A pályán kívül igen jó barátságot ápoló két holland válogatott labdarúgó ma este elkerülhetetlenül ellenféllé válik: a villámgyors Arjen Robben a Bayern München támadójaként, a főleg bombaszabadrúgásairól is ismert Wesley Sneijder pedig az Internazionale szervező középpályásaként lép pályára klubcsapatával az európai labdarúgás csúcstrófeájáért, vagyis a Bajnokok Ligája-győzelem megszerzéséért.
A tét hatalmas, már csak azért is, mert mind a német, mind az olasz alakulat igen régen ízlelhette meg a nemzetközi diadal ízét. Az elődök közül a bajorokéi legutóbb 2001-ben – történetükben akkor ötödik alkalommal – lettek a kontinens legjobbjai, míg az Inter eddigi összesen két elsőségét még 1964-ből és 65-ből jegyzi… A királyi gárda nélküli „valóságshow-n” gyaníthatóan igen kevés „igazi” madridi lesz jelen, de nem kell aggódniuk a bevételben érdekelteknek, hiszen – miközben várhatóan 230 országban legalább 150 millióan követik majd nyomon a történéseket a tévéképernyők előtt – mind Itáliából, mind Bajorországból tömegestül lesznek jelen a helyszínen a szurkolók, hogy a győzelemhez segítés szándékával „testközelből” buzdítsák kedvenceiket a fináléban. Ahová – ezt azért nem árt már most, elöljáróban rögzíteni: – csak a csapatuk mellett legelfogultabbak várták a milánói, illetve a müncheni alakulatot, s még a hajrához közeledve is a fogadóknak jóval nagyobb százalékuk vette „tutira”, hogy a címvédő FC Barcelona és az előző idényben BL-győztes Manchester United vív majd meg 2010-ben is a legjobb európai klubcsapatot megillető serlegért. Aztán mégsem így alakult: az elődöntőben a Barcát kiverte az Inter, az MU-val pedig a Bayern bánt el, ami akkor is visszavonhatatlan tény, egyszersmind bravúr a javából, ha sokak szerint a gépi foci diadalmaskodott az intuitív, szellemesebb, látványosabb és kreatívabb labdarúgás rovására.
Tény: azzal nem vádolható a Bayern, s még kevésbé az Inter, hogy belehalna a látványfutballba, a felek inkább a célfocit részesítik előnyben, s ez hiába nem tetszik sokaknak, tudomásul kell venni: a cél – adott esetben a Bajnokok Ligája megnyerése – bizony szentesít minden eszközt, s előfordulhat, hogy csapnivalóan pocsék játék mellett, túlbiztosított védelmekkel felálló két csapat cseppet sem szemet gyönyörködtető mérkőzésén dől el az első számú európai futballsorozat győztesének kiléte. A végső siker persze nagyon jókor és igazán kapóra jönne a Bayernnek és az Internek egyaránt. A németek elitalakulata az utóbbi évtizedben rendre adós maradt a nemzetközileg kiugró eredménnyel, mert amíg korábban 3 BEK– és 1 BL-győzelem fűződött a nevéhez, az összes kontinentális szériát tekintve pedig 9 döntőjéből 6-ot nyert meg, az utolsó diadal dátuma is bizony már igen régi: a müncheni együttes 2001-ben jutott fel eddig utolsó alkalommal az európai labdarúgás trónjára. Ugyanakkor még régebbre kell lapoznunk a sportági annalesekben, ha az Internazionale „eurodicsőségét” kutatjuk. Merthogy a milánói székhelyű társaság meg – bár öt kontinentális futballzsákmányra szert tett hosszú históriájában – még egyszer sem nyert BL-t, annak elődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája pedig a taljánok számára sikert, jelesül két elsőséget majdhogynem az „őskorban” hozott: jelesül 1964-ben és 1965-ben végzett az élen, eddigi négy finálés szerepléséből kettőn nyerve. Valóban hatalmas lehet már a hiányérzet… Mindenesetre, ha a Bayern nyer, beéri a Liverpoolt, amely szintén 5 európai kupasikerrel áll ebben a lajstromban a harmadik helyen, ennél több trófeája csak az abszolút első Real Madridnak (9), továbbá az AC Milannak (7) van.
Külön húzóerő lehet a felek, még pontosabban a vezetőedzők számára a szombati csata azért, mert eleddig csupán két edző volt képes két különböző csapattal is BL-diadalra: Ernst Happel, aki a Feyenoorddal nyert 1970-ben és a Hamburggal 1983-ban, illetve Ottmar Hitzfeld, aki pedig a Borussia Dortmunddal 1997-ben, majd éppen a Bayern Münchennel a már említett 2000/2001-es idényben győzött. A sikertrénerek közé tehát harmadikként kerülhet oda vagy Louis Van Gaal, a Bayern, vagy Luis Mourinho, az Inter edzője. Előbbi irányításával 1995-ben az Ajax, utóbbiéval pedig 2004-ben a Porto lett Európa legjobb klubcsapata.
