Újra növekvő pályán az ország gazdasága

Elégedetten beszélt a VH-nak a miniszterelnök arról, hogy az egészségügyi törvény megszavazásakor „a koalíciós képviselőknek nem szállt inába a bátorsága”: Gyurcsány Ferenc nem – külső nyomásra reagáló – „bizalmi szavazásnak” tekinti a parlamenti döntést, hanem a szocialisták „belső szakmai, politikai meggyőződése” eredményének. S nincs kétsége, hogy a most kialakuló rendszer működni fog, s ezt látva az ország többsége utólag helyeselni fogja. Példaként a patikaliberalizációt említette. A kérdésre, hogy a liberális koalíciós partner tovább lépne a teljesen üzleti alapú egészségbiztosítás felé, Gyurcsány közölte: ez egy kis párt legitim célja lehet, de egy szociáldemokrata pártnak „nem kell ilyen célhoz támogatást adnia”. Nem tartja szükségesnek, hogy kormányátalakítással szocialista kézbe vegyék az egészségügyi tárcát, mert nem akar koalíciós vitákat.
Határozottan állítja a lapunknak adott karácsonyi interjújában a miniszterelnök, hogy „egy nem könnyű útnak a nehezebbik felén” jutottunk túl, s 2009-re már egy „önbizalmában megerősödött” országot lát. Az őt érő vádra, hogy inkább liberális politikát követ, Gyurcsány akként reagált, hogy ő „tisztességes, korszerű, szociáldemokrata politikának” tekinti azt, amit képvisel, s utalt a szociális szempontok messzemenő figyelembe vételére. A baloldali bírálatokra vonatkozó kérdésre azt felelte: „van benne félreértés, van benne tájékozatlanság, van benne nem megalapozott aggodalom”. A kormányfő kifejezetten optimistán szólt a 2010-es kilátásokról, mert szerinte minden ciklus derekán csehül állt az éppen kormányzó párt.

● Miniszterelnök Úr, az egészségügyi törvény elfogadását is igazából bizalmi szavazásnak tekinthetjük. Realisztikusan nézve és önmagát nem áltatva: ennyire szilárd a politikai hátországa, vagy inkább tudható ez annak, hogy pártja és a koalíció egységet óhajtott tanúsítani az ellenzékkel szemben?
– Ez nem elsősorban politikai döntés, hanem szakmai döntés volt. A pénztárakról szóló törvény arról szól, hogy megváltoztassuk a magyar egészségügyet, amelyben mi keressük ma az orvosok, az intézmények kegyeit és ezért éppen olyan, mint a 60-as, 70-es, 80-as évek világa volt, ahol mi kerestük az eladók kegyeit a Merkurnál, az autókereskedőnél, a hentesnél egy jó felsált kapni, vagy mi kérelmeztük protekciót keresve, hogy egy telefont kapjunk. A pénztártörvénnyel a biztosított és a beteg kerül a középpontba. Mindenki majd nekünk akar jót tenni, nekünk lesz választási lehetőségünk. Szóval ez egy nagyon fontos szakmai döntés, és csak másodsorban politikai döntés. Politika abban az értelemben, hogy ilyen brutális nyomás alatt is megvan a kormányzáshoz szükséges nagyon erős politikai támogatás. A koalíciós képviselőknek nem szállt inába a bátorsága.
● Éppen a brutális politikai nyomás folytán elsősorban a szocialista párt, ingadozó, habozó képviselői érezhették szükségesnek, hogy felzárkózzanak ön mögé.
– Én inkább hajlok arra az értelmezésre, hogy ehhez nem a kívülről jövő nyomás, hanem a belülről jövő meggyőződés kellett. Szerintem nem szakszervezeti vagy ellenzéki vezetők forrasztották egységbe a szocialista pártot, hanem az a belső szakmai, politikai meggyőződés, hogy jót teszünk Magyarországnak. Szocialista képviselőként – de szerintem bármelyikünket a 190 fős frakcióból – zavarna is, ha azt gondolnám, hogy azért szavaztam, mert egy ellenzéki pártvezető vagy egy szakszervezeti vezető fenyegetőzve lépett fel. Én és a többiek sem azért szavaztunk igennel, hanem azért, mert ez egy jó törvény.
