A magyar repülés százéves. Hatvanéves viszont Ferihegy. Nem az I. vagy a
II. – hanem simán és egyszerűen Ferihegy, a magyar főváros nemzetközi
repülőtere.
1950. május 7-én szállt le az első, Budaörsről átrepülő Li-2-es – az amerikai Douglas DC-3 Dakota típusú gép szovjet változata – utasszállító gép itt, s ezzel kezdődött a polgári repülés a mai reptéren. Az első évben mindössze 7133 utast indított-fogadott, ma ez meghaladja a nyolcmilliót. A Ferihegyi repülőtér mai területét már 1938-ban kijelölte a főváros kettős, polgári-katonai célra, ám a II. világháború közbeszólt. A repteret ifjabb Dávid Károly tervezte, de elsősorban a Magyar Királyi Légierő és a Repülő Kísérleti Intézet hangárjai épültek meg, civil utasforgalom alig volt… 1944-ben több szövetséges bombatámadás is érte, emiatt csak 1950-re épült újjá. A ’70-es évekre az utasforgalom túl volt az évi egymillió főn, a mai 1-es terminál már nem győzte. Elkészült az új irányító torony, majd ’85-ben a mai 2A, ’98-ban pedig átadták a mai 2B terminált. 2002-ben jelentős szervezeti változás történt: a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságból (LRI) kivált a légiforgalmi irányítás (HungaroControl), s megalakult a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. A privatizációt követően 2006-tól brit irányítás alatt állt, majd a német Hochtief vezette nemzetközi konzorcium vette át. Az új tulaj 261 millió eurónyi fejlesztési projektre vállalt kötelezettséget.
A Budapest Airport ünnepségsorozattal emlékezik meg a 60. évfordulójáról. A felújított veterán Li-2-es repülő Budaörsről az 1-es terminál előtt lesz látható több más, veterán repülőgép társaságában vasárnap délutánig. Tegnap Veres Zoltán műrepülő-világbajnok tartott 15 perces, különleges meglepetéssel fűszerezett légibemutatót.
G.M.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!