A Barcelona kapusa csaknem felpofozta az Internazionale trénerét

Merthogy a spanyol bajnok a BL címvédőjeként saját stadionjában, a Camp Nouban hiába nyert csatát (1-0), összesítésben a fociháborút elveszítette a Milánóban 3-1-re diadalmaskodó olasz Internazionaléval,  Jose Mourinho, azaz Mou csapatával szemben. Aki persze nem aratott egyéni sikert a vendéglátók körében, amikor a lefújást követően – nyilvánvalóan a Barca-híveket bosszantandó – a maga kifejezetten provokatív, mindig ellenérzéseket (is) keltő „show-elemeit” elővéve látványos ünneplésbe kezdett a nézőtér közelébe rohanva. Ő utóbb azt próbálta (be)magyarázni, hogy csak az itáliai szurkolókat ment köszönteni, de ez esetben aligha rontott volna rá a Barca kapusa, Victor Valdes, aki elégtételt akart venni a most is felfuvalkodott portugálon, s kevésen múlott, hogy nem osztott ki néhány nyaklevest az amúgy a jó modort oktató tanóráknak nyilván mindegyikéről hiányzó trénernek.
Mourinho a meccs utáni nyilatkozataiban sem tagadta meg magát, jól odamondogatva az elmúlt idényben mindent megnyert, a Bajnokok Ligája-elsőség mellett a spanyol bajnokságot és a Király Kupát is elhódító Barcának:
„Rettenetesen nehéz lett volna, ha végig tizenegyen játszunk tizenegy ellen, így viszont, hogy tízen maradtunk a pályán, mégis döntőbe jutottunk, történelmi, sőt mitikus sikert arattunk” – hangzott az „élete legszebb vereségéről” áradozó portugál provokációinak egyike.
Ami ugyanakkor bizonyos: a portugál edző sok Real Madrid-szurkoló kedvére beszélt, s erősíthette fel még inkább azok hangját, akik azt szeretnék, ha az Inter mestere a következő szezonban már a spanyol királyi gárda kispadjáról dirigálna, maga mögött hagyva Itáliát, a Primera Divisiónban is az örök ellenségnek tekintett Barca ellen. Hogy menynyire csak pletyka – bár a Marca is felkapta már korábban is Mourinho Madridba költözésének hírét –, nem tudni, azt viszont majdhogynem kész tényként kezelik a spanyol fővárosban, hogy a blancók chilei vezetőedzőjét, Manuel Pellegrinit menesztik az idény végén, még akkor is, ha netán mégis sikerül a Barcelona elé kerülve a bajnokságot megnyernie csapatával, amelynek négy fordulóval a befejezés előtt egyetlen pont a hátránya a katalánokkal szemben.
Kérdés, hogy a Barca BL-fiaskója mennyire veti vissza Pep Guardiola legénységét az élvonal hajrájában, amely vélhetően már egy döntetlent sem engedhet meg magának az őt kíméletlen elszántsággal üldöző Real miatt, mert a szempontjából esetleg szerencsétlenül alakuló folytatásban a tökéletes legutóbbi szezon után egy kudarcos mostani következhet el, olyan, amelyben semmilyen titulus nem lesz az övé.
Ami viszont nem kérdés: az Inter a másik ágon révbe ért Bayern Münchennel vívhat meg a május 22-i
fináléban. Az olasz és a német együttes a spanyol fővárosban, a Real pályáján, a Santiago Bernabeu Stadionban játszik, megjósolhatatlan végkimenetellel. Az Inter esetében tudniillik az a dicsérendő leginkább, hogy ki tudta verni a Barcát, amely viszont hosszú ideje a leggyengébb teljesítményt nyújtotta, mind a milánói oda-, mind a mostani barcelonai visszavágón. Az amúgy egyetlen olaszt sem (!) felvonultató Mourinho-csapat csillogás nélküli célfutballja a katalánok ellen eredményre vezetett, csakhogy a Bayernnel szemben nem biztos, hogy hasznosul a hasonló harcmodor, a támadójátékról való lemondás, az egykor volt olasz reteszvédelem, az éppen hajdanán az Internél alkalmazott szörnyűséges catenaccio újrahonosítása, az ellenfél futballjának megsemmisítése, s ezzel a labdarúgás minden szépségének tovaűzése. Ama tény azért izgalmassá teszi a finálét, hogy az a valamikori asszisztens és az ő mentora közötti összecsapás is lesz. A Barcelonában kezdetben tolmácsként, és idegenvezetőként, nem pedig edzőként dolgozó Mourinho egykori főnökével, a holland Louis van Gaallal kerül szembe, aki most a másik ágon  vezényelte el a döntőig a Bayernt.  Ehhez a müncheni alakulat mellé rendre társul szegődő szerencsén felül a fokozatosan javuló, mind meggyőzőbb játékra, az egyre hatékonyabb teljesítményre is szükség volt a bajor együttes részéről. Olyanra, ami alapján immár legalább ötvenszázaléknyi az esélye az Interrel szemben a végső győzelemre, a Bajnokok Ligája első helyének elhódítására is.
Érdekességként megjegyzendő: azzal, hogy az Inter elütötte a folytatástól a Barcelonát, az is bizonyossá vált, hogy folytatódik az „átok”: a BL 1992 óta íródó históriájában tudniillik még egyetlen csapatnak sem sikerült a címvédés, és a katalán szuperalakulat most csatlakozott a hiába kísérletezők csapatához. A diadal révén az is bizonysággá vált, hogy az interes Samuel Eto’o csinált jobb vásárt: a kameruni csatárkiválóság az előző szezon végén semmiképpen nem akarta otthagyni a Barcát, a szakmai vezetés azonban nem akarta megtartani az afrikai sztárt, a helyére bármi áron meg akarta, és meg is szerezte az Internazionale svéd támadóját, Zlatan Ibrahimovicot. Az alku Eto’o feje felett született meg a két klub között, s most ki-ki elgondolkodhat: megérte-e neki a cserebere?... A csapnivalóan gyenge Ibrahimovicot lecserélték a meccsen, a támadójáték hiányában kényszervédőként is végig nagyszerűen harcoló Eto’o a maga részéről minden-esetre elegánsan nyilatkozott, amikor csak ennyit mondott a találkozó lefújását követően: „A világ legjobb csapata a Barcelona, de nem mindig a legjobb nyer.”
A Bayern amúgy 2001-ben, tehát kilenc esztendeje volt utoljára finalista, s akkor meg is nyerte a BL-t, az Inter viszont hovatovább négy évtizede nem tudott rangos trófeát szerezni. Még pontosabban 1972-ben a holland Ajaxszal került szembe a BL-előd, a Bajnokcsapatok Európa Kupája fináléjában, ahol a németalföldiek 2-0-ra verték az itáliaiakat. Ezért is mondják most már egyre hangosabban a napjainkra az összetételében is a nevéhez igazodó internacionalista társulat, az Internazionale elkötelezettjei, hogy itt az idő élni a lehetőséggel.  Az „echte” német futballistát nem nagy számban, de azért legalább mutatóban felvonultató Bayern képes lehet az Inter trófeamentes időszakát még hosszabbra nyújtani.

(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!