● De a jelek szerint azért elég sok politikai vita volt, ami fölveti azt a kérdést, hogy viszszatekintve mindent úgy tett volna az egészségügyi törvény kapcsán, ahogy csinálta?
– A lényeget tekintve feltétlenül. Abban nincsen kétségem, hogy amikor ez a rendszer egészében működni fog, és beindul, Magyarország túlnyomó többsége azt fogja mondani: de jó, hogy ezt megcsináltátok. Be fogjuk bizonyítani, hogy lehet nem alávetetten, nem kiszolgáltatottan, hanem kiszolgálva létezni a magyar egészségügyben. Amikor úgy döntöttünk, hogy patikát szabadabban lehet alapítani, hogy máshol is lehessen vény nélküli gyógyszert vásárolni, akkor az emberek többsége ezt nem támogatta. Azt mondták nekik ugyanazok, akik a napokban tüntetéseket szerveztek, hogy ebből nagy baj lesz, mert majd nem tudnak tájékozódni, és talán meg is halhatnak. Ha ma megkérdeznék az embereket, miután kétszáz körüli új patika alakult, és a társadalom elfogadta a patikán kívül vehető fájdalomcsillapítót, azt mondanák, de jó, hogy nincs belőle népszavazás. Szóval, idő kell, amíg a reformok elfogadottsága beérik.
● Igen, ehhez idő kell, de vajon belefér-e ez még a ciklusba, mert ez önnek, mint politikusnak, egyáltalán nem mindegy?
– Feltétlenül belefér. Az új egészségügyet az fogja jellemezni, hogy épülnek új járóbeteg-központok olyan régiókban, ahol eddig semmilyen ellátás nem volt. Ezekért a leszakadókért ma sem aggódik az ellenzék. Ezenkívül épülnek, vagy átépülnek új egyetemi klinikák Szegeden vagy Pécsen. Egyre inkább az lesz a jellemző az egészségügyben, hogy időpontra mehetünk, és azt látjuk, hogy kiszolgálnak bennünket, nem pedig ránk szólnak, hogy ne kopogtassunk, mert zavarjuk a rendelést. Meg fog változni a mentalitás, meg fog változni egy kultúra. Ki fog derülni, hogy a pénztárak nem kockázatot hoztak, hanem több lehetőséget és nagyobb biztonságot.
● Ez kompromisszum eredménye a liberális partnerrel. Ön nem tart attól, mint a szocialista párt elnöke, hogy azoknak a liberálisoknak – köztük az egészségügyi miniszter asszonynak – lesz végül igaza, akik azt mondták, hogy a végső cél a teljesen üzleti alapú magánbiztosítás bevezetése?
– Lehet ilyen célja egy kis pártnak, s ez számukra legitim cél. De nem kell ilyen célhoz támogatást adnia egy szociáldemokrata pártnak. Szerintem az a helyes megoldás, és mi ezt tesszük, hogy okos és jó együttműködést teremtünk a közérdek és a magánérdek között. Úgy, hogy a közérdek dominanciáját, ellenőrzését, szolidaritását mindvégig megtartjuk. Nem látom, hogy igen nagy baj lenne az, hogy magántársaságok kezében van például a távközlés. Jobb lett a szolgáltatás attól, hogy nem állami, hanem magánkézben vannak a kenyérgyárak, vagy éppenséggel az éttermek. Úgy látom, javította Magyarországon a taxiszolgáltatást, hogy magánkézben van. Tehát a magántőkét, ellenőrizve, szabályozva, kontroll alatt tartva, de használni kell. Ez a törvény pedig éppen annyit használ a magántőkéből, amennyit hozni tud, és nem engedi, hogy az domináljon.
● De miniszterelnök úr, akik bírálják ezt a törvényt különböző vehemenciával éppen azt mondják, hogy a végrehajtás során majd ki fogják játszani és a 49 százalékból többségi tulajdonost fognak csinálni. Ön hogyan látja ennek a lehetőségét?
