Dugó ellen kék lámpával




Az ember a sztereotípiák rabja. Az elmúlt évtizedek alatt Moszkváról is régen kialakult kép él bennünk: nagy és lassú, amolyan oroszos. Pedig aki mostanában járt autóval az orosz fővárosban már az autópark láttán is ámulatba esik. Sokkal több elit autó látható az utcákon, mint Budapesten. A külvárosban persze, még előfordul, hogy két Zsiguli egy bikakábellel egymást segíti, hogy el tudjon indulni, de város központjában ma már rengeteg a drága világmárka.
Régen, még az általában nagyon széles utcák középen egy külön sáv volt a fontos embereknek. Akiknek sietős volt az útjuk, azok használhatták ezt a sávot. Most már ezt a sávot megszüntették. Manapság a kék lámpa megszerzése a gyors haladás titka! Élnek is vele azok, akik megtehetik. Az utakon rengeteg kék lámpás autó közlekedik. Mercedesek, BMW-k, Audik tömegével robognak kék villogóval Moszkva utcáin. Nyilván sok fontos ember, sok fontos dologban jár. Mindenesetre az kétségtelen tény, hogy az egy főre jutó luxusautók száma sokkal magasabb, mint például Ausztriában.
A parkolókban is szép és drága járművek sorakoznak. A parkolási rendszer még nem tökéletes Moszkvában. Sok helyen így azután nem is lehet parkolni.
A közlekedésre legtöbben az autót használják, Ennek alternatívája a híres metró. Persze az orosz fővárosban ez is mást jelent A metrómegállók közötti távolság hatalmas, nem úgy, mint nálunk. Aki két megálló között egy könnyed pár perces sétára számít, annak csalódnia kell! Ez sokszor hosszú, több kilométeres túrát jelent, ami – főképp télen – nem túl szórakoztató.
Viszont a metró legalább olcsó, ellentétben a taxival, ami sokba kerülhet, főleg ha külföldi. az ember. Miközben a benzin fele annyiba kerül. mint Magyarországon,  a taxisok, legalábbis, ha turista inti le őket, sokkal többet kérnek, mint magyar kollegáik.
Moszkvában 10-12 sávos, széles sugárutak vannak, mégis vannak dugók, főleg azokban az időpontokban, amikor bejönnek a külvárosból az emberek dolgozni, és délután, amikor haza akarnak menni. Naponta 10-11 millióan közlekednek, – ha a peremkerületek lakóit és az alvóvárosokat is idesoroljuk – akkor még többen. Így aztán a nagy városhoz általában nagy dugó tartozik. Főképpen télen, amikor lezúdul a hó.
Nemrég a városvezetés azon gondolkozott, hogy vadászrepülőgéppel kergessék el a hófelhőket. A számítás szerint egy évben 10 millió dollárba kerül a hóeltakarítás, míg ugyanez MiG-ekkel kijönne 6 millió dollárból is. Jól jönne a városnak a 4 millió dollár megtakarítás, ráadásul sokkal kényelmesebb lenne a dugó nélküli városban közlekedni. A Moszkva környéki települések lakói mindenképpen tiltakoztak, hiszen az égi áldás egyszerre fog majd a nyakukba zúdulni. Így aztán marad kinek a kék lámpa, kinek a metró.

Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!