Karácsonyi régi és új szokások

A karácsony eredendően vallási ünnep, szeretetről és áhítatról szól, ám mindig családi jellege is volt – vélekedik összeállításunkban a pszichológus. A lakótelepi ember is éppen úgy ügyel a hagyományokra, mint bárki más, s sajnos érzik azt is, hogy egyre inkább üzletté vált a szeretet, ezért a belső csend, a kisközösségek szeretetének megélése többet ad. Egy néprajzkutató szerint az ünnepi vallásos és pogány rítusok együtt élése – s együtt megélése – számunkra a szokások kontinuitását, folytonosságát jelenti a társadalomban.

– A karácsony eredendően vallási, egyházi ünnep, szeretetről és áhítatról szól – így Ranschburg Jenő pszichológus. – Ám ilyenkor régen is együtt volt, összejött a család, mert e három nap alatt jutott egymás meglátogatására elegendő idejük az összetartozóknak. Én mindig is éreztem ennek a családi ünnep jellegét. A família és a szeretet valamiféle asszociatív kapcsolatban áll. A politika is erősítette a családközpontúságot; a ’60-’70-es években Magyarországon a család ünnepeként már nem volt gond a karácsonnyal, de egyházi ünnepként még igen. Nemcsak pozitív oldala volt és van ennek a folyamatnak, hanem negatív is, amit – úgy gondolom – az emberek bűntudata formált. Széthullóban van a család és tapasztalható valamiféle görcsös igyekezet, hogy amit az év 364 napján elmulasztunk, azt megpróbáljuk jóvá tenni a háromszázhatvanötödiken. Ez persze ront a karácsonyon, mert egy-két héttel előbb már olyan lázasan készülődik és vásárol mindenki, hogy mire eljön az ünnep, rogyásig fáradt embereknek kellene örülniük egymásnak. Azért is ellenzem a pénzköltésre, hitelfelvételre buzdító reklámokat, mert azt a képzetet keltik az emberben, hogy az anyagi lehetőségeiket meghaladó kiadásokkal, ajándékokkal tehetik széppé a karácsonyt, s ezzel „fúrják” az ünnep meghittségét, valódi szeretetoldalát, ami éppen a személyes viszonyok hangsúlyozásában mutatkozik meg.
S mert változnak a családi viszonyok, változik a karácsony is. Érdekes új tendencia, hogy a hagyományos nagycsaládhoz hasonló viszonyok jönnek létre. A válások szaporodnak. Ha a férj és a feleség külön él, akkor többnyire az asszony hazaköltözik a gyerekekkel, így a nagyszülő felértékelôdik, jelentősége megnő a gyermeknevelésben és a vele való viszonyban. Ez a karácsony estének is sajátos, a hajdanira emlékeztető jelleget ad, hisz’ ők akkor is együtt vannak. A szinglik, akik valóban modern gondolkodásuk miatt és nem „jobb híján” azok, jellemzően nagyobb társaságot keresnek karácsony táján, a barátjaikét vagy a kollégiáikét. Ôk vagy a válás után egyedül maradók, ha a szentestét nem a saját szüleikkel, rokonaikkal töltik, e napon bizony érezhetik a magányt. S ahogyan múlnak az évek – 26-27-28 és onnan fölfelé –, ez a fajta egyedüllét mindinkább igazi magánnyá válik. Az egyedül vagy nem a kívánt társaságban töltött karácsony pedig hozzájárul a szorongáshoz, ami kétségbeesett partnerkeresésbe torkollhat a következő évben. Ők a családi karácsonyestéért irigyelni szoktak másokat. Pedig gyakran még a családban töltött szenteste sem éppen olyan, amilyennek a magányosok képzelik; hisz’ az anyagilag és fizikai-
lag is kimerült emberek mindenfajta meghatottságra alkalmatlan lelki állapotban „ünnepelnek”…
Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor, az MTA Szociológiai Kutatóintéze-tének tudományos tanácsadói szerint triplán is nagyon nehéz ajándékozni. Elôször azért, mert sokaknak anyagilag nem vagy alig futja rá. A rétegzôdésvizsgálatok azt mutatják, hogy a társadalom egyötödének nincs többlete, amit erre fordíthatna, s további 20-25 százaléknak, a középosztály leszakadó részét is beleértve, csak igen szûkösen futja apróbb ajándékokra. Alig tíz százalék azok aránya, akik jóval többet költhetnek bármire, ajándékra is, mint a valódi családi szükségleteik. Másrészt a felpörgetett életforma miatt gond az idôhiány, még azoknak is, akinek nem okozna anyagi problémát az ajándékvásárlás. Ez stresszhelyzetet szül, hisz’ idôre van szükség a személyre szóló ajándék kiválasztásához, felkutatásához. A harmadik a legnagyobb baj: kevés a másikra fordított figyelem. Az tud jó ajándékot választani, aki figyel a másikra, ismeri a titkos és a bevallott vágyait, ám az efféle figyelemben nem bôvelkedik a mai magyar kultúra. S az ünnep nagyon erôsen összekapcsolódott az utóbbi években a vásárlással, egyes boltokban az egész évi forgalom egyharmada esik karácsonyi vásárlási láz az 5-6 hetére. Ráállt a kereskedelem is, hogy reklámmal, más üzleti ösztönzô fogásokkal terelje az embereket a karácsonyi ajándékvásárlás felé. Emiatt a ’90-es évek közepétôl az ünnepkörhöz tartozó vásárlási idôszak kitolódott, s már november közepén karácsonyi a kínálat. Ez pedig együtt jár az ünnep inflálódásával, hiszen az emelkedettség idôszaka ilyen hosszan nem tartható fenn. Idén vélhetôen csak azért késett a vásárlási szezon, mert a többség anyagi lehetôségei szûkültek, s tovább fontolgatták, hogy mit is vegyenek.