– A törvény világosan fogalmaz. Szerintem akik ezt mondják, azok ijesztgetni, elbizonytalanítani akarják az embereket. Az egész politikai kampány arról szól, hogy az ellenzék megtanulta: a legpusztítóbb mindig a bizonytalanság, és azt akarja elérni, hogy az emberek aggódjanak, féljenek a változásoktól. Azt terjeszti, hogy több-biztosítós rendszer lesz, hogy megszűnik nemzeti kockázatközösség, pedig ez sem jogilag, sem gyakorlatilag nem igaz. Ez szemen szedett hazugság.
● Nem lenne szerencsésebb most egy kormányátalakítással szocialista kézbe venni az egészségügyet, hogy az állandóan szított gyanakvásokat le lehessen csendesíteni? Mintegy az elért eredményt konszolidálni anélkül, hogy a liberálisoknak ezt a kezdeményezését utólag leértékelné?
– A koalíciónak nyugalomra van szüksége. A legtöbb ügyünkben az kell, hogy a koalí-ciót az együttműködés jellemezze, ne pedig a konfliktus. Mindenfajta személyi kombináció, a koalíciós pártok közötti korábbi megállapodást felülírni akaró szempont nem megnyugvást hozna ebben a fontos időszakban, hanem az izgatottságot növelné. Ezt el akarom kerülni. Nyugalmat szeretnék a kormányzásban és az országban.
● A nyugalomról szólván: az idén teljesítettük, sőt túlteljesítettük a konvergenciaprogramot, túl volnánk a mélyponton és kezdődik a felemelkedés is? S ha igen, ez érezhető lesz még ebben a ciklusban, vagy pedig inkább csak statisztikailag kimutatható?
– Egy nem könnyű útnak a nehezebbik felén vagyunk túl. Még ha nem mondom is, akkor is érzik az olvasók saját bőrükön, hogy bizony, idén csökkent a jövedelmük értéke 4-5 százalékkal, és csökkent a nyugdíj értéke nagyjából 2 százalékkal. De már jövőre növekedni fog mind a kettő. Már jövőre növekedik újra a fogyasztás. 2009-ben már be fog állni az a nagyon szokásos trend, hogy a gazdaság növekedésének már a felét, jó kétszázaléknyit a jövedelmek reálnövekedésére lehet fordítani. Érzékelni fogják ezt az emberek 2009-ben és 2010-ben. Az ország újra növekvő pályán van. De én nemcsak mennyiségi növekedést szeretnék, hanem azt is, ha adószerkezeti, szociális intézkedésekkel és egyebekkel az ország azt érezné, hogy na jó, eddig rendbe tettük a múlt egy csomó adósságát, és mostantól pedig építünk egy erősebb Magyarországot.
● Ön mit tud ígérni: a ciklus végére a különböző rétegek – például a nyugdíjasok – mennyire fogják érezni, hogy már kijöttünk ebből a gödörből?
– Én 2009-re egy alapvető önbizalmában megerősödött, növekvő gazdaságú, növekvő jövedelmet termelő országot látok magam előtt, amely már nem a múlt konfliktusaival van elfoglalva, hanem a jövő lehetőségeivel. Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint a kilencvenes évek közepén. Akkor mintegy két év kellett ahhoz, hogy a kiigazítást követően elinduljon fölfelé az ország. És érezték is az emberek. 1997–98-ban az országnak újra megjött a önbizalma, és én azt gondolom, hogy 2009–10-ben ez újra egy bizakodó ország lesz.
● Az uniós pénzekkel Marshall-tervnek megfelelő összeg érkezik az országba. Mikor fognak ebből valamit konkrétan érezni a szélesebb tömegek?
– Huszonhárom kistérségben járóbeteg- központ lesz, ez igazán széles tömegeknek fontos. Szegeden klinikai tömb, Budapesten kongresszusi központ épül. Az 1-es 3-as villamos vonalát meghosszabbítjuk. A budai vár felújítása elkezdődik, a Zenekadémia, a Szépművészeti Múzeum felújítása ugyancsak elindul. Egymás után épülnek az utak, hidak, vasúti pályákat újítunk fel. Környezetvédelmi beruházások kezdődnek, 300-400 iskolát újítunk fel ebben az időszakban. Épületet, iskolai módszertant, oktatástechnológiát adunk. Önálló program segíti a kis és közepes vállalkozásokat, a romák felzárkóztatását. És ami szintén eredmény és öröm: e kormány időszakára esik az európai határok lebontása, amely legalább részben enyhítheti a Trianon okozta múlhatatlan fájdalmat.
