Átalakul a gyermekgondozási támogatások rendszere 2010. május 1-jétől,
így a 2010. április 30-át követően születő gyermekekre már az új
szabályok vonatkoznak.


A 2009-ben elfogadott, s most hatályba lépett intézkedés része a Bajnai-kormány azon programjának, amelynek célja a foglalkoztatás bővítése, a kisgyermekes édesanyák újbóli munkába állásának segítése, a családalapítás és a munkavállalás összehangolása. Ezt szolgálják azok az intézkedések is, amelyek 15-16 ezer új férőhellyel bővítik uniós források segítségével a kicsik nappali ellátását 2012-ig, valamint a munkaerő-piaci ösztönzők is, mint például – igaz, csak a közszférában – kötelezően bevezetett részmunkaidős foglalkoztatás. A bölcsődei férőhelyhiányt mérsékelheti egy új, a családi napközihez hasonló tartalmú, de egyszerűbb és rugalmasabb szabályozással 2010. január 1-jétől működtethető napközbeni ellátási forma, a családi gyermekfelügyelet.
A terhességi gyermekágyi segély (tgyás) és a gyermekgondozási díj (gyed) megszerzéséhez szükséges 180 nap előzetes biztosítási idő 365 napra emelkedik, és a gyed olyan időtartamban vehető igénybe, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, de továbbra is legfeljebb a kicsi kétéves koráig járhat. A gyermekgondozási segély (gyes) a gyermek második életévének betöltéséig jár, azonban – méltányossági szempontokat is figyelembe véve – az ikrek, a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermekek után folyósított gyermekgondozási segély időtartama nem változik. A rendszer átalakítására azért volt szükség, mert a női foglalkoztatási ráta Magyarországon európai összehasonlításban nagyon alacsony, amelyhez – legalábbis az időtartamukat tekintve – „bőkezűnek mondható” gyermekgondozási támogatások is hozzájárulnak. A kormány több olyan – egymásra épülő – egyéb intézkedést kezdeményezett, amelyek együttesen ösztönzik, elősegítik a gyermeket vállaló nők munkaerőpiacra történő visszatérését. A Bajnai-kormány a gyermekgondozási rendszer átalakítását amúgy a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) küldött szándéknyilatkozatában is vállalta 2009-ben.

(gm)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!