Csökkenne a válások száma a rendszeres tanácsadással

A pszichológus-ügyvéd szerint az elvált szülők gyermekei körében sokszorta gyakoribb lehet a deviáns magatartás, mint a teljes családban nevelkedők között. A politika úgy tudja mérsékelni a válások számát, ha a családot a nemzeti közösség alapértékének tekinti és megerősíti a családtámogatási rendszert – ezt a PPKE tanszékvezetője mondta lapunknak, kifejtvén, hogy erre most nagyobb esélyt lát, mint az elmúlt években.
– Négyéves voltam amikor a szüleim elváltak. Akkortól kezdve apu és anyu családja külön ünnepelt. Mindenből kettő lett, szülinapból, névnapból, karácsonyból, még gyermeknapból is – emlékezik vissza Viktória, aki ma már diplomás bölcsész, tanár. – És mindenből duplán jutott nekem: tortából, ajándékokból, vidámparkból, állatkertből… Ám mégis elrontotta az ünnepeket, amikor a szüleim mondtak valami bántót, becsmérlőt a másikra – és többnyire mondtak. Apu első házasságából született a féltestvérem, Péter. Ő 9 évvel idősebb nálam és szintén „elvált” gyerek volt. Jól megértettük egymást, később is ugyanazokat a zenéket szerettük, ugyanazokért a könyvekért, filmekért lelkesedtünk. Szerencsére idővel megszelídültek az indulatok, konszolidálódtak a viszonyok. Amikor a gimnáziumban ballagtam, már eljött mind a két családom, és együtt hozták a hatalmas csokrot. Nem, még nem mentem férjhez. Persze, szeretnék gyereket. De a házasságban nem hiszek…

