A minap a KDNP vezető politikusa azt elemezgette, hogy a rendszerváltás
óta most, a 2010. évi országgyűlési választások eredményeképpen fordult
elő először, hogy egy párt (-szövetség) egyedül ért el kétharmadot
meghaladó többséget a parlamentben.
Ha az „egyedül” nem lett volna pontosan értelmezhető, az okfejtés további része világossá tette azzal, hogy igaz ugyan, hogy l994-ben az MSZP és az SZDSZ együtt szintén elérte a kétharmadot (pontosabban 72 százalékot) az Országgyűlésben, de minthogy külön-külön indultak a választásokon, az eredményük is külön-külön értékelendő, attól függetlenül, hogy később koalíciót kötöttek. (Mellesleg ez a módszer azt is jelentette, hogy mindkét párt meg merte magát méretni külön-külön is, nem úgy, mint a jelenlegi nyertesek.)
Az említett érvelés önmagában még úgy ahogy rendben is lenne, ha a kinyilvánítottan szövetségbe forrt Fidesz-KDNP bizonyos matematikai statisztikai szempontból egy pártnak számítaná magát, de akkor miért van mégis két frakciójuk a parlamentben? (A kérdés természetesen költői, a politikai okokat ismerjük.)
A fentiek kapcsán eszembe jutott – némi absztrakcióval persze –, hogy egy sziámi ikerpár, akik az esetek többségében két fejjel és valamilyen módon összenőtt törzzsel születnek és élnek, vajon egy vagy két személynek (embernek) számít-e? Mivel ilyen kérdés eldöntésében nem vagyok kompetens, hiszen nem vagyok sem orvos, sem jogász, természetesen nem tudok állást foglalni. Egy dologban viszont teljesen bizonyos vagyok, mégpedig abban, hogy egy ilyen ikerpár vagy egy, vagy két személy lehet. Olyan helyzet azonban nem lehetséges, hogy ha például felülről nézem, mert nekem úgy praktikus, akkor két személy, ha pedig alulról vizsgálom, mert az az érdekem, akkor egynek számítson.
Csernus Károly, Göd
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!