Miniszterelnökké választotta Orbán Viktort a köztársasági elnök
javaslatára az Országgyűlés szombaton, a képviselők egyúttal elfogadták a
kormányprogramot. A Fidesz elnöke másodjára alakít kormányt.
A köztársasági elnök átadta az új kormány minisztereinek a kinevezési okmányokat szombaton a Sándor-palotában. Parlamenti beszédében az új kormányfő azt kérte a képviselőktől, „dolgozzunk együtt, és ne arról vitatkozzunk, hogyan kellene dolgozni”, egyszersmind arra kérte a Fidesz-KDNP parlamenti frakcióját, hogy a jövő héten indítsa el az új alkotmány elkészítésének munