Összesen 600 ezer euró, durván 170 millió forintnak megfelelő prémium
üti az olasz Internazionale futballistáinak markát, ha véghezviszik a
bravúrt: a már megnyert Olasz Kupa mellett a bajnokságban és a Bajnokok
Ligájában is diadalmaskodni tudnak.


A nem akármilyen triplázáshoz vezető nehéz út első állomásaként a hét közben a nevéhez illően olyannyira internacionalista olasz együttes, hogy olasz csak elvétve szerepel benne, a campionatóban is legfőbb riválisát, az AS Romát győzte le 1-0-ra. A szerdai kupadia-
dal fejenként 100 ezer eurót hozott a konyhára, s nem csupán a játékosoknak, hanem a José Mourinho vezette szakmai stáb tagjainak is. A talján futballbajnoki titulus további 200 ezer, a BL-trófea elhódítása – a május 22-i, madridi döntőben a német Bayern München vár a milánóiakra – pedig újabb 300 ezer eurót érne számukra, vagyis bőven van miért hajtani.
A vitatott személyiségű, sokaknak ellenszenves, másoknak meg éppenséggel különcködése miatt tetsző portugál vezetőedző minden-esetre már most rendkívül sikeres embernek vallhatja magát, a talján kupa zsákmányul ejtése mellett tudniillik csaknem bizonyos, hogy meglesz a scudetto, a bajnokot megillető jelvény is, akkor pedig már csak a bajorok maradnak kipipálandó feladat gyanánt. Ha ez utóbbi akadályt is sikerrel veszi az Inter, Mourinho a mennyekbe megy, bár szerénytelenségét ismerve, már most is a fellegekben jár, legfeljebb az öntömjénezés újabb áradatával vár még egy keveset – mert azért nem árt az óvatosság a mindig mindenkor nyerni képes németekkel szemben.
A BL-fináléig hátralévő szűk két hétre mindenesetre elegendő muníciót adhat a felfuvalkodott portugálnak a friss szakmai elismerés, amennyiben a világ sportújságíróit tömörítő szervezet, az AIPS szavazásán ő lett a befutó: megnyerte a földkerekség legjobb trénere címért kiírt versenyt. Ami nyilván hatalmas elégtétel neki, pláne, hogy legnagyobb riválisai közül még a korábban verhetetlen ellenfelét, Sir Alex Fergusont, a Manchester Uniteddel ezúttal önmagához mérten gyengébb szezont záró skót mestert is maga mögé utasította. Azon persze éppenséggel lehetne elmélkedni, hogy mi vitte rá a zsurnaliszták zömét a portugálnak kedvező „sorrendezésre”, a tény azonban ettől még tény marad: a 96 országból a voksát leadó 200 újságíró jelentős része, még pontosabban 36 százaléka az Internazionale vezetőedzőjét látta a lassan záruló futballidény legjobbjának a szakvezetők közül. Ez pedig hatalmas fölényt tükröz, hiszen az MU-val tavaly Bajnokok Ligája-döntős, idén azonban az előző körben a Bayernnel szemben csatát vesztő, és az angol bajnokságban is legénységével a Chelsea mögé szoruló Ferguson mellett 20 százaléknyian sorakoztak fel. A „bronzérem” a holland varázslóé, a legnagyobb sikereként az orosz válogatottal Európa-bajnokságot nyert holland Guus Hiddinké lett, s olyanok szorultak a trió mögé a lajstromban, mint például a két világhírű olasz maestro: az angol válogatottat irányító, s az idén nyáron esedékes dél-afrikai világbajnokságra kijuttató Fabio Capello, vagy éppen a talján nemzeti együttest kormányzó Marcello Lippi.
Akinek hiányérzete támad, ne feltétlenül magában keresse a hibát, hiszen tényleg ott lenne a helye az aktuálisan legkiválóbbak között, a szűk elitben például annak a holland szakembernek is, aki a Bayernnel most Bundesliga-győztes lett, s a német bajnoki cím mellé alakulatával még besöpörheti a Bajnokok Ligája-elsőséget is. Ő a még az Ajax trénereként Magyarországon jártakor nem túl nagy rokonszenvet kiváltó Louis van Gaal, aki azonban a képzeletbeli rangsorban – avagy jövőre az AIPS hivatalos szavazásakor is – akár az élre is kerülhet, ha Madridban, az első számú európai klubsorozat döntőjében diadalmaskodni tud a müncheni gárdával egykori „segédereje”, az annak idején a Barcelonánál mellette kisinaskodó, szakmailag nála kupálódó Mourinho és csapata felett.  És hát a (foci)világ múló dicsőségének jeleként elfelejtődött az idén az Inter által elgáncsolt, az előző szezonban mindent bezsebelt Barcelona mestere, Pep Guardiola is.
AZ AIPS-szavazás kiterjedt a június 11-én rajtoló dél-afrikai vb várható végeredményére, azaz a szakújságírók tippelhettek a szerintük a végső győzelemre és a dobogóra legesélyesebbnek vélt válogatottakra is. A többség Brazília sikerét várja Argentína és Spanyolország előtt. Kapott még szavazatokat nem is kis számban Anglia, s akadtak pártolói Olaszország, Németország és Hollandia együttesének is. Meglepőnek mondható ugyanakkor, hogy egyetlen voks se (!) jutott Elefántcsontpart, de Franciaország és Portugália válogatottjára sem…
A vb gólkirályának kilétére vonatkozó kérdésre válaszolva 43 százalékos többséggel Lionel Messinek, az argentinok Barcelonában légióskodó csatárának nevét adták meg az AIPS-tagok, akik szerint rajta kívül befutó lehet még az angol „tank”, Wayne Rooney, a Manchester United támadója, és a brazil Kaká, a Real Madrid középpályása. E kategóriában is akad meglepetés, amennyiben az újságírók nem bíznak (tegyük hozzá: eléggé) például sem az Európa-bajnok spanyolok két ászában, Fernando Torresben és David Villában, a 2008-as Eb gólkirályában, sem pedig a Real Madrid portugál sztárjában, Cristiano Ronaldóban, miként a „futottak még” csoportba került az FC Chelsea elefántcsontparti gólvágója, Didier Drogba is.
De hát a valóság, jelesül a július 11-én záruló világbajnokság éppen arra szolgál, hogy adott esetben rácáfoljon a még oly nagyon szakmai jóslatokra is…

(Jamzon)
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!