Az elvek meg a haza

 Egészen nagy múltú formációk is eltűntek a süllyesztőben, gondoljunk az olasz kereszténydemokraták második világháború utáni sok évtizedes kormányzására majd bukására. Földcsuszamlásszerű győzelmet a XX. század modern polgári demokráciáiban nem egyszer aratott egyik vagy másik párt, és – tetszik, nem tetszik – a szélsőjobb parlamenti bevonulása sem számít politikai ritkaságnak, Haidertől Le Penig és az olasz újfasisztákig. Különben éppen ezért eltúlzottnak tartom sok külföldi kommentár aggodalmaskodását a magyar szélsőjobboldaliak előretörése miatt, hiszen nincsenek kormányon és – nem is lesznek. Az elsöprő győzelmet arató Fidesznek – ahogy már eddig is kiderült – nincs más útja, mint jobb felé elhatárolnia magát, mert ez az elemi érdeke; kár, hogy ezt a baloldalon elég kevesen és elég későn vették és veszik észre. És még az sem biztos, hogy a szélsőjobboldal formációján belül a parlamenti szalonképesség diszkrét vonzereje és bája nem indít-e el belső erjedést, amely idővel átrendezheti soraikat. De a pillanatnyi helyzetnek messze nem ez a fő dilemmája, hanem a mágikus erővel emlegetett, a közjogi értelemben „mindenre lehetőséget adó” kétharmad. Úgy fest, hogy a választók döntésétől a piac nem félt, a polgárokkal együtt alighanem tényleges változásokat remél, s nagyon jellemző, hogy a kijelölt kormányfő hét eleji éles támadása a Magyar Nemzeti Bank elnöke ellen – akinek a viszonya különben a szocialistákkal sem volt felhőtlen – azonnali forintgyengülést vont maga után. Sok minden következik ebből, én most csak egyet emelek ki: maga a piac, a szocialistáktól – kormányzásuk sok tétova húzása miatt – elpártoló vállalkozók világa lesz az egyik korláta a hamarosan hivatalba lépő kormánynak. A gazdaság terén a mozgástér igen szűkre szabott, mutatószámaink és nemzetközi elkötelezettségeink jelölik ki azokat a koordinátákat, amelyek között az intézkedések mozoghatnak. Külpolitikai kötöttségeink – mint az ország történetének minden periódusában – most is elsősorban alkalmazkodást igényelnek tőlünk, ezen semmiféle kétharmad nem változtat. És azon sem, hogy a független intézményeknek is van önmozgásuk, nemzetközi hátterük – így a nemzeti banknak is, de tegyük hozzá, még nem tudjuk, hogy az Orbán-megjegyzés taktikai elővágásnak vagy stratégiai hadmozdulatnak minősíthető-e. A „mindent” lehetővé tevő kétharmadelmélet ellenérvei között utoljára hagytam a talán legfontosabbat: magát a helyzetet, vagyis azt, hogy a minden eddiginél nagyobb fölhatalmazás azt is jelenti, hogy a Fideszre szavazók – akik közül sokan tiltakozásként voksoltak a jobbközép gyűjtőpártra – az esetleges kudarcokért majdan csakis a kormányzópártot fogják hibáztatni. A felelősség tehát – ahogyan ezt Orbán is, meg mások is elmondták – óriá-
si, ráadásul a felhatalmazás lendületében mindjárt az első hónapokban kellene lépni a lehetséges és szükséges nagy reformok terén. A feladatnál csak a dilemmák nagyobbak: milyen államot, milyen közigazgatást, milyen oktatást, milyen egészségügyet? – a váltógazdaság folyamán szabadon választott kormányzat induló csapatának lehetőségeinél messze nagyobbak a rájuk váró csapdahelyzetek. A politika sajátossága, hogy az „igazság pillanata” csak utóbb jön el, vagyis csak utóbb bizonyosodik be, rászolgáltak-e a győztesek az erős felhatalmazásra, az ország érdekeit szolgáló nagy rendszerek megváltoztatására fordítják-e energiájukat vagy belemennek-e kicsinyes taktikai ügyekbe, elvesznek-e napi politika csip-csup vitáiban. Miközben a jóindulatú kételkedés hagyományos angolszász jelszavával figyelem az új kormánypárt indulását, azt gondolom, hogy egyfajta nagyvonalúság ajánlott a győztesnek. Amikor pedig Tisza Kálmánnak szemére vetették, hogy a nemzeti függetlenség nézőpontjából már nem bírálja a kiegyezést – szögre akasztván a bihari pontokat –, kritikusainak azt mondta, bocsássák meg neki, hogy elveinél jobban szerette hazáját.
A hamarosan megalakuló Országgyűlés győztes kormánypártja és az ellenzéki pártok egyaránt jól tennék, ha megszívlelnék az egykor tizenöt éven át hivatalban volt, s a magyar modernizáció első nagy szakaszát irányító miniszterelnök frappáns politikai összegzését.  

Martin József

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!