Vallai Péter intellektuális bohócnak szeretné tartani magát

z Hogyan lesz Márainak a gazdasági világválság idején született írásaiból színház?
– Nem Márai-kabaréról, -paródiáról van szó. Hanem arról, amikor Márai valami olyasmit írt, amit írhatott volna Karinthy, Rejtő. Ez a kicsit könnyedebb, vidámabb Márai. Tulajdonképpen ezek majdnem kabarétréfák, csak Márai módján, meglehetősen ironikusak, gunyorosak. Mi valamennyire dramatizáljuk ezeket. Azért van jogunk ezt csinálni Kőváry Katalin rendezővel, mert három másik Márai-produkció is megy a Pinceszínházban, a Kaland már tíz éve.
z Ön alakítja Márait?
– Én vagyok a narrátor, a konferanszié, de Márai olyan figurákat írt, hogy tulajdonképpen mindenki Márai, még a pincér is.
z Több író, költő, például Esterházy Péter, Petri György műveiből készített önálló estet. Általában igencsak intellektuális szerzőkről van szó.
– Miközben számomra igen fontos, hogy minden néző megértsen. Nem valamiféle felhőkakukkvárról van szó, nagyon egyszerű poénokkal is dolgozom, viszont ezért szeretek jó anyaghoz nyúlni.
z Azt szokta mondani, hogy aki önt megismeri az utcán, az valószínűleg értelmiségi.
– A múltkor utaztam a 61-es villamoson, ült velem szemben egy nő, bólogatott, és akkor úgy éreztem, hogy nahát azért felismertek. Leszálltunk a villamosról, kedvesem somolyogtam, majd megszólalt a hölgy, „én ismerem magát, a cirkószerelő, ugye?” Ezzel fel is adtam, hogy nagyobb népszerűségre tegyek szert.
z Szerepel pedig populáris darabokban is, például A padlásban, a Vígszínházban meglehetősen régen játszik.
– Huszonkét éve.
z Szeret felszabadultan bohóckodni, még a nagyon intellektuális alkotások előadása közben is.
– Jó, ha a kettő együtt van. Intellektuális bohócnak szeretném magamat tartani. Bár az igazán okos emberekhez képest, mint amilyen Nádas Péter vagy Thomas Bernard, én nem vagyok annyira intellektuális. Az igazi nagy bohócokhoz képest pedig nem vagyok eléggé bohóc. Tehát ez egy közbenső állapot, ami szerintem maga az emberiség.
z Ezt hogy érti?
– Az intellektuális és a bohóc lét között van az emberiség.
z Bizonyos esetekben az intellektus nem gátja annak, hogy átütő erejű legyen a színpadon?
– Az intellektualitás sok mindenben segít, de amikor teher, el kell dobni.
z Hogyan lehet eldobni?
– Hát ez az! A lámpaláz is addig jó, ameddig inspirál, ha gátol, akkor szintén el kell dobni. Az intellektualitást bizonyos mértékig el lehet dobni, de igazán mégsem, mert valahol csak megjelenik, látszik, mondjuk az ember szemén.
z Az ön esetében a fanyarságán érződik leginkább az intellektualitásból. Mitől lett ennyire gunyoros?
– Fanyarként születtem. Már az óvodában is az voltam. Például Sztálin halálakor voltam „végzős” óvodás. Sétáltunk az utcán, és megkérdezte az egyik csoporttársam, hogy „miért vannak kint a fekete zászlók?” Én erre azt mondtam neki, „azért, hogy lepisiljük őket.” Ennek persze nem volt semmi politikai töltete. De két óra múlva már visszamondták apámnak, aki megkérdezte tőlem, hogy ki mondta ezt nekem. Semmi más nem volt a dolog mögött, minthogy én ezt kiskölyökként jópofának tartottam. Jó fanyarnak lenni. Nem szeretek csak úgy a levegőbe lelkesedni.
z Ez nem jelent örök kívülállást?
– Talán nem. Van, amire azt mondom, hogy nagy-szerű. De a dolgok jelentős része nem nagyszerű. Én talán kicsit kritikusabb szemmel nézek mindent, mint más. És amikor belelkesednék, akkor látom, hogy mi az, ami azért nem annyira jó. Volt egy időszak, amikor, ha fölment a függöny, elsírtam magam, mert láttam, hogy a kollégák mennyit próbáltak, dolgoztak, és mégis félre mennek a dolgok. Negyvenegy éve végeztem a főiskolán, de gyakorlatilag negyvenhat éve vagyok a pályán, mert Benedek Miklóssal és Dévényi Tiborral a Ki mit tudon? a legjobb parodistáknak bizonyultunk 1965-ben. Az érettségi után nagyon népszerűek voltunk. Negyvenhat, az gombócból is sok, de persze amíg úgy akarják az égiek, ameddig bírom, játszani szeretnék.

Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!