XVI. Benedek pápa szombaton elfogadta lemondását, miután felmerült a
gyanúja annak, hogy a német főpap szexuális visszaélést követett el
gyermekekkel szemben.
A Vatikán szombati szikár közleménye szerint Mixa lemondását a pápa annak az egyházjogi törvénynek az alapján fogadta el, amely lehetővé teszi egy püspök távozását, amennyiben „alkalmatlanná” válik a szolgálatra. Mixa egyben a német hadsereg, a Bundeswehr katonai püspöke is volt.
Mixa immár a sokadik főpap a római katolikus egyházban, akinek az elmúlt évtizedekből származó pedofil botrányok miatt kell távoznia posztjáról. Az elmúlt hetekben egy belga és három ír püspök mondott le hasonló okok miatt. Német ügyészek és egyházi tisztségviselők pénteken azt közölték, hogy világi és egyházi hatóságok olyan vádakat vizsgálnak, melyek szerint Mixa szexuális visszaélést követett el egy kisfiúval szemben.
A főpap visszautasította a feltételezést. Az ingolstadti ügyészség megkezdte a nyomozást az ügyben.
Szexuális zaklatási ügy kivizsgálását akadályozta meg a Vatikán volt államtitkára, Angelo Sodano bíboros Ausztria bíborosa, Christoph Schönborn szerint – közölte szombaton a Kathpress katolikus hírügynökség. Schönborn bíboros húsvét vasárnapján újságírók szűk csoportja előtt beszélt arról, hogy a Vatikán egykori második embere súlyos károkat okozott az egyháznak, amikor tizenöt évvel ezelőtt kicsinyes pletykának nevezte a Hans Hermann Groert, Ausztria akkori bíborosát ért vádakat és megakadályozta a Groer bíborost ért vádak kivizsgálását. Ausztria korábbi bíborosáról egy hollabrunni szeminárium egyik hallgatója tizenöt évvel ezelőtt azt állította, hogy az 1970-es évek elején többször is zaklatta. Az első vádat újabbak is követték, és Groer hamarosan lemondott egyházi tisztéről, a hivatalos indoklás szerint idős kora miatt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!