A brit konzervatívok és a liberálisok versengésének jegyében fordult a
célegyenesbe a hétvégén a május 6-i nagy-britanniai parlamenti
választások kampánya, miután a tizenhárom éve kormányzó Munkáspárt
továbbra is minden kimutatás szerint messze lemaradva követi a két másik
nagy politikai erőt a népszerűségi listákon – jelentette Londonból az
MTI tudósítója.
A Harris közvélemény-kutató intézet, amely a Daily Mail című, konzervatív irányultságú napilap megbízásából készít felméréseket, szombaton közölt legújabb adatsorában a Konzervatív Pártnak 33 százalékos, az eddigi örök harmadik Liberális Demokratáknak 32 százalékos, a Labournek 24 százalékos támogatottságot mutatott ki. Ez megfelel az utóbbi egy hét összes többi felmérésének, amelyek a toryknak és a liberálisoknak rendre 30 százalék feletti, a brit baloldal vezető erejének ugyanakkor 24-28 százalék közötti népszerűséget jeleztek.
Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezetője és miniszterelnök-jelöltje a The Guardian – a legnagyobb baloldali brit napilap – szombati kiadásának nyilatkozva ki is jelentette: meggyőződése, hogy a választás most már nem a konzervatívok és a Munkáspárt, hanem a konzervatívok és a liberálisok között dől el.
A brit választások történetében most először tévévita-sorozatban mérkőztek meg a három legnagyobb párt kormányfőjelöltjei. Összesen három vitát rendeztek, de a Liberális Demokraták már az első ilyen rendezvény után látványosan előretörtek, a jelek szerint tartósan kilépve eddigi, hosszú évek átlagában 17-20 százalék közötti támogatottsági sávjukból. Ennek jelentősége akkor válik kritikussá, ha – amint a közvélemény-kutatásokból sejteni lehet – a választások után egyik nagy pártnak sem lesz abszolút többsége az alsóházban, és esetleg koalíciós
tárgyalások kezdődnek. Ebben a helyzetben döntő lehet, hogy Clegg ki mellé áll. A liberális demokrata vezető eddig még nem kötelezte el magát, de már korábban leszögezte: nem lesz hajlandó a hatalomban tartani Gordon Brown jelenlegi kormányfőt, ha a Munkáspárt a szavazatarányokat tekintve a harmadik helyre kerül.
A The Guardian szombaton közölte, hogy a maga részéről a liberálisokat támogatja. A lap szerkesztőségi cikkben fejtette ki, hogy ha a The Guardiannek „lenne voksa, azt lelkesen a Liberális Demokratákra adná” a csütörtöki parlamenti választásokon. Az újság ezt elsősorban azzal indokolta, hogy a liberálisok következetesen szorgalmazzák a brit választási rendszer reformját, egy olyan parlament érdekében, amely „hű tükre lenne e pluralista nemzetnek, nem pedig (a választói akaratot) egyre kevésbé képviselő torzképe”. A jelenlegi brit választási rendszerben minden választókerületből egyetlen, egyszerű szavazattöbbséggel megválasztott egyéni jelölt juthat be a parlamentbe. Ezért a felmérések csak a százalékos erőviszonyokat tükrözik, s nem a várható mandátumelosztást, mivel mind a Labour, mind a toryk jóval több „holtbiztos” körzetre számíthatnak a liberálisoknál.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!