Ami a közös múltat, vagyis az egymás elleni mérleget illeti: a két csapat másodszor találkozik össze kontinentális kupában. Útjuk a nemzetközi futballtérképen először az UEFA Kupa 1988/89-es kiírásában keresztezte egymást. Akkor a harmadik fordulóban a Bayern az első, odahaza rendezett meccsen 0-2-re végzett, vagyis kikapott talján vendégétől, viszont a visszavágón 3-1-re felülmúlta Milánóban az Intert. Másodjára a Bajnokok Ligájában csoporttársakként csaphattak össze 2006-ban: az Intert vendégként 2-0-ra elpáholta a bajor csapat, a müncheni visszavágón pedig 1-1-re végeztek a felek. Az összmérleg tehát a németek számára kedvezőbb.
A mostani összecsapás külön érdekessége a két tréner egészen különleges és sajátos magyarázatú presztízsharca, amihez a muníciót az szolgáltatja, hogy a két „dudás” valamikor egy „csárdában” dolgozott. Pontosabban Mourinho szolgált Van Gaal keze alatt, méghozzá 1997 és 2000 között a portugál az akkor már komoly szaktekintélynek számító, most 58 éves holland mesternek volt először a tolmácsa, majd a pályaedzője, vagyis mostani riválisától leshette el a szakmai fortélyokat, s ezúttal akár borsot is törhet egykori tanítója orra alá. Aki azonban már mindentől függetlenül sikeres első szezonján van túl a bajoroknál, miután a Bayernnel a német bajnokság első helyét, és a német kupát is besöpörte. Érvényes szerződése van, amellett még a BL-döntő előtt leszögezte: mindenképpen marad Münchenben, kitölti a kontraktusából hátralevő egy esztendőt. Persze nyilván boldogabban tenné ezt, ha a harmadik nagy diadalt is begyűjtené együttesével. A 47 esztendős különc, Mourinho, akit a feltűnési viszketegségből fakadó magamutogatás, a gyakori médiaszereplés is jellemez, ugyanakkor elhagyni tervezi Milánót, mert – a Realhoz készül.
A hét közepén ugyan még tagadta ez irányú törekvését, mondván: „nagyon távol vagyok attól, hogy a Real edzője legyek”, két napja viszont csökkent a „távolság”: „Ha otthagyom az Intert, csakis a Real jöhet szóba, de még nem tudom, mi lesz, két-három napot pihenek a BL-döntőt követően, ez alatt eldöntöm, hogy maradok-e, vagy jöhet a Real Madrid. Szeretem az Intert, a játékosait, de nem szeretem az olasz futballt” – hangzott a távozását előkészítő monológ. Úgy hírlik, hogy Mourinho valóban vált, s a rossznyelvek megfogalmazásában ugyanúgy a „készbe” ül be a királyi gárdánál is, ahogyan tette azt a londoni Chelsea-nél, mellyel két ízben is angol bajnok lett, vagy éppen az idén itáliai bajnoki elsőségét sikerrel megőrző, s az olasz kupát is begyűjtő Internazionalénál, mely kluboknál eleve „bajnokgyanús” alakulatokat kapott a keze alá. Madridban, a Barcelona mögött bajnoki ezüstérmesként végzett blancóknál kétségtelenül megint jeles társaságot igazgathat, ha odaszerződik, ráadásul egy-két minőségi cserével – ha netán nem lenne elegendő a 250 millió eurós tavalyi beruházás, minek nyomán királyi „gárdista” lett két aranylabdás, Cristiano Ronaldo és Kaká is – még ütőképesebbé alakíthatja a keretet. Olyanná, amellyel megelőzheti a folytatódó nagy versenyfutásban a Barcát. Ezt „helyből” elvárják a Real mindenkori vezetőedzőjétől, különben az utód is azzal számolhat, mint amivel a jelenleg még hivatalban levő chilei mester, Manuel Pellegrini, kinek minden jel szerint tényleg meg vannak számlálva napjai a madridi elit együttesnél. A rendre jól értesült helyi sportsajtó szerint Mourinho az úgynevezett szakmai kihívás mellett a leendő fizetését is okkal találhatja vonzónak, hiszen magyar pénzben számolva nagyjából napi (!!) 10 millió forintos fizetés várja a spanyol fővárosban. Teljesen függetlenül a szombati Bajnokok Ligája-döntő végeredményétől…
(Jamzon)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!