Perpatvar Pozsonnyal
Nehéz megérteni, hogy a még fel sem állt Orbán-kormány miért „futott bele” egy mind nagyobb hullámokat kavaró külpolitikai viszályba. Hiszen, ha semmi egyebet, azt megtanulhatták korábbi kormányzásuk során, hogy a nemzetközi porondon sem diktálni nem lehet másoknak, sem pedig figyelmen kívül hagyni a külvilág véleményét. Mert lehet ugyan szidni a pozsonyi kormányt, sőt vádolni azzal is, hogy „provokálni” próbálta Budapestet (bár tudtunkkal nálunk került váratlanul, de legalábbis idő – valamint a szlovákiai választások előtt – napirendre a kettős állampolgárság ügye), ám ettől még a külvilág szemében két kis ország civakodásának tűnik, s az ilyen vitában senki sem siet odaállni valamelyik fél mellé. Még NATO-csatlakozásunk előtt mondta egy brüsszeli hátértájékoztatón az atlanti szervezet egyik főnöke magyar újságíróknak, hogy pontosan ettől tartva halogatták a befogadási döntést („elegünk volt több évtizeden át a görög–török vitákból, s főleg attól, hogy mindkét főváros állásfoglalásra akarta kényszeríteni a szövetség többi tagját”).
Trianon-fájdalmunkban sem osztozik igazán Európa, már csak azért sem, mert nagyhatalmainak egyfelől nincs „bűntudata” (ez nem világpolitikai kategória), viszont változatlanul vannak érdekeltségeik szomszédságunkban. S ha nekünk feldolgozhatatlan trauma az országcsonkítás, történetesen a szlovákoknak államuk létrehozója éppen a trianoni béke. Senki sem akar ennyi idő és annyi háború után „igazságot tenni”, már csak azért sem, mert a mi igazságunk más, mint a trianoni döntések haszonélvezőié. S lévén az megváltoztathatatlan, a külvilág mindig belpolitikai okokat fog sejteni napirendre tűzésében, tetszik nekünk, vagy sem. S miért gondoljuk, hogy a magyar belpolitikai megfontolásokat előnyben részesítik a szlovákokéval szemben?
Mindez evidenciának tekinthető, s éppen ezért érthetetlen a szinte (ellentmondó megnyilatkozásokban is megnyilvánuló) kapkodásnak tűnő napirendre tűzés. Mégis, mitől tart a kétharmados parlamenti többsége birtokában a Fidesz kormánya? Hogyne, a szélsőjobb bekerülése az Országgyűlésbe nemcsak sokat ártott hazánk külvilági imázsának, hanem vélhetően megzavarta Orbánék köreit, számításait. De talán mégsem kellene mintegy versengeni Vonáékkal olyasmiben, amiben felelős, az ország nemzetközi megítélésére is tekintettel lévő politikai erő úgysem lehet vetélytársuk? S ha éppenséggel a szelet akarták volna kifogni a trianoni témát harciasan hirdető radikálisak vitorlájából, akkor kifejezetten melléfogtak. Hiszen, ha folytatódik e viszály Pozsonnyal, a második Orbán-kormányról már hivatalba lépése előtt kialakulhat ugyanolyan kép, mint amely annyira megártott a külvilágban az elsőnek. Meg persze hazánknak is.
A.J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!