– A „vásárláskényszernek” érdekes ellenreakciói jelentek meg – így Kapitány Ágnes. – Ilyen az „ünnep” elôli elmenekülés. Egyre többen vonulnak el a családjukkal vidékre vagy külföldre, ahol a „felhajtást” kizárva, nyugalomban, a családtagjaikkal tölthetik az idejüket, s egymásra tudják fordítani a figyelmüket. Ez a legfôbb ajándék. Ellenreakció a „nem ajándékozunk” megállapodás is. Ez persze a gyerekekre nem terjed ki, nekik kijár a karácsonyfa alá a becsomagolt ajándék, de a felnôttek mind több családban egyeznek meg így egymással. S mindig vannak új ajándékok és divatok. Az utóbbi években ezek jellemzôen a csúcstechnika tárgyai: volt mikrohullámú sütô-, azután video-, majd mobiltelefon-, pár éve digitális fényképezôgép-,
DVD-, magasabb árkategóriában LCD-tv-, házimozi- és laptop-korszak. Látható ezek „leszivárgása” is; szinte csak a mûszaki termékek árukategóriájában jellemzô a folyamatos árcsökkenés, az hogy ezek szélesebb körben is elérhetô ajándékká válnak. Baj csak abban van, hogy mindinkább tárgyak helyettesítik az érzelmeket. Mint ahogy az is aggasztó: az ünnep egyre kevésbé közösségi. A divatos ajándékok nem a valódi összetartozás kifejeződései, s még amikor személyre szólóak, akkor is gyakran csak az egyén extrém – és egyébként többnyire a média által alakított – vágyainak kielégítését jelentik, például a plasztikai műtét, az ejtőernyős tandemugrás vagy éppen egy tank vezetése – mint ajándék. De mi köze mindennek a karácsony szelleméhez?
– A december a vállalatoknál is a „bőkezűség” hónapja, még ha nem is feltétlenül tárgyi jellegű és nem is feltétlenül ajándék, amit adnak – fejtegeti Szűcs György szociál-
pszichológus, viselkedés-szakértő, egy 300 fős kereskedelmi cég értékesítési trénere. – Szinte mindenütt, ahol sok a kisgyermeket nevelő szülő, ajándékozással kezdődik a december, a Mikulás- vagy Télapó-ünnepséggel. Nálunk is. A vállalat fizeti a Mikulást és a krampuszokat, a színvonalas műsort és a gyerekeknek a csomagokat. De a szülők is kapnak ajándékot: az egyórás videofelvételt, amin megörökítjük, hogyan is viselkednek a csemetéik, amikor találkoznak a Mikulással. Ez az ajándék építi a csapatszellemet. S e hagyományt a többségében még egyedülálló fiatal dolgozóink egy csoportja önként továbbfejlesztette: vagy húszan saját Mikulás-estet szerveztek, kisorsolták, hogy ki kit ajándékoz meg, azután együtt vacsoráztak, volt zene, tánc, készültek fotók… Karácsonyi ajándéknak is tűnhet a cégek hagyományos rítusai közé tartozó évvégi buli, etetés-itatás is. Ám az ilyen rendszeresen visszatérő összejövetelek, vacsorák nem ok nélküliek; fontos, a pályaköri beilleszkedést szolgáló elemeik vannak: a kapcsolatteremtés, -tartás, a csoportidentitás, a céghez való hűség és az iránta megnyilvánuló lojalitás erősítése. Ezek mind olyan értékeket, közösséget hoznak létre, aminek a szervezet hosszú távon látja hasznát. Tehát ez is legalább annyira csapatépítés, mint ajándék, s a vállalat, amelyik nagyvonalúan adja, valójában profitál belőle; a számára anyagilag és lélektanilag is értékes viselkedésformát, a neki megfelelő szervezeti kultúrát nyeri. S ebben van némi változás is: egy évtizeden át nálunk év végén voltak a közös céges vacsorák, ám tavaly először decemberről januárra tettük át. Az oka az: az év vége a kereskedelmi munkahelyeken dolgozók számára stresszes és a családoknak is az – az ünnepi bevásárlás miatt. Így az évet záró „értékelő” összejövetel – amiben a vacsora mellé olykor a bowlingozás is jár – átalakult évkezdővé és „újraindítóvá”.
Kifelé is adnak ajándékokat a cégek így év végén, például az ügyfeleiknek a kapcsolattartás erősítése végett. Az ügyfélszinteknek megfelelően ez lehet fajsúlyos tárgyi ajándék – például értékes ital, márkás toll, drága és szép művészeti album – vagy szolidabb naptár, határidőnapló, más irodai holmi. Mindez persze a cég imázsát is hivatott kifejezni, hirdetni és egyben felértékelni. S a mai vállalatok arculatához már szinte törvényszerűen hozzá tartozik a karácsonyi jótékony célú adományozás. Ez azt jelzi, hogy a cég a társadalom különböző rétegeire figyel, s a tárgyak révén érzelmeket fejez ki; gondoskodónak mutatja, szimpatikussá is kívánja tenni magát. A mi cégünk sem kivétel: általában olyan adományokat juttat a rászorulóknak, amelyeknek ők a hasznát veszik; irodaszereket, még jól használható, de már újakra cserélt számítógépeket, s hozzájuk olyan programokat, amelyek éppen nekik „jönnek jól”.
A lakótelepi ember éppen ugyanúgy ügyel – fejtegeti Vári Krisztina evangélikus lelkész – a hagyományokra, mint az, aki falun, családi házban, a belvárosban vagy netán egy villában ünnepel. S különben is: Budapesten a legtöbb ember lakótelepen él… És sajnos azt is érzi, hogy a „modern” ember kultuszt csinált mára a karácsonyból – mondta el Vári Krisztina, aki sokszor tart istentiszteletet a főváros III. kerületében, a Csillaghegy-Békásmegyer Evangélikus Egyházközségben. Sokszor megfogalmazták már előtte beszélgetésekben azt, hogy kezd olyan lenni a karácsony, mintha az ünnep egyfajta nyilvános nagy gyónás lenne, csakhogy a bűnmegvallás helyett ajándékozás van mindenek, leginkább erő felett, mintha az elmaradt szeretet pénzzel, tárgyakkal megváltható lenne. Üzlet lett a szeretet. Talán éppen ezért, ilyenkor jól esik beülniük a 2001-ben elkészült templom padjaiba azoknak is, akik nem rendszeres templomba járók – s a legtöbb ember már csak ilyen.
Mert szükségük van arra a csendre, arra a bensőségességre, amit az „Erős vár a mi Istenünk!” jelszóhoz illő egyszerű téglaépület méltósága megadhat. Ezért el kell tudni menni Isten házába… Itt, ilyenkor – ha kiszakadsz a hétköznapokból a szakrális közegben – szeretteid, családod, barátaid, vagy gyülekezeti ismerős és ismeretlen felebarátaid – előtt, velük együtt tudod megadni a hódolatot Jézus Krisztusnak, le- és meghajolva a Születés, a názereti gyermek előtt. – Ilyenkor az ember elviszi ezt a találkozást magával haza boldogan, mert eljutott Betlehembe. Oda, ahová pénztárcája miatt valószínűleg sosem jut el. Ilyenkor megérzi, hogy mit is jelent a fogyasztói társadalom tülekedése a boltokban, a „csak már lenne vége az ünnepnek, mert már nem tudom megvenni…” sóhajt; az, amit csak tudós társadalomkutatók hívnak „szakszerűen” konzumidiotizmusnak… A belső csend, a kisközösség szeretetének megélése többet ad – ha igazán oda tudunk rá figyelni. – Mostanság nagyon sokat dolgoztam-tanultam, másoddiplomámat készítettem az ELTE-n igazságügyi és szociális tanácsadói szakon, s magamon láttam: a fáradtság miatt még elsős kisfiamra, Péterre, a „kis kősziklára” is erőltetve kellett összpontosítani a figyelmemet. A templom az a tiszta közeg, ami megnyugtat, lelassít. Karácsonykor is. Ezt szerintem érzik itt az emberek… Most együtt az ácsra is gondolunk: Józsefre. Mert nagy beruházás van ám itt folyamatban: tető alá kerül talán már hamar az idősek otthona, amely hozzánk tartozik majd.
