Fizetni kell az ügyfélnek akkor, ha a UPC Direct megújulása kapcsán
történő antennaátállítás után, a korábbi szabadon fogható német nyelvű
csatornákat is élvezni akarja.
Ahogy azt korábban a vállalat közleményben bejelentette, a UPC európai vállalatcsoportja egyesíti a közép-európai műholdas televíziós üzletágait. Ennek keretében a különböző országokban tevékenykedő UPC leányvállalatok által működtetett szolgáltatások a szintén a vállalatcsoporthoz tartozó, luxemburgi UPC DTH s.a.r.l.-hez tartoznak majd. Az Index egy korábbi cikke ehhez kötődően azt írta, hogy a luxemburgi üzemelés kapcsán a cég jelentős adót takaríthat meg, amire a UPC úgy reagált, hogy nem ez a célja, hanem a működtetés hatékonyabbá tétele és a szolgáltatás minőségének a javítása. A magyar állam azonban komoly adóbevételtől eshet el a költözés kapcsán. Ami az ügyfeleket illeti, számukra jó hír, hogy mivel a korábbi Astra helyett, új műholdról történik a sugárzás, az átállás semmilyen pluszköltséggel nem jár. Sőt, több mint egytucatnyi új csatornát is nézhetnek majd, pluszköltség nélkül, és nagy felbontású HD műsorok is elérhetővé válnak.
Más kérdés, hogy az ügyfelek a jövőben nem egy magyarországi, hanem egy luxemburgi céggel állnak majd kapcsolatban, így nyilván az adataikat is ott kezelik majd – amennyiben ehhez hozzájárulásukat adják és előfizetésüket, hűségnyilatkozatukat fenntartják. Amennyiben azonban az ügyfél a korábban megszokott, legnépszerűbb német adókat továbbra is nézni akarja, akkor ez némi egyszeri többletköltséget igényel. Eddigi műholdjáról ugyanis a UPC Directnek mindenképpen el kell költöznie, mivel annak a bérlete lejárt, az új műholdról pedig a német adások már nem érhetőek el. Az Astra műholdról szabadon fogható német csatornákat – amelyek hivatalosan nem voltak részei a szolgáltatásnak –, a májusban kezdődő, helyszíni antennaátállítással együtt járó procedúra után a jövőben már csak akkor lehet nézni, ha – amint ezt a UPC Direct tájékoztatója írja – egy másik parabolaantenna és beltéri egység felszerelésére is sor kerül. Ennek viszont külön díja van. Vagyis úgy tűnik, hogy – mondjuk a nyelvgyakorlás miatt –, a megszokott német csatornákra vágyó ügyfeleknek mégsem lesz teljesen ingyenes és kényelmetlenségtől mentes az átállás.
Boros Sándor
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!