● Miniszterelnök úr, tudom, hogy megszokta az időnként tényleg elképesztő hangvételű támadásokat, de azt gondolom, nem olyan egyszerű, amikor a saját táborán belül bírálják. Olvastam olyan bírálatot párttársaitól, hogy nem hallgat tanácsokra, hogy időnként küldetéstudatosnak hat. Erre mit válaszol?
– Szenvedélyes ember vagyok, akit az a vágy mozgat, hogy jobbá, erősebbé tegye az országot és hisz abban, hogy a politika nem egyszerűen igazgatás. Álmok, célok szolgálata. Nincsen küldetéstudatom. Nem gondolom magamat kiválasztottnak sem. Csak egy demokratikusan megválasztott vezető vagyok, aki szenvedélyesen tiszteli és szereti a hazáját.
● Mégis sokan úgy értik alighanem, hogy fejébe vesz valamit és nem törődik a bírálatokkal, mert úgy érzi, hogy igaza van.
– Természetesen erre vigyáznia kell minden vezetőnek, hogy miközben van felelőssége, hogy irányt mutasson, van felelőssége abban is, hogy időnként a kishitűséget letörje. De fontos, hogy ebből ne legyen bigottság, vagy hajlíthatatlanság. Az út, amit megtettünk, nagyon nehéz volt. Nagyon sokan nem jöttek volna végig ezen a rögös terepen, ha én nem vagyok kemény, határozott, rendkívüli módon elszánt. Időnként talán magamhoz is, pártomhoz is keményebb vagyok, mint ahogy sokan szeretnék, de a helyzet így diktálta. Az előttünk álló időszak e tekintetben sokkal több teret fog engedni a nyugodtabb konzultációnak és döntésnek.
● Most csak a saját oldali bírálatról beszélek: haragszik azokra akik bírálják, vagy megpróbál velük szót érteni?
– Eddig három emberre haragudtam meg életemben. És ha ez megtörténik, akkor egy-két évig nem beszélek az illetővel. Ebből kettőn már túl vagyok, most éppen egy ilyen régebbről hozott mély tüskét hordok a lelkemben. Ami viszont a bírálóimat illeti: nincs okom megharagudni rájuk. Ők ugyanazzal a szenvedéllyel élik ezt a politikai világot, időnként vitatkozunk, s a politikának része a kritika, amit el kell fogadni, és ha jogos, meg is kell szívlelni. De azt azért szögezzük le: ebből a frakcióból egyetlenegy ember nem ült ki. Ugyanakkor az ellenzék már frakciótagokat veszített. Ebből a kormányból egyetlen ember nem állt föl. A szocialista párt egyetlen befolyásos, nagy irányzata nem fordult szembe ezzel a politikával. A koalíciós partnerrel való együttműködés képességét meg tudta a kormány, miközben az elmúlt 17 év legnehezebb döntéseit hozta meg, brutális ellenzéki támadások közepette. Mi történt korábban? Medgyessy Péter két év után lemondásra kényszerült, 1998 és 2002 között pedig ledarálódott a „polgári” koalíció egyik része, a Kisgazdapárt. A végén kisebbségben kormányzott az akkori nagyobbik kormánypárt, a MIÉP támogatásával. Antall József idején is kettészakadt az FKgP képviselőcsoportja. 1994 és 96 között pedig egymás után álltak fel képviselők, kormánytagok a Bokros-csomag miatt, és érte az akkori miniszterelnököt, Horn Gyulát, megannyi támadás. Neki egyébként boldog karácsonyt kívánunk és jobbulást, jó egészséget. Nos, ezek a konfliktusok. Mi pedig együtt tudtuk tartani a pártot, koalíciót, ami szerintem jó teljesítmény.
