Három évtized után a Robin Hood című kalandfilmmel tér vissza Cannes-ba
Ridley Scott Oscar-díjas filmrendező, aki a The Daily Telegraph on-line
kiadásának adott interjújában beszélt új produkciójáról.


Scott 33 éve nyerte el a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma-díját a Párbajhősök című kosztümös drámájáért. Negyven filmmel a háta mögött már nem a művészi bemutatkozás porondját keresi a francia Riviérán. Azért megy oda, mert Cannes jó piacot jelent a film számára – mondta el a 72 esztendős rendező, akinek Robin Hoodja nyitja a nagy presztízsű májusi filmmustrát.
„Filmeket csinálunk, és megpróbáljuk eladni őket. Nincs más értelme. Azt mondani, hogy az egész puszta művészet, egyszerűen képtelenség; az egész arról szól, hogyan tudja eladni az ember a filmjét. Nem érdekes, hogy nagy vagy kis költségvetésű a mozi, ha nem lehet eladni, nincs értelme elkészíteni” – fejtette ki a rendező. Robin Hoodot mindig is szerette Hollywood: a zöld harisnyás jelmezt olyan színészek öltötték magukra az idők során, mint Douglas Fairbanks, Errol Flynn, Sean Connery, Richard Greene vagy Kevin Costner.
A címszerepben Russell Crowe látható, Scott kedvenc színésze, akivel korábban már négy filmen dolgozott együtt. A Gladiátor mindkettejüknek elismerést hozott (az ausztrál színésznek Oscart is), a Bor, mámor, Provance és a Hazugságok hálója nem aratott ugyan zajos sikert, de az Amerikai gengsztert megint keblükre ölelték a kritikusok.

MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!