A kézírás elsorvadása írástudatlanságot hozhat

„Tudtok még úgy, folyamatosan írni, mint ahogyan azt az iskolában tanították? Azaz úgy, hogy a szavakban a betűk össze vannak kapcsolva? Nem tudom pontosan, mikor szoktam át, de ma megpróbáltam, és nem áll már rá a kezem. Az aláírásomon kívül mindent nyomtatott betűkkel írok”. Ezzel indítja  internetes blogját „Depression” a Logout.hu-n. Jellemző hozzászólás „tkazmer”-é: „…egyetlen bajom van a kézírással, hogy egyszerűen nem bírok olyan gyorsan kézzel írni, bármennyire rondára is veszem, ahogy gépen írok… Problémát okoz, hogy kézírás sebességűre fékezzem a gondolataimat”. S az Index.hu híre alatt – attól félnek az ausztrál tanárok, hogy a számítógépek miatt a gyerekek elfelejtenek kézzel írni – „DobayAdam” beszámolója: „…a gimnázium óta az írásom max. 10% a kézzel írt szöveg, minden más gépelés. Egyetemen, majd a munkához is szinte csak géppel írok…, ami nagyon sokszor volt már előny, főleg az egyetemen. A másik oldalon viszont még csúnyábban írok kézzel, mint azelőtt”.
Nincs kétség: ez már nem a zsinórírás gyöngybetűire büszke nemzedék; elektronikus szerkezetek billentyűzetén ír, szövegszerkesztővel formázza meg irományát, helyesírási javítóprogrammal korrigálja hibáit. Vajon leszokhatunk-e kézírásról? Elfelejthetjük-e? Egyáltalán, szükség van-e még rá?
– Elveszíteni csak azt a képességet lehet, amely már kialakult, s csak arról szokhatunk le, amire előtte már rászoktunk – így Csabai Katalin gyógypedagógus, logopédus, a Beszédvizsgáló Országos Szakértői Bizottság igazgatója. – Az írásprobléma sajnos nagyon sok gyermeket érint; a Magyar Tudományos Akadémia vizsgálatai szerint az olvasás- és írásgyengék, a „funkcionális analfabéta-jelöltek” aránya – akik az első osztályban, az alapok elsajátításánál elkövetett hibákból fakadó tanulási nehézségek miatt azok – eléri a 30-35 százalékot. Ám akiknél biológiai háttere is van az írásproblémának, azok aránya legfeljebb 4-5 százalék. Az írástudásnak két összetevője van. Az egyik a kivitelezési, alaki írás, a másik a tartalmi. Az alaki írás fiziológiai alapja a kéz mozgása, finommotorikája, ami a gyerekeknél általában 7-9 éves koruk között, a kéz csontjaival, izmaival és a komplex idegrendszeri működéssel együtt „érik be”, a kisfúknál rendszerint valamivel később, mint a kislányoknál. Amikor bekerül a gyermek az iskolába, rögtön olyan írásos feladatok elé állítják, amelyeknek kellő „ügyesség” híján gyakran nem tud megfelelni. Túl magasra teszik a lécet, így már kezdetben csorbát szenved az írott kép alakja, technikai kivitelezése. Ez vezet oda, hogy olvashatatlan, csúnya lesz a gyermek írása. A másik gond súlyosabb. Ez a valódi diszgráfia, az írászavar; ennek a hátterében nyelvfejlődési probléma, azaz biológiai ok található, ami megnyilvánul a betűk téves felismerésében az olvasáskor is; ami súlyos helyesírási hibákban, például a mássalhangzók és magánhangzók tévesztésében, azután összeolvasási és szótagolva írási, látási és kézmozgási sorrendiségi tévesztésekben jelenik meg – s ezek miatt persze a szövegértési, fogalmazási hibákban is. Akik ezzel küszködnek, azokkal esik meg érettségi előtt, hogy az írásbeli vizsga alól mentesítést kérnek, plusz 60 perc kedvezményt, vagy azt, hogy használhassanak helyesírási szótárt, írhassanak számítógéppel. A diszgráfiás és/vagy diszlexiás gyerekek mindig is megkülönböztetett figyelmet, gyógypedagógusi segítséget igényelnek. Ám a többségnek, akik csak későn érők, nem kellene rosszul olvasóvá, rosszul íróvá, „analfébéta-jelöltté” válniuk. Ők sokkal kevesebben lehetnének, ha az iskola nem uniformizálna. Ha tudomásul venné, hogy a lurkók nem egyforma érettséggel kerülnek az első osztályba és nem azonos tempóban fejlődnek a képességeik. Vannak, akik az átlagnál sokkal intelligensebbek, de egyéb részképességeik fejlődése lassúbb, tovább tart. Hiba, ha őket a követelménycentrikus iskolák és pedagógusok az egyébként 30 fős osztályokban már az első félév végére meg akarják tanítani olvasni és írni. Velük más tempóban, nem erőltetetten integrálva, hanem a fejlettségüknek megfelelően, differenciáltan kellene foglalkozni. Erre találta ki a ’70-es évek végén Szabó Pál pszichológus-tanuláskutató a kis, legfeljebb 15 fős korrekciós vagy fejlesztő osztályokat.
