Kis nagyvárosok  kéz a kézben?

„Nagyvárad gazdag város, de Európa térképén csak piciny pont, s ezért lehetőségeihez képest sem fejlődhet elég gyorsan. Régióban kell gondolkodnunk persze, de melyikben? A romániai gazdaságfejlesztési régiók között az északnyugatihoz tartozunk, 2000-2001 óta viszont jogilag megalapoztunk egy másikat is, a bihari, illetve hajdú-bihari régiót: a két ország egymással szomszédos térségeit. Ez utóbbiban szívem és az eszem szerint is szívesebben gondolkodom, de illik a szerint is vizsgálódni, hogy melyik régiótípus kínál nagyobb sanszot a város fejlődéséhez. Érzésem szerint kétpólusú régióval számolhat az Európai Unió, mivel a két pólus együtt is képes vonzani a befektetőket. De csak akkor, ha urbanisztikai agglomeráció fejlődhet ki Debrecen és Nagyvárad között.”


A „szomszéd” politikus, Debrecen polgármestere voltaképpen okkal félti városa státuszát, hiszen az uniós taggá vált Románia és hazánk – Nagyvárad és Debrecen – között egyre inkább eltűnnek a határok, s ez azt is jelenti, hogy – Bíró Rozália szavaival – piciny pontok találtatnak „csak” a térképen. Ám a nagyobbik pici pont valamikor nagyobb vonzerőnek számított a térségben, mint a cívis város – ezen, kevéssé szerethető módon csak a mesterségesen meghúzott országhatár változtatott. A debreceni honatyától, Kósa Lajostól most ugyan nem kaptunk kommentárt az urbanizációs szerkezetre utaló, konferencián elmondott érveléséhez, azt azonban megtudtuk, a bihari és hajdú-bihari régió központjainak fejlődését nem vagy-vagy alapon kíséri figyelemmel az üzleti szektor. Bíró Rozália is erre utalt, amikor kétpólusú régióról nyilatkozott, s jelezte, lehet azon elméleti vitát folytatni, hogy a Debrecennél népesebb Nagyvárad felértékelődéséből következik-e a város térségi vezető szerepének is a kialakulása, de a gyakorlatot mégis a helyi közigazgatás politikai és szakmai vezetői alakítják, s egyelőre szó nincs az egymás elleni versengésről, sőt.


A két város egyeteme például közösen dolgozik egy projekten, amelyben már utalnak az „urbanisztikai agglomeráció” fogalmára, de a közösködés alapjaira is kíváncsiak voltak. El is készült egy közvélemény-kutatás arról, hogyan gondolkodik a lakosság egy közös fejlesztési stratégiáról. Az adatokból kitetszik, „odaát” - bármennyire vegyes nemzetiségű polgárok alkotják a várost - a lakosságnak nincsenek ellenérzéseik. Bíró Rozália meg is erősíti: Nagyváradon az emberek még abbéli félelmeiken is túlteszik magukat, hogy a városok a párhuzamos fejlesztéseket leállítják majd. Más szavakkal: pro és kontra munkahelyvesztést okozhatnak azok a lehetséges változtatások, amelyek vagy Nagyváradon valósulnak meg és Debrecenben nem, avagy fordítva. Debrecen például fejleszti a repülőterét a régió igényeinek megfelelően is, Nagyvárad légi kikötője pedig nem törekszik hasonló babérokra. Ugyanakkor Nagyvárad az üdülőterületére koncentrálhat erőteljesen, mivel természeti kincsei révén vonzani képes egész Európából a gyógyfürdőzni akarókat. A két egyetemen készülő tanulmányban a legközelebbi idők feladatai is megfogalmazódtak, nem is véletlen, hogy a nagyváradi alpolgármester már viszonylag rövid távon is számol egy gyorsforgalmi úttal, s nem lesz ellenére az sem, ha a valamikori kofajáratokat megint elindíthatják a vasúttársaságok: annakidején a Berettyóújfalu környékén élő termelőket a váradi piac tartotta el.


„Az lesz az igazi, ha a vállalkozók találják meg számításaikat a régióban, az itteni városokban, azok agglomerációiban, például a borsi ipari parkban. A nagyváradi önkormányzat mellé is azért szerveztünk vállalkozókból álló tanácsadó grémiumot, hogy az üzleti élet szempontjai is megjelenhessenek, érvényre juthassanak a várospolitikai döntések során” – ismerhettük meg Bíró Rozália érveit. A közigazgatás felelőseinél is nagyobb léptékben gondolkodnak az üzleti élet szereplői, a magyar oldalon például rögtön két további várost is bekapcsol az „urbanisztikai agglomerációba” a térség kamarája. Ott már ki is mondják, a régió sokkal jobban is kinyitható, hiszen legalább száz kilométeres körzetet felölel, Nyíregyházával és Szatmárnémetivel együtt arany négyszög is lehet ez a vidék. Gondolkodásából az üzleti szféra ma már minden tekintetben kiiktatja az országhatárokat, nem véletlenül foglalkoztatja a vállalkozások vezetőit az a jelenség, hogy a nagyváradi régióban egyre komolyabb a munkaerőhiány, nincsenek elégséges számban kvalifikált, műszaki végzettségű szakemberek. A közeljövő pedig arról fog szólni, hogy a magyar településekről mennek-e majd oda dolgozni a honfitársaink. Debrecent és térségét úgy jegyzi az üzleti élet, hogy oda előbb megérkezett az uniós munkastílus, vállalati kultúra, termelékenység. „Odaát”, azaz húsz-harminc-negyven kilométernyire viszont kedvezőbb adórendszert kínálnak a befektetőknek.
A végeredmény: úgy van igaza Debrecen polgármesterének, hogy nincs igaza. Vitathatatlan, a mi nagyvárosaink is kisvárosok, valóban nem képviselnek akkora vonzerőt, mint a félmilliós európai középvárosok. No de együtt? Sem Nagyvárad, sem Debrecen nem keresi régebbi és a közelebbi múltjának státuszát, ha együtt létrehozhatnak egy új státuszt. A kétpólusú régiót mindenesetre a magyar keleti és a romániai, erdélyi nyugati végeken ezennel feltalálták: papíron mindenképpen, s egyre több jelből következően már a gyakorlatban is. 
Gergely László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!