Magyarországon tavaly 36 750 frigy köttetett – ebből 11 650 újraházasodás –, a válások száma pedig 23 800 volt. Egyesek szerint manapság már több lehet az elvált szülők gyermeke, mint az együtt élő édesszülőké. Ám ez csak afféle városi legenda Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója szerint. – Ha nagy is, de azért a felénél jóval kisebb ez az arány. A gyermekek 40 százaléka születik házasságon kívül, de többnyire tartós élettársi kapcsolatban maradó szülőktől, akik később szétköltözhetnek vagy összeházasodhatnak. S a felük ez utóbbit öt éven belül meg is teszi. Másrészt a jelenleg kötött házasságoknak várhatóan a 44 százaléka bomlik fel, ám a szétváló családok 30 százalékában még nincs gyermek, másik 30 százalékában pedig már felnőttek a gyermekek. Így a válások 40 százaléka érinthet kiskorú gyermekeket. A mai adatok szerint a 10-14 évesek 70 százaléka még a vér szerinti szüleivel él együtt, akik vagy házasok vagy élettársak. Másik 10 százalékuk a válás után újraházasodott egyik szülőjével él, s alig 20 százalék nevelkedik egyszülős – elvált vagy szingli – családban.
– Bár „az égben köttenek”, itt a Földön választatnak szét a házasságok, és mind többször. Emiatt is egyre gyakoribb a sokféle társadalmi devian-
cia – így Grád András pszichológus-ügyvéd, aki az ELTE jogi karán tanít lélektant és emberi jogi ismereteket. – Gondoljuk csak meg: jogilag viszonylag egyszerű az ügy, a válóperben különválnak a szülők és kötelező rendelkezniük a kiskorú gyermek elhelyezéséről, a vele való kapcsolattartásról. Ha nem tudnak megegyezni, akkor a bíróság dönt, s ugye a legrosszabb egyezség is jobb, mint a legkiválóbb bírói ítélet… Emberileg és lélektanilag azonban sokkal komplikáltabb história ez. Bár nincs róla statisztikánk, abban minden szakember egyetért, hogy az elvált szülők gyermekei körében sokszorta gyakoribb lehet a deviáns magatartás, mint a teljes családban nevelkedők között. A statisztika erről, ha lenne is, már csak azért sem mondana sokat, mert annyiféle kombinációja van a válás után a családnak – egyedül neveli a gyermekét az egyik szülő, a másikkal együttműködve, jó viszonyban vagy épp a másik ellenében, esetleg egy jó/rossz mostohával, netán mozaikcsaládban, ahol egymás gyermekeit is nevelik az újraházasodó szülőpárok –, hogy ettől áttekinthetetlenek a famíliák, pláne több válás után. De nem kétséges, hogy akiknek a múltjában szerepel a szülők válása, azok közt az alkohol- és a drogproblémák, a beilleszkedési zavarok, a bűncselekmények, az erőszakosak előfordulási aránya is magasabb; talán még az utóbbi évekig csökkenő öngyilkossági statisztikában is többször szerepelhetnek az elváltak gyermekei. Ám ha több, az teljesen logikus. Grád András ki is fejti, miért:  – A devianciák mögött a stressz növekedése áll, az pedig szinte törvényszerűen kíséri a válást. A szülők hangos veszekedése, netán verekedése a gyermeknek stressz. Az egyikük részleges elvesztése is az. Vagy ott a kapcsolattartás: a gondozó szülő, többnyire az anya, gyakran azt mondja: „menj csak apádhoz, jó ember ő, ne is törődj vele, hogy közben velem mi lesz!”. Ám a szavait olyan tekintet, mimika, hangsúly kíséri, amely a szavainak az ellenkezőjét sugallja, s ezzel már azt érezteti: „Mártírrá teszel gyermekem”… Ez bizony stressz a javából!
Az Újpesti Nevelési Tanácsadó vezetője, Csák Annamária pszichológus mondja: – A hozzánk kerülő problémás gyerekeknek körülbelül fele vagy válófélben lévő vagy viszonylag frissen elvált szülők csemetéje. Ám az, hogy mennyire súlyos a gond, függ attól, milyenek a szülők, mit hozott magával addigi életéből a gyermek. A kérdés mindig az, hogy a gyermek érzelmileg mennyire van benne a válási folyamatban. Ha a szülők a saját játszmáikba nem vonják bele őt, akkor talán nem is kerül a nevelési tanácsadóba. Ám ha bevonják, akkor elkezdődnek a játszmák. Ezek között tipikus az anyagi: mind a ketten szeretnék „megvenni” a gyermek szeretetét, s egymással versengve próbálnak a kedvébe járni, vesznek neki ajándékokat. Ám a gyermek, aki ezzel látszólag „jól jár” – elvégre többet kap, mintha nem lenne elvált szülők gyermeke –, a másik oldalon többet veszít. Hisz’ neki fontos mind a két szülője és nem szeretne semmiképp sem választani közülük. Mit is tehet? Például eltitkolja  az érzelmeit. Ha jól érzi magát apunál, akkor nem mondja meg anyunak, vagy még el is játssza, hogy ez neki mennyire szörnyű volt. Van, aki úgy oldja meg a helyzetet, hogy még rá is tesz egy lapáttal: versenyezteti  a szüleit, az egyiktől ezt kér, a másiktól azt; egyre többet vár el – azaz visszaél a helyzettel. A lényeg az, hogy a személyiségét a válás nem érinti pozitívan; a többség vagy a szorongás vagy a deviancia irányába mozdul el.
Erre csak az jelenthet megoldást, ha szülők a válás után beszélő viszonyban maradnak és együttműködve nevelik a gyereket, úgy döntik el, ki, mit vegyen ajándékba vagy mikor, melyikükkel töltse a hétvégét, a vakációt. Attól ugyanis, hogy a szülők egymáshoz való viszonya megváltozik, a gyermekükkel való kapcsolatuknak nem kellene megváltoznia. Sok függ attól is, hogy a gyermek mennyire kiegyensúlyozott, mennyire képes távol tartani magát a szülei konfliktusától. Minél kisebb és minél érzékenyebb, annál kiszolgáltatottabb. A tipikus problémák a szorongásos tünetek – ilyen az alvászavar, a bepisilés –, az iskolai teljesítményromlás és a társkapcsolati zavarok. Akad válási árva, aki magára marad, akinek egyáltalán nincsenek barátai. És akad, akinek túl sok is van; a konfliktusos otthonból elmenekül az akár deviáns közösségbe is, ahol nem kell szembesülnie a problémákkal, amikkel a családi (tűz)fészekben. Ennél rövidebb távú, és nem szándékos, alkalmi menekülés az is, ha pszichoszomatikus alapon igazi tüneteket mutató beteg lesz és mindenkinek, akinek a szeretete fontos a számára, vele kell akkor törődnie.
A tapasztalatok szerint a két természetes szülővel élő gyerekek között a szegénységi ráta 7 százalék, míg a csak egyik szülőjükkel élőknél 51, s a marihuánafogyasztás valószínűsége az előbbieknél 20, az „elvált” gyermekeknél 35 százalék… Vajon mit tehet a politika, hogy kevesebb legyen a válás? Lakner Zoltán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető tanára – az Antall- és Orbán-kormány volt helyettes államtitkára – 2008-ban tette közzé elemzését erről „A családpolitika  jelene és jövője” címmel. Ő – bár szerinte a családdal kapcsolatos értékrendünk igazán „európai” – a teendők sorát listázta. Ideje megerősíteni a családtámogatási rendszert; a családsegítőknek a krízisellátásról a prevencióra kellene helyezniük a hangsúlyt; társadalmasítani e tevékenységet, azaz a szolgáltatásokat inkább átadni a nem kormányzati civil és egyházi szervezeteknek; s a házassághoz szükséges humántőke fejlesztését szolgáló felkészítő programokat az iskolai nevelési tervek részévé kellene tenni. A Vasárnapi Híreknek most azt is elmondta: kifejezetten a válások számának csökkentését szolgálná, ha bevezetnék a folyamatos tanácsadást, ha speciális párkapcsolati közösségi programokat indítanának házasság előtti, családépítő és „élő házassági” csoportokkal, s ha megvalósulna a katolikus házas hétvége mozgalom civil adaptációja, mentor házaspárokkal. Arról is írt, hogy célszerűnek tartaná a diákhitel törlesztési idejének megtoldását is a vállalt gyermekek számával arányosan. Ám amit a legfőbbnek tart most is: az új típusú, a családot a nemzeti közösség alapértékének tekintő állami támogató rendszer, amely elősegíti a családok belső stabilitását, szociális biztonságát, védi függetlenségét, növeli társadalmi megbecsülését, ösztönzi a gyermekvállalást és erősíti a kapcsolatot a munka világával. „Eredmény akkor várható, ha a közpolitika ennek nem gátja, hanem elősegítője lesz, ha család- és népesedési kérdésekben létrejön végre a nemzeti közmegegyezés” – írta. S ezt lapunknak most azzal kommentálta: úgy látja, jobb erre az esély, mint volt, amikor az iménti gondolatokat papírra vetette.
Persze, az „elvált” gyerekek személyes boldogsága elsősorban a szüleiken múlik. – Közöttük pedig fehér holló, aki ártani akarna a gyermekének – állítja Csák Annamária. – Ám a nevelési tanácsadó csak akkor tud nekik segíteni, ha az anya, az apa képes úrrá lenni a saját érzelmein, indulatain és együttműködnek egymással is. Akkor még azt is meg tudják beszélni, hogy a gyermeknapon együtt legyenek, vagy ha nem, akkor melyikükkel töltse ezt a napot közös csemetéjük…

(vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!