– Volt már példa arra, hogy tartottak a kézírás „elhalásától”, fenyegetettnek érezték a jövőjét – mondja Horváth Zsuzsanna, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos főmunkatársa. – Amikor Gutenberg feltalálta a nyomtatást, még nem volt társadalmi elvárás, hogy mindenki értsen a betűvetéshez, s kevesen is tudtak írni, de a XIX. századra ez megváltozott. Amikor elterjedt az írógép, akkor Kosztolányi esszét írt arról, milyen a viszonya az írógépével, ami „egyre-másra alkotja és honosítja meg nyomtatásban is a hosz-
szú és éktelen szószörnyeket”. Amikor ezt elemeztük a diákokkal, ők rögtön „átkapcsoltak” a számítógépre. S az analógia több mint indokolt. Szinte mindenki azt képzeli ideálisnak, ha valami nyomhagyó eszközzel papírra vetjük a sorainkat. A számítógép és a kézírás egymásra hatásának legfőbb következménye, hogy a nagy kultúrájú levélírás, a kapcsolattartás írásbeli formája változott meg. Az e-mail, a chat, az sms tényleg kiszorította a kapcsolattartásból, az információközlésből, a munkahelyi tájékoztatások továbbításából is a kézírást. Életkortól, kultúrától, tértől, időtől szinte teljesen függetlenül győzött az elektronikus írásbeliség. A felnőttek között is mind kevesebben írnak levelet kézzel. De a kézírás használata megmaradt az oktatásban és az élet fontos helyzeteiben. Az írás tanítása nem határidős, nem első osztályos feladat – ha valaki hajtja a gyerekeket, az nem az oktatásügy, hanem a tanító – és az alsó tagozat végére a nemzetközi vizsgálatok szerint a magyar gyerekek már zömmel jól boldogulnak az olvasással. Az írásfejlesztés folyamatos az érettségiig; sok műfajban és sokszor gyakorolják; jegyzetelnek, rendszeresen házi feladatot, fogalmazást, dolgozatokat, vizsgákat, esszéket, jellemzéseket, leírásokat, élménybeszámolókat, vitákat írnak – s persze kézírásos az írásbeli érettségi is. A személyes írásbeliség ma is nagy szerepet játszik a munkavállaláskor, ha kézzel kell önéletrajzot írni és ünnepi jókívánságokat, szerelmi vallomást, bizalmas, érzelmi tartalmú sorokat – például „elbocsátó szép üzenetet” ma is kézzel illik írni másoknak. És praktikus okból – mert egyszeri alkalomra szól – a bevásárlólistát is többnyire kézzel róják a cetlire. Jó lenne, ha a személyes célú naplóírást, az úti feljegyzést, a gondolatok papírra vetését sem szorítanák ki a blogok. A tantervek – iskolánként eltérők lehetnek – tele vannak az írásbeliség fejlesztését szolgáló javaslatokkal; kreatív feladatok, íráshelyzet-gyakorlatok sorát kínálják már az alsó tagozaton. S felnőtt fejjel, ha az iskola és az élet már nem követeli meg, bizony leszokhatnak ők is, nemcsak a kézírásról, de még arról is, hogy írásban fejezzék ki magukat, és maradnak az emotikonok: annyi, hogy J vagy L.
