– Összetettek a határon túli magyarsággal kapcsolatos kérdések – mondta a VH-nak Markó Béla, ezért egyetért azzal, hogy a nemzetpolitika az új kormányzati szerkezetben nem a Külügyminisztériumhoz fog tartozni. Ezt Martonyi János, a külügyminiszteri poszt várományosa közölte a Magyar Televíziónak adott szombati interjújában.
Martonyi hozzátette: a nemzetpolitika nem külpolitika, „a nemzetpolitika a nemzetstratégiának egy nagyon fontos eleme”. Külpolitikai „lecsapódása” a szomszédpolitikával és a Közép-Európa-, illetve Európa-politikával összefüggésben van. Martonyi szavaira reagálva Markó Béla, az immár 21. évébe lépett Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Vasárnapi Híreknek elmondta, mind Martonyi Jánost, mind Semjén Zsoltot régóta ismeri, egyébként pedig a nemsokára megalakuló új magyar kormányban tervezett munkamegosztással egyetért – ugyanis szerinte is a határon túli magyarsággal kapcsolatos kérdések nem lehetnek csupán a szűk külpolitika részei, ezek annál sokkal összetettebbek, s ezáltal más kezelést is igényelnek.
Elmondta azt is, úgy véli: a Fidesz-KDNP kormányzatnak lesz is módja érvényesíteni egy egységes és határozott álláspontot a nemzetpolitikát illetően, mert a kétharmados parlamenti többség okán nem lesz számára kényszer különféle nemkívánatos kompromisszumokat kötni. Markó örül annak, hogy a Magyar Állandó Értekezletet, a MÁÉRT-et fel szándékoznak újítani, mert szerinte erre a konzultációs fórumra mindenkinek nagy szüksége lenne, ugyanis a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma önmagában nem tudta helyettesíteni sokkalta szélesebb spektrumú elődjét. Annak kapcsán, hogy Martonyi János jobban örülne a határon túli magyaroknál a több helyett egy pártnak, Markó közölte: ő is jobban örülne az egység ilyetén létezésének, éppen a képviseleti demokrácia megvalósítása érdekében.
(gm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!