Megszületett a végeredmény Budapest 19-es választókerületében is: szoros
küzdelemben Szanyi Tibor (MSZP) nyerte a parlamenti
képviselőválasztást, 10 480-an voksoltak rá, míg Szalay Péter
(Fidesz-KDNP) 10ć246 szavazatot kapott, Tordai Bence (LMP) pedig 1741-et.
Vajon mit tervez? Hogyan kívánja hasznosítani a mandátumát?
– Nagyon szeretném arra és úgy használni, ahogy a XIII. kerületben ezt tettük eddig és tesszük most is Tóth Józseffel, a kerület polgármesterével és sokakkal másokkal. Lássuk be, ebben a kerületben hosszú ideje kőkeményen baloldali politikát folytattunk és ez meghozta a gyümölcsét – igazolják az újra elnyert mandátumok és igazolja a politikai támogatás, ami vélhetően meg is marad – mi legalábbis azon leszünk. Egyébként pedig arra törekszem, hogy ennek a nagyon nagy értékű mandátumnak a súlyát – amit nem listán, hanem egyéni választókerületben nyertem el, s aminek van a mi kerületünkben egy párja is – arra használjam fel, hogy elősegítsem: a korábbi „liberál-anarchista” – szerintem múlóban lévő – politikai divatot a Magyar Szocialista Párton belül mielőbb váltsa fel az átgondoltabb és határozottan baloldali kurzus.
vgp
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!