– Persze, igaz, hogy egyre több „kütyüt” és egyre több ideig használnak a fiatalok, de ennek van pozitív oldala is: hihetetlen ügyességre és járatosságra tesznek szert mind a számítógépek, mind az azokra hasonlító, egyre bonyolultabb mobiltelefonok kezelésében – vélekedik Vekerdi Tamás pszichológus. – Ám a jelenség másik oldala sem mellékes. Köztudott, hogy az izgatott, feszült ember kapkodva, csúnyán ír. Pszichikus állapota megmutatkozik a kézírásában. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy érvényesül a fordított hatás is. Ha szándékosan elkezd valaki kalligrafikusan, szépen, a betűket tudatosan megformálva, kerekítve írni, akkor ez visszahat a lelki állapotára. A finom mozgás rendezésével a belső állapotát is rendezheti, korrigálhatja az ember. Ha azt tekintjük, hogy a Távol-Keleten miért volt oly nagy a kultusza az írásképnek, a kalligráfiának, vagy a szintén fegyelmezett kézírásos költészetnek, akkor is ezt a visszaható, fegyelmező és elmélyülő – még az egyes hangzókra is figyelő – magatartási összefüggést fedezhetjük fel. S ismerünk olyan írókat, költőket, akik, bár nagyon sok mindent írnak számítógépen, de verset sosem. Ők szinte mindig azt mondják: azért nem, mert a kézírás személyesebb, s a belső állapotuk megkívánja, hogy kézzel, tollal vessék papírra a soraikat. Végül is jó, ha nemcsak billentyűzettel, de kézzel is írunk, ahogyan az is sokoldalúbbá, érzékenyebbé tesz bennünket, ha nemcsak képernyőről nézve, hangoskönyvből hallgatva, de papírról is olvasunk. Magyarországon sokan hangoztatják, hogy nő az írászavarral küszködő diszgráfiások és az olvasási zavaros diszlexiások száma. Ám szerintem ez téves általánosítás, és abból fakad, hogy összekeverik a rossz iskolai írás- és olavasástanítás eredménytelenségét a részképességzavarral, a valódi tünettel, amikor a központi idegrendszeri okok miatt zavart a kis térben a jobb és a bal, a fent és a lent korrekt megkülönböztetése. Többnyire iskolák panaszolják, hogy milyen sok rosszul olvasó, rosszul író gyermek kerül hozzájuk. S elképesztő adatokat mondanak, hogy 40-50 százalékban diszlexiás és/vagy diszgráfiás gyerekek járnak oda. Ez akkor is lehetetlen lenne, ha egy iskolában tanulna az ország összes igazi diszlexiása, diszgráfiása! Arra vonatkozó érdemi vizsgálatot még nem láttam, hogy társadalmi méretekben romlana a több számítógép- és mobiltelefon-használattól az írás- és olvasáskészség. Én inkább attól féltem a fiatal generációt, hogy ha mindig csak SMS-ben, chatelve, mailezve tartanak kapcsolatot jelen nem levő társaikkal, és nem szemtől szembe, akkor személyes kommunikációjuk minősége romlik, elszegényedik, kiszárad. A személyes kapcsolatok nem a virtuális térben, hanem közvetlenül, személyesen valósíthatók meg legjobban – fejtegeti a pszichológus.
Az interneten a kézírás szükséges/felesleges vita ma döntetlenre áll – éppen az eddigi érvek osztják meg a véleményeket, nagyjából fele-fele arányban. Ám ez megváltozhat. Ne feledjék: ma már az elektronikus aláírás helyettesítheti a saját kezűt, így lassan a nevünket sem kell kézzel odabiggyeszteni. S az egész polémia időszerűtlenné válhat, és hamarosan nem azt kell majd megkérdezni, hogy feleslegessé válhat-e a kézírás, hanem azt: felesleges lehet-e az írásbeliség gépi formája is. Hisz’ a beszédfelismerő programokat rohamtempóban fejlesztik. S ha a gép már hibátlanul „megérti” a beszédhangot…
vasvári

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!