Orbán Viktor bemutatta új kormányát. A nyolc miniszter és az új
pozícióban megnevezett miniszterelnök-helyettesek ismert fideszes
politikusok.

Mind meglett férfiemberek, derék, nagy tapasztalatú, szakmájukat jól ismerő, nagy reményű, elkötelezett emberek, férfiak.
Az első benyomás: nem akadt széles e hazában nő, aki vezető lehetett volna az új magyar kormányban. A népesség felét kitevő női társadalom teljes lenézése feltűnő, mert Európában már más a tendencia. Női miniszterelnökök sora bizonyítja, hogy országot vezetni is tudnak a hölgyek, miniszterek pedig még a feudális viszonyok közt élő ázsiai országokban is akadnak szép számmal. Az első kritikai megjegyzés az államtitkárok megnevezése után finomodik, de a lényegen nem változtat. A nők jól mutatnak a derék férfiak körül, gondozzák gyermekeiket, törődjenek családjukkal, vezető pozíciót nem lehet rájuk bízni. Ez a korszerű struktúra egyik legfontosabb ismérve.
A nyolc csúcsminiszter nyilván minden területet lefed, de nincs önálló minisztériuma az egészségügynek, az oktatásnak, a pénzügynek, a környezetvédelemnek, a kultúrának, és lehetne még sorolni az első reakciókat.
A hadügy az más. A pár ezer főt számláló kis magyar haderő olyan fontos lett, hogy külön hadügyminisztériumot igényel. Más békés országokban még nő is lehet hadügyminiszter, annyira nem készülnek hadakozásra, nálunk meg prioritás lett a hadsereg.
A legnagyobb hiányt az oktatásügy minisztériumának beolvasztása jelentheti. Több százezer tanuló, tanár, egyetemek, főiskolák, közép- és általános iskolák önálló minisztérium nélkül, államtitkári felügyelet mellett dolgozhatnak. A nemzeti hagyományokra oly kényes jobboldal nem találta fontosnak Klebelsberg Kunó örökösét megtalálni, nem adott prioritást az oktatásnak. Egy tisztes főorvos menedzseli majd a népoktatást az egészségügy rettenetes bajai mellett.
Hogy ki találta ki ezeket a abszurd kategóriákat, ki tervezte és szavazta meg ezeket a kétségtelenül takarékos megoldásokat, nem tudhatjuk meg. Bejelentették és kész, demokráciában ez így szokás. A bejelentő a miniszterelnök, akivel nem vitatkozik senki. Ő csak tudja, ezt tanulta, ez a szakmája...
Tóth Ferenc,  Zalaegerszeg

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!