A labdarúgók és klubjaik zsebében előszeretettel turkáló, avagy hivatalosabban a focisták vagyoni helyzetével foglalkozó amerikai gazdasági magazin, a Forbes e hét végére időzítve a megjelenést megint előrukkolt éves listáival, amelyek tanúsága szerint David Beckham a legtöbb bevételre szert tevő futballista, míg a kluboknál a Manchester United maradt az első helyen a legtehetősebbek lajstromán.



Az angol játékos operációja után momentán Achilles-ín-sérüléséből lábadozik, s nyilvánvalóan nem lehet ott a június-júliusi dél-afrikai világbajnokságon, noha éppen azért intézte el amerikai klubcsapatánál, a Los Angeles Galaxynél kölcsönadását az AC Milanhoz, hogy Európában, a nemzeti válogatott olasz szövetségi kapitányának, Fabio Capellónak a szeme előtt legyen, s kijusson vélhetően élete utolsó vb-jére. Amiből már nem lesz semmi, legfeljebb annyi vigasza lehet Beckhamnek, hogy 35 esztendősen, labdaterelgetés nélkül is az ő jövedelme a legmagasabb az összes labdarúgó között. Amiből persze nyilvánvalóan fakad a következtetés, hogy nem a(z aktuális) teljesítmény az egyetlen mérce, a bevételnövelést a hírnévhez alapvetően hozzátapadó, egy idő után azonban olykor már majdhogynem „önjáró” piaci érték határozza meg, de legalább is befolyásolja erőteljesen. Beckham azzal, hogy a világfutball médiapiacán régóta a legkelendőbb, reklámcélokból is a legjobban eladható játékos, alaposan felverte a gázsiját. Még pontosabban a jövedelmi forrásait szélesítette ki, hiszen futballistafizetése csak töredéke annak, ami szponzorszerződései révén, a legkülönbözőbb termékek reklámozásával, no és a nevével könnyedén értékesíthető megannyi cikk eladásából befolyik David barátunk számlájára. Ismételjük: akár focizik, akár nem.
A Forbes adatai szerint Beckham évi 40 millió dollárt keres, alapvetően fő támogatóinak, az adidasnak, a Giorgio Armaninak és a Motorolának a jóvoltából. Bár hogy egy szomorú megjegyzést is tegyünk: további tetemes summáktól ugyanakkor elesik az angol focista annak következtében, hogy a márciusi súlyos sérülés miatt nem épül fel időben, így távol maradni kényszerül a június 11-én rajtoló világbajnokságról – nyilván nem csupán a saját, hanem az angol nemzeti válogatott sikeréért szorító milliók őszinte bánatára is. És még csak nem is elsősorban az anyagi veszteség miatt jogos a bú.
A szponzori pénzek – a Nike, a Coca-Cola és a már említett divatcézár Armani milliói – hozták be Beckham mögé másodiknak a portugálok szépfiúját, a futballpályán is kiváló Cristiano Ronaldót. A Real Madrid – a Manchester Unitedtől 130 millió dollárnak megfelelő összegért megvásárolt – 25 esztendős, korábbi aranylabdás vezéralakja a magazin számításai szerint évi 30 millió dollárnyi bevételre tesz szert, aminek durván a fele ered a spanyol királyi gárda ászának sztárgázsijából. Ronaldo csapattársáé, a 28 éves brazil aranylabdás – főleg az adidas és Armani pátyolgatta - Kakáé a harmadik hely évi 25 millióval, ami szintén nem kis pénz, annak fényében meg különösen nem, hogy március eleje óta, lassan gyógyuló sérülése miatt, hetek óta nem állhatott együttese rendelkezésére, amely amúgy 91 millió dollárnyit fizetett érte előző csapatának, az AC Milannak.
A jelenleg is a milánóiakat erősítő, 30 éves, ugyancsak ex-aranylabdás és az Év játékosa titulust is az említettekhez hasonlatosan már kiérdemelt brazil Ronaldinho a negyedik ugyancsak 25 milliót „súroló” jövedelmével, s 24-et vallhat a magáénak az ötödik helyezett, 32 esztendejével lassan kiöregedő francia csillag, a jelenleg a világ legjobb klubcsapataként számon tartott spanyol FC Barcelonában játszó Thierry Henry. Mondhatni, hogy ugyanakkor csupán a hatodik pozíció Lionel Messié, az említettek sorában amúgy a legfiatalabb, alig 22 éves argentin futballgéniuszé, akinek évi jövedelme aktuálisan 20 millióra rúg.
A klubok tehetősségi listáját a Manchester United vezeti, a leggazdagabbak rangsorában az angol egyesület 1,835 milliárd dolláros értékkel áll az élen, ami azt is jelenti, hogy a Vörös Ördögök 2009 után pénzügyileg változatlanul a legértékesebb alakulatát adják a foci világának. A szigetországi klub 512 millióval „veri” a korábbi rangelső Real Madridot. A Premier League bajnoki címvédője – noha egyébként adósságai meghaladják összértéke felét! – főleg meccseinek televíziós közvetítéseiből, szponzori juttatásokból, a jegyeladásból és a különböző sportfelszerelések, főképpen persze a futballistamezek értékesítéséből gazdagodott tovább, s jött föl 2010-re a 2008-as harmadik helyről az elsőre.
A képzeletbeli dobogó második fokát a tavalyelőtt még első, múlt esztendőben ezüstérmes Real foglalja el, a királyiak értéke 1,323 milliárd USA-dollár, a „bronzos” londoni Ágyúsok csapata, vagyis a 2009-ben is harmadik Arsenal 1,181 milliárdot ér. A negyedik kerek 1 milliárddal a Barcelona, amely a tavalyi sikerszéria jóvoltából, többek között a Bajnokok Ligája, a spanyol bajnokság és kupa, s a klub-vb megnyerése révén „megtollasodva” a hetedik pozícióból szökkent ekkorát előre. Az ötödik – a 2009-es negyedikről lejjebb csusszanva – a német Bayern München 990 millióval, a hatodik a szintén egy pozíciót gyengülő FC Liverpool 822 millióval, s érdekesség, hogy a legértékesebb 20 klub közé még éppen befért a szintén angol, de az élvonalból a másodosztályba kiesett Newcastle United is (értéke 198 millió USA-dollár).

(Jamzon)

A lista legjobbjai:


 Névévi jövedelme ($)


 David Beckham (angol, Los Angeles Galaxy/AC Milan)40 millió
 Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)30 millió
 Kaká (brazil, Real Madrid)25 millió
 Ronaldinho (brazil, AC Milan)25 millió
 Thierry Henry (francia, FC Barcelona)24 millió
 Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)20 millió
 Frank Lampard (angol, FC Chelsea)17 millió
 John Terry (angol, FC Chelsea)16 millió
 Zlatan Ibrahimovic (svéd, FC Barcelona)16 millió
 Steven Gerrard (angol, FC Liverpool)15 millió

 

Klubsorrend                      érték (millió dollárban)


Manchester United (angol)1835 
Real Madrid (spanyol)1323
Arsenal (angol)1181
FC Barcelona (spanyol)1000
Bayern München (német)990
FC Liverpool (angol)822
AC Milan (olasz)800
Juventus (olasz)656
FC Chelsea (angol)646
Internazionale (olasz)413
Schalke 04 (német)384
Tottenham Hotspur (angol)372
Olympique Lyon (francia)333
Hamburger SV (német)329
AS Roma (olasz)308
Werder Bremen (német)274
Olympique Marseille (francia)262
Borussia Dortmund (német)261
Manchester City (angol)258
Newcastle United (angol)198
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!