Mellények

Voltaképpen, miként az őt előzőleg hiába figyelmeztető államfő is utalt rá, hamis esküt (vélhetően lelkileg amúgy is csak az a fogadalma számít neki, amelyet párttársaival együtt a koronára tett, akként meg magát a köztársaságot is tagadván). Nincs abban semmi meglepő, hogy a jogállamot és normáit csupán kihasználni igyekvő, ám azon „túllépni” ígérő szélsőséges politikus már parlamenti belépőjével botrányt csinált, gyaníthatóan nem az utolsót, hiszen őt és pártját leginkább ez élteti. De az már lehangoló, hogy – magára vonván a médiafigyelmet – Vona mellényének jószerivel sikerült elterelnie a figyelmet arról a nagy mellényről, amelyet virtuálisan Orbán viselt.
Mert csak reménykedhetünk benne, hogy fennhéjázása csupán ügyes blöff, politikai taktika, amivel ő meg gazdaságpolitikai tétovázásáról terelné el a figyelmet. Arról, hogy – miként persze lehetett tudni – neki sincs csodatevő receptje, viszont a görög válság utáni (nem hazai: európai) vészhelyzetben gazdaságpolitikailag nem blöffölhet. Ha ugyanis tényleg komolyan is gondolná, amit pénteken a parlamentben meghirdetett, akkor nagy baj van. Akkor olyan úton tette meg az első lépést, amely – demokratikus fogadkozása ellenére – a demokrácia felszámolásához vezethet, igazolva a vele és szándékaival kapcsolatos kasszandrai jóslatokat.
Hogyne, jól hangzik a beterjesztett „Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat”, ámde demokratikus többpártrendszerben ez akkor sem kényszeríthető a többi pártra, ha a kormánypártnak történetesen kétharmados többsége van is a parlamentben. E többségével a Fidesz ezt természetesen elfogadtathatja a T. Házzal, de nem terelheti be önkényesen az ellenzéket a maga karámába. Mert amennyiben ezt tenné, s valóban „új politikai rendszert” fedez fel a megnyert választások után, akkor ne kerteljen, s deklarálja is annak mibenlétét. Hogy mégis, milyen útra terelné az – Orbán által csak csepülni tudott – eddigi demokratikus rendszert, felépítendő a „Nemzeti Együtműködés Rendszerét”. Méghozzá úgy, hogy annak „egyaránt részesei a határon innen és túl élő magyarok”. Azért néhány apróságot talán előbb el kellene árulnia erről, hogy más ne mondjak, azt a vonai mellényt például a magyar határon innen tekinthetjük jogsértőnek és azon túl már bízvást viselheti, amennyiben persze a szlovák vagy egyéb hatóságokat nem zavarja. Már csak mihez tartás végett is, hiszen éppen az interjút közlő lapban máris jelentkezett – felelevenítve a legszebb pártállami hagyományokat – egy kulturális feljelentő, a tradicionálisan akkurátus névsorával (bizonyára ama nemzeti együttműködés jegyében). 
Szóval engem jobban izgat az orbáni nagy mellény. Már csak azért is, mert szombati lapinterjúja tanúsága szerint, „ha valaki ekkora támogatást tudhat a háta mögött, mint amekkorát a Fidesz, illetve személy szerint én tudhatok”, az ugye bármire fel van hatalmazva. Másutt utal arra „az elsöprő erejű összefogásra, ami a parlamenti választásokon létrejött”. Valaki még a végzetes út elején figyelmeztethetné, hogy ugyan az 52,7 százalék valóban imponáló választási eredmény,  s az ennek jóvoltából (a magyar rendszerben) elért parlamenti kétharmad hasonlóképpen, ám ettől még  a szavazók valamivel kisebb fele nem az ő pártjának nyújtotta azt a támogatást, így széles nemzeti összefogásról (történetesen a nem demokratikus rezsimek kedvenc formulájáról) egyelőre nem lehet beszélni. Arra pedig csak a legbátrabbak merjék emlékeztetni, hogy az „elsöprő erejű támogatás”  merő véletlenségből (pár ezres különbséggel) ugyanakkora volt, vagyis ugyanannyi voksban  testesült meg, mint amennyit négy esztendeje a most megbukott kormánykoalíció kapott. S nem éppen nemzeti együttműködés lett belőle.

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!