Kommentár

Megint bebizonyosodott, hogy az Európai Unión kívül „nincs élet”. Ha Görögország (miként másfél esztendeje hazánk is) nem az unió, sőt – ellentétben velünk az eurózóna –  tagja, aligha úszná meg argentin típusú pénzügyi összeomlás nélkül. Ám e kettős tagsággal bizton számíthatott kimentésére, ami azt jelenti, hogy a németek és a többiek, ha fogcsikorgatva is, kénytelenek részben átvállalni a felelőtlen görög költekezés kínos következményeit. Igaz, mostantól persze a görögök sem ússzák meg megszorítások nélkül, tüntet is ellene hevesen főleg a szélsőbal.
Konzervatívok szeretik ezt a „görög szocializmus”, a túlzott állami „osztogatás” bűnének betudni, ami különben mindkét athéni politikai oldal közös vétke volt (most éppen a szocialista kormányra hagyta jobboldali elődje a szanálás terhét). Kétségtelen, hogy a görögök az uniós, majd később az eurózónás csatlakozásuk számos előnyével túlságosan is, ha úgy tetszik, meggondolatlanul éltek, az egyéni és állami eladósodás ismerős jelensége sodorta őket is a szakadék szélére. Ám az állam leginkább azért nem tudta állni a növekvő számlát, mert az egész görög életet átszőtte a korrupció. S most, amikor jócskán visszavesznek a kiküzdött jóléti juttatásokból, végső soron egy olyan „adórendszernek„ kellene fedeznie az állami bevételeket, amelyet elképesztően kijátszanak. Nem más, egy korábbi pénzügyminiszter mesélte a londoni Times tudósítójának, hogy teljesen megszokott az adót „lealkudni”, mármint egy asztal alatti borítékkal az adóhivatal tisztviselőjének. Nem csoda, ha a segélycsomag nagyját szokás szerint állni kénytelen Berlin ily sokáig vonakodott a mentőakciótól, s követelt szigort Athéntól.
Csakhogy a tavalyi közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman szerint ez nemcsak görög válság, hanem az euró krízise is, amit az is jelez, hogy nemcsak Athén került bajba, hanem az ibériaiak, írek is a szakadék szélén táncolnak. S azért, vonja le a tanulságot Krugman, mert az eurókövetelmények kényszerzubbonyával kivették a kormányok kezéből az alkalmazkodás fegyvereit, elsősorban a leértékelést. Helyette maradtak a puszta, s érthetően lakossági zúgolódást kiváltó elvonások, egyensúlyt nem tudnak többé devalválással teremteni. A közös pénzügyi rendszer rugalmatlansága üt most vissza, s nem Krugman az egyetlen, aki komolyan elképzelhetőnek tartja az euróövezet felbomlását (hasonló nézeteket vall egyébként a VH-ban is publikáló Róna Péter). Miként az sem véletlen, hogy korántsem – az EU-t is becsapó – Athén szegte meg először a túl szigorú maastrichti követelményeket, hanem például maguk a németek is (együtt a franciákkal). Meglehet, miként most a görögök, az euró is „megússza”, ám ez a válság aligha marad következmények nélkül.

A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!