- és márka-hamisítóké, a kolumnás reklámoké. Jézus sehol. Legföljebb szavakban és csecsemő-alakban.

***

Már a gyerekek is kínozzák a gyöngébbet. Vagy öten egyet. Zsarolják, megalázzák, kizsákmányolják. A kamaszok olykor főszereplők a szexuális fogantatású vagy végeredményű erőszakban, rablásban, zsarolásban, megszégyenítésben. A gyerekek kipécézik a szelídet, a jóhiszeműt, az erőszaktól undorodót, és előbb-utóbb lecsapnak rá. (Lásd Fischer István – Páskándi írásából kiinduló – „Legalább Európát” című megrázó játékfilmjét, melyet 1990 küszöbén előbb mutatott be az M2, mint gyártója, a bukaresti magyar TV.) Az bezzeg limonádé filmekben is ritkán fordul elő, hogy a gyöngének vélt megtámadott korcsoportjának országos bajnoka valamely küzdősportban, és ripittyára veri kis huligán támadóit.
A karácsony jóságproklamációból lett sikeres reklámkampány. Vásárlási zseton.
Ha a jóságot elfedi a pénztárgép, eszünkbe jut mindenféle gyűlölet.
***

A legtöbbje „second hand” érzés. Másodkézből, használtan kapjuk. Az elmúlt két hónapban harminchét fiatal alanyt interjúvoltam meg (és megesküdtem mindegyiknek, hogy nem adom ki őket) – régebbi, hasonló, például románok magyargyűlöletéről készült fölméréseimet megismételve – hogy milyen személyes élmény ébresztette bennük például zsidógyűlöletet (szalonképesebb, szelídebbnek képzelt nevén: az antiszemitizmust.) Nos, hatan azt állították, hogy nincs bennük semminemű, ilyen jellegű, negatív elfogultság (közülük ketten zsidó származásúaknak vallották magukat). Huszonnégyen „másoktól örökölték”. A bizarr választ csak egyikük fogalmazta meg így, de tökéletesen illett szinte mindökre. Készen kapták a családjuktól, a szüleiktől, a környezetüktől, a barátaiktól, az osztálytársaiktól, kezükbe adott olvasmányaikból. Amikor hasonló magánkutatást végeztem – a múlt század hetvenes éveinek végén, a nyolcvanasok elején Havasalföldön, ugyancsak egyetemista korú fiatalok soraiban – a magyargyűlöletet meghatározó, magyarázó élményekről, nagyon hasonló válaszokat kaptam. Erdélyben is megkíséreltem, az ottani, a gyűlölettől megérintett fiatal románoktól azt a már-már sztereotip választ kaptam, hogy a magyarok el akarják ragadni Erdélyt, ezt az ősi román földet a románoktól; egyikük-másikuk a bécsi döntés utáni évek magyar kegyetlenkedéseit hozták fel, a romániai magyarok „árulásait” – de a megkérdezett egyetemista korú fiatalok egyikének sem volt személyes, az érzelmeit alátámasztó, meghatározó, „beindító” élménye.
Attól tartok, több gyűlölet van égen és földön, melynek kutató elemzése ehhez hasonló diagnózisokhoz vezetne. A mostani megkérdezetteim közül ketten akadtak, akik az „örökölt antiszemitizmusukat” igazolva látták abban, hogy a pártpolitikai jobboldalon jóformán nincsenek zsidók (vagyis olyan magyarok, akiket az árja magyarok zsidóknak tartanak), a liberális- és baloldalon vannak. Arra a kérdésemre, hogy az ezerkilencszázharmincas-negyvenes években felhalmozott tapasztalatok a jobboldallal vajon nem szolgálnak erre kellő magyarázattal, tétovázó mozdulatokkal válaszoltak.

***

Az egészről egyetlen „srác” mondott döbbeneteset:
„Mi magyarok talán soha nem voltunk igazán ügyesek, praktikusat, nagyvonalúak. Nemrég jelent meg egy -- időben is igen hosszú -- kutatás végeredménye, mely szerint a mai magyar lakosságban már csak elenyésző, alig kimutatható az ázsiai elem. Ez tehát egy magyarrá szlávokból, svábokból, mindenfélékből lett nemzet. Minden túlzó lobogásunk: tökéletesen érthető kompenzálás. Csak hát nagy marhák voltunk. Ebbe a színes, tehetséges, fantasztikus katyvaszba, amely magát lángolva vallja magyarnak, nagy kár volt nem beolvasztani a zsidókat. Nem azért, mert régi nép – minden nép ősi, amennyiben a világon mindenkinek volt ősapja. A zsidómentes magyar asszimiláns is ősrégi szerb, bunyevác, rác, bosnyák, tót, akarom mondani szlovák, cseh, polyák, sváb, landler, stájer, svájci, vlah, azaz román, rutén, ruszin, ukrán, gagauc, görög, német, olasz, frank, orosz… De ha mi a kezdetektől mindvégig, a 19. század végéig beolvasztottuk volna a zsidókat, Európa legizgalmasabb népe vagyunk ma. Nem istenítem őket, amiképpen nem is gyűlöltem soha. De a génjeikben olyan tapasztalatokat hordoznak, olyan készségeket, olyan gondolatmeneti pályákat, amelyek bibliaiak és modernek, mély istenfogalmat és tragédia-tudatot tartósítanak és adnak át, képesek nagy jellemeket felnevelni-növelni magukból, szóval olyan különleges színadalék lett volna ehhez a mostani magyar nemzethez, hogy nem lett volna okom most szorongani a magyarság jövőjének latolgatásakor. A zsidókat sem a szétszóratás, sem az évezredek pogromjai nem semmisíthették meg – miközben az avarok – László Gyula szerint az előmagyarok – meg a hunok – mások szerint ugyancsak előmagyarok – meg a beolvadt besenyők, kunok, jászok, talán kabarok, kazárok stb. mind eltűntek. Na, ha befogadtuk volna őket szervesen, itt, Európa közepén, azt az egymillió hébert, nagyon erősek lennénk. De persze, ezt az esélyt elengedtük, vége. Te meg csak azt mondhatod a szövegemre, hogy tipikus dilettáns duma, arra jó, hogy bárkit ledöbbentsen, netán egy futurisztikus és utópisztikus regény megírható belőle, persze kicsit komolyabban véve a premisszákat is. De én imádom a meghökkentő, megváltó ötleteket, és óriási előnyöm, hogy – tudtommal – egy csöpp zsidó sincs bennem.

***

Hát ez így életem legkülönösebb karácsonyi írása – vajon ki viseli el a teljesen szokatlan ötleteket?

Bodor Pál (DIURNUS)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!