● Mit szól azokhoz a baloldali bírálatokhoz, hogy voltaképpen inkább a liberális politikát képviseli, tehát a koalíciós partnere politikájához közelebb áll az, amit végül is megvalósít?
– Amit cselekszünk, tisztességes, korszerű, szociáldemokrata politikának gondolom. Elkerülhetetlen a kiigazítás, amikor a közpénzügyeket rendbe kell tenni, és tagadhatatlan, hogy ennek a terheit a lakosságnak is viselnie kell. A kérdés az, hogy követünk-e szociális szempontokat. Szerintem követünk. Például a gázártámogatás beépítésénél. Magyarország legszegényebb hétszázezer fogyasztója szinte nem is érezte meg 2007 elején gázár emelését, mert emeltük a vele járó támogatottságot. A leggazdagabb egyharmad viszont erősen megérezte, ami szociálisan helyénvaló. Az egészségügy átalakításában mit láthatunk? Azt, hogy egy szabolcsi idős asszony egy kis faluban roszszabb szolgáltatást kap, mint a második kerületben urizáló felső középosztály. Nem az a baloldali program, hogy csak beszéljünk az egyenlőségről, hanem tegyünk is érte. Úgy kell átalakítani a szolgáltatást, hogy a színvonal mindkét helyen azonos legyen. A családi pótlékot 2007-ről 2008-ra úgy növeljük, hogy mindenkinek az inflációval emelkedik, s akik egyedül nevelik a gyereküket vagy legalább három gyereket nevelnek, azoknak az infláció fölött. Vagy ott a nyugdíjkorrekciós program: az 1991 és 1996 között nyugdíjba mentek még annál is többet kaptak, mint ami kötelezően jár. Ez ne volna baloldali program? Én ezt merem és tudom is vállalni.
● Az egészségügyi reformot szintén támadta majdnem másfél száz, többnyire baloldali értelmiségi. Ön szerint ők félreértik azt, amit támadnak?
– Van benne félreértés, van benne tájékozatlanság, van benne meg nem alapozott aggodalom. A fő vita az, hogy megszűnik-e a nemzeti kockázati közösség. Hát a Vasárnapi Hírek olvasóinak a nagy része is bajban lenne, ha el kéne magyarázni nekik, hogy ez mit jelent. Pedig nagyon egyszerű dologról van szó. Függetlenül attól, hogy melyikünk szegény vagy gazdag, beteg vagy nem egészséges, fiatal vagy idős, hogy falun vagy városban lakik, ugyanabba az egy alapba tesszük be a pénzünket, amely a jövedelmünk arányában van meghatározva. Egyetlenegy alap. Ezt nem lehet szétszedni. Kifelé pedig nem annak alapján veszünk ki, hogy ki mennyit tett bele, hanem hogy kinek mekkora szüksége van rá. Ez a jellegzetessége a társadalombiztosításnak megmarad.
● Hosszú távon is megmarad?
– Abszolút. Ebbe nem avatkozott bele a pénztári törvény, sőt megerősítette ezt a jellegzetességét. Ilyen szándéka senkinek nincs. És félrevezetik ellenfeleink az értünk aggódókat is. A pénztárak nem válogathatnak közöttünk, hogy őt szeretem, őt meg nem szeretem. Tegyük azt is mellé, hogy pár nappal később megjelent másik százegynéhány értelmiséginek a levele. Szintén baloldaliak és liberálisok, s azt mondták, hogy hát drága barátaink, nem jól látjátok. Az az igazság, hogy ma van egy igazságtalanul és fentarthatatlanul működő egészségügy, és amit csinálunk az igazságosabbá és fenttarthatóbbá teszi.
● Miniszterelnök úr, a közvélemény-kutatók úgy szokták föltenni a kérdést, ha most vasárnap lennének a választások, akkor kit választana? Ebben most elég csehül állnak a koalíció pártjai, de hát 2010-ben jár le a ciklus. Ön szerint megfordítható ez a helyzet, és ezt komolyan hiszi vagy csak a kincstári optimizmus mondatja ezt önnel?
