A lényeget tekintve nem okozott meglepetést a Fidesz győzelme, bár az
arány túlzott. Szerintem végül is nem Orbánék győzték le a baloldalt,
hanem a világgazdasági válság negatív hatása buktatta meg az MSZP-t és
kormányát.


1998-ban a Fidesz győzött, azt követően Orbánék négy évig voltak hatalmon. Ha akkor annyira jók voltak, ahogyan reklámozták magukat, a választók miért vonták meg tőlük a bizalmat?  2002-től nyolc évig az MSZP kormányozta az országot, nagyobbrészt az SZDSZ-szel koalícióban. Az elmúlt nyolc év hangos volt a Fidesz gyűlölködő és permanens kampányától, amely már fárasztó és unalmas lett. Ezekben az években a politikai kultúrát és intelligenciát Orbánék tartós szabadságra küldték, helyette a hatalomra készülés jegyében gyakran gyalázkodó és hazug retorika uralta mondanivalójukat. Lényegében ezért mondott le Gyurcsány Ferenc is, aki már nem tudta tovább elviselni az útszéli stílust.
Kétharmaddal győzött tehát a jobboldal. Ismert, hogy Orbánék mindenkinek mindent megígértek, olyanokat is, melyek teljesítéséhez hiányoznak a feltételek és a fedezetek. Ez a győzelem nem a Fidesz érdeme, hanem külső tényezők, negatív hatások eredménye. Nem vagyok jós, de könnyen prognosztizálható, hogy pár év múlva a külsős hatások, a gazdasági kényszerűség megtépázzák a Fidesz-kormány tekintélyét, és mostani támogatóik jelentős része elfordul tőlük. Ezen csak az módosíthat valamit, ha az év végére enged szorításából a válság.
Végül: úgy ítélem meg, hiba volt a négy MSZP-s jelölt visszalépése, az LMP erre való reagálása pedig kiábrándító.  A Fidesz kétharmada arra csábíthatja a Vezért, hogy diktatórikus módszereket és eszközöket alkalmazzon, amelyek nem állnak távol alkatától. Remélhető, hogy a hatékony ellenzéki kontroll képes lesz fékezni az ilyen törekvéseket.
Nemes József, Orosháza

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!