Eme vágynak és víziónak már nagyon sokszor és sokan adtak hangot,
azonban a napi életben csak az értelmetlen bürokrácia útvesztőjében
botladozás marad napjaink halandó polgárának.
De lássuk a példát!
Ennyi akadály még nem szegte a kedvemet, ezért belevágtunk az adatok felvitelé-be. A kezemben lévő bírósági igazolással (amit a gazdasági szektorban a köznyelv cégkivonatként emleget) szerény személyem képviseleti jogát dokumentálva megadtam az adószámunkat és az okmányból kimásoltuk az alapítvány nyilvántartási számát, székhelyét. Ám a fránya masina nem engedte tovább a feldolgozást, mivel a statisztikai számjel kérésre nem készültem fel. Hiába rémlett, hogy ennek első 8 számjegye megegyezik az adószámmal, másrészt sehogyan sem értettem, hogy mi szükség is van az ilyen ügylet érdekében eme „fontos” adatra.
Mivel rendnek kell lenni, így azután – nem volt mit tennem – uzsgyi a „hivatalunkba” és előkerestem eme azonosítónkat. Röptében a Nemzeti Civil Alaphoz (NCA) a tavasszal benyújtott regisztrációs űrlapunk másolatán leltem meg eme bűvös (16 jegyű) számot, amiből az első nyolc valóban egyezett az adószámunkkal. Ennek birtokában rögvest sikerült felgyorsítani az ügymenetet. Így ezt követően a személyi igazolványom, a lakcím- és az adóazonosító kártyáim fénymásolása vált esedékessé. A TAJ-kártyára valami ismeretlen erő okán nem került sor, pedig már azt is elővettem. Sőt! Az ujjlenyomatomra sem volt (most) szükség. Időközben már félig elgyengülve jegyeztem meg, hogy ismereteim szerint ezen okmányoknak a ripsz-ropsz másolgatása tiltott dolog. Azt már nem is mertem hangosan elrebegni, hogy ifjabb koromban (ami egy kívülállónak már nem ma vala) nem is kerülhetett ilyenre sor, mivel az akkori hivatalokban nem létezett olyan masina, amivel ezt abszolválni lehetett volna, ám akkor is működött az állam és a gyarló világunk. Akkortájt elégséges volt a hivatalnoknak ellenőriznie az okmányokban szereplő adatokat és kijegyeznie abból azok sorszámát. A világ azonban nem állhat meg, haladni kell a korral, így megtörtént fénymásolás. A fejemben azonban leginkább az okozott némi zavart, hogy vajon mi szükség lehetett az általam bemutatott NCA-űrlap lemásolására és becsatolására? Ennek oka bizony örök rejtély marad számomra, ám lépjünk tovább.
Vélhetően azzal sem nyertem volna el a „partnerem” rokonszenvét, ha időközben arról kíváncsiskodom, miért is kell ennyiféle azonosítómat rögzíteni egy ilyen regisztráció során? Az ügymenet felkent tudójától viszont megtudtam, hogy csak részben vagyok kellően tájékozott, mert az okmányok fénymásolgatása a mindenféle telefon és közszolgáltatók számára valóban tabu, de akinek címeres bélyegzője van, annak bizony több joga van e téren. Talán ezen felsőbbrendűsége tudatában, rögvest rá is gyújtott egy cigarettára, ami nem biztos, hogy jót tett az egyre erősödő asztmámnak. De hát végül is én csak egy vendég vagyok az irodájában. Magamban elmélkedve megfordult bennem a gondolat, hogy miért is van ez így? A közhatalom szolgáinak miért csak a kivételezettség az erénye? Miért nem a példamutatásban jeleskednek? Nos, közben lezárult a „szolgáltatás” és mehettem a pénztárba. Itt újabb jelét tapasztaltam, mely szerint az egyenlők között vannak azért „egyenlőbbek” is. Számla helyett be kellett érnem egy úgynevezett bevételi pénztárbizonylat másolati példányával. Igaz ugyan, hogy „APEH bácsi” a fejét veszi tettenéréskor a piaci árusnak, amennyiben nem ad számlát, de itt ismét a kivételezettséggel kellett szembesülnöm, mely szerint az áfatörvény nyomán a közhatalom itt sem számít közönséges halandónak.
Erről persze volt némi ismeretem, bár sehogyan sem fér a fejembe, hogy miért is az általános szabályok alóli mentességek illetik meg „állam bácsi” földi helytartóit? Végső sikerem – persze csakis magam előtt, amit most megosztok a T. Olvasókkal –, hogy az elején említett meghatalmazás készítésre nem került sor. Miért? Talán közben változtak a jogszabályok? Esetleg az újonnan bizalmat kapott párt tette meg első lépéseit? Ha valóban erről van szó, akkor remélem sok ilyet fog még tenni….
Németh István, Székesfehérvá
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!