– Azt tapasztaltam, amióta két nagy tömb köré rendeződik a magyar politika, hogy semmire nem lehet következtetni abból, mi van két választás között. Magyarországon valamennyi kormánypárt 94 után, 98 után és 2002 után is a kormányzása első két-két és fél évében elveszítette támogatottságának mintegy felét. Mindenkivel ez történt meg, és az utolsó egy, másfél évben indulnak el a kormánypártok fölfelé. Azt gondolom, hogy ez fog velünk is történni. Ezért aztán óva intek mindenkit, hogy előre ünnepeljen. Hozzáteszem, amikor 2004-ben miniszterelnök lettem, az akkori ellenfeleim már ünnepelték a későbbi győzelmüket. 2005 nyár elején, amikor elveszítettük a köztársaságielnök-választást, újra ünnepeltek. De mondok még valamit: 2000 végén a mai legnagyobb ellenzéki párt támogatása, akkor kormánypártként nagyjából akkora volt, mint a mi támogatottságunk, és mindenki azt hitte, hogy 2002-ben ők fognak győzni. Vagyis szerintem nem a közvélemény-kutatással kell foglalkozni, hanem a kormányzással, meg az országgal.
● Már többször kifejtette, hogy ha a pártja úgy gondolja, és ha ön sikeres lesz, akkor nyilvánvalóan indulni akar 2010- ben is. Kit szeretne ellenfelének? A jelenlegi ellenzéki pártnak a nagyon harcias vezetőjét, aki gyakorlatilag bojkottálja önt, vagy jobb – mint sokan vélik –, ha az ellenzéki pártnál egy konszenzust keresőbb politikus kerülne az élre, ami viszont sokak szerint megnehezítené a szocialisták helyzetét.
– Valamennyi párt maga választja meg a vezetőjét és a miniszterelnök-jelöltjét. És mindenkinek azokkal szemben kell megmutatnia az elképzeléseit, akiket a riválisok megválasztanak. Én nem a másikat akarom legyőzni, hanem az országot akarom meggyőzni arról, hogy nekünk van igazunk. És e tekintetben őszintén szólva nekem teljesen mindegy, hogy a másik oldalon mi történik.
● Egy kérdést nem lehet megkerülni: hogyan gondolja feledtetni az őszödi beszéd hatását? Ne menjünk abba bele, hogy ez kiragadták, de ezt ön ellen használják most már másfél éve, és nyilvánvalóan a választási kampányban is ön ellen fogják használni. Mire fog hivatkozni?
– A kormányzásra. Hogy az történt, amit ott megígértem. Azt mondtam, hogy megváltoztatjuk Magyarországot. Azt mondtam, hogy elegem van abból, hogy alibit keresünk, hogy miért nem állunk neki nagy dolgoknak. Azt mondtam, hogy nem azért kell politikusnak lenni, mert nehéz már visszamenni autófényezőnek. Azt mondtam, hogy olyanok csatlakozzanak hozzám, akik meg akarják változtatni az országot. Én erre büszke vagyok. Ez egy szenvedélyes és drámai monológ, hogy fölrázzam a társaimat. És ez sikerült. A baloldal sorsát és az én sorsomat, a mi kormányzásunk fogja meghatározni. Hogy Magyarország átalakítása, megújítása egy pár ponton sikeres volt-e vagy sem. És ha igen, akkor azt lehet mondani, hogy folytassuk tovább. És ez a legfontosabb.
● Most egy nagyon könnyű kérdés: hol tölti a karácsonyt?
– Bulgáriában, fent a hegyekben. Síelni fogunk a családdal.
● Jól síel?
– Elég jól. Tizenhat éve minden télen síelek, de felnőtt koromban tanultam, az én gyerekkoromban ez nem volt sikk, nem ismertük. Harmincéves koromban kezdtem. A gyerekeink, különösen Bálint – minden gyereket mi tanítottunk, hozzáteszem, mind a négyet –, azok jobban síelnek. A legfontosabb az, hogy pár napig csak a család, csak a gyerekek. És nem a gondokkal-bajokkal foglalkozni, hanem karácsony környékén picikét megnyugodni.

 

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!