Minden magyar egyházi ünnep – akárcsak a legtöbb helyen másutt is, a keresztény-keresztyén Európában – kettős rétegződésű, azaz egyrészt tudatosan vallásos, másrészt pedig archai-kus népi, mondja Rékai Miklós néprajzkutató. A karácsony is egyben emléknap, Jézus Krisztus, a megváltó megszületésének kiválasztott dátuma, a születés, mint örömhír ritusszerű, ismétlődő, esztendőről esztendőre való megünneplése. Ezek a rítusok, s a népszokások mind-mind, egyre inkább újra kompatibilisek a mai élettel, az a családoknak, a közösségeknek, de még az egyedülállóknak is „belefér” a ritmusába, alkalmazhatók a saját privát szférájukban – vélekedik Rékai Miklós. A rendszerváltás előtti évtizedekben például legfeljebb kisebb falvakban láthattunk betlehemes játékokat, s csupán a templomban állt jászol, ma már a Somogy megye szélén, a „vadvízországot” jelentő Kis-Balaton szegletében lévő Vörsön az országhatárainkon túlra is ható idegenforgalmi jelentőséggel is bíró óriás-Betlehemet állítanak, de a Parlament, a nagy bevásárlóközpontok előtt is megtalálhatók a keresztény népi kultúra e jelképei. Regősök járnak-kelnek köztünk.
A rendszerváltás óta az éjféli miséken sok helyütt újra eljátszadoznak a közmondásosan lassan, december 13-ától készülő Luca székével: a karácsonyi boszorkányleleplezést ugyanis idejében el kell kezdeni. A néphit szerint erre a Luca napján – a Lux (fényesség, világosság) szóból ered – elkezdett szék faragása az egyik legalkalmasabb eszköz. Amikor életbe léptették a Gergely-naptárt, Luca napja volt az év legrövidebb napja, éjszakája pedig a leghosszabb éjszaka, s mint ilyet, gonoszjáró napként tartották számon. Luca székére ha valaki rááll, az észreveszi a boszorkányt, annak szarvait. Aki látja, azt bizony megkergeti a leleplezett boszorkány – ezért mákot szórnak le, amit nem tud a banya kikerülni, fel kell szedegetnie, így az őt látó elmenekülhet… De maga az éjféli mise is fordulóponthoz kötődik: az éj közepén az ártó szellemek fékentartására a nem keresztény kultúrákban is volt réges-régen is szertartás. S lám, a mák apró szemeivel a „szaporaság” jelképe, mágikusan előidézi a jövő évre a jó termést, mint megannyi más, ilyenkor alkalmazott dolog. Az asztalra, vagy föléje helyezett ünnepi faág is ilyen, s természetesen ilyen maga az ünnepi étrend is. A hagyományos karácsonyesti bableves aszalt szilvával például, amelyet újra egyre többen főznek meg ilyenkor. A család jövőbeni összetartását segíti jelképesen egy szép nagy piros alma annyi gerezdre vágva, ahányan körbeülik az asztalt: ismerőseimtől hallom mostanában, a fővárosban is újból dívik az almaszeletkék közös elfogyasztása… Ez számomra – de számukra is nyilván – a szokások kontinuitását, folytonosságát jelenti. A karácsony időpontjának megválasztása is Krisztus világosságát, a fényt hozza a születésétől számított IV. század óta kultúránkban, a téli napfordulóval. Korábban, a többistenhitűeknél a pogány napisten újjászületésének időpontja volt. Sokan tudják: a karácsonyfa állítása nem régi, alig kétszáz éves szokás, a termékenység ágacska az ősi. A játékos babonák is újjáélednek mostanában: van ólomöntés, sorsvetés, jóslás is a családokban. Karácsonyéjszakai ostorpattogtatásról is hallani, ám a zajongás, petárdázás, durrogtatás inkább még mindig csak a mediterrán területeken „hivatott” a rossz szellemeket elűzni…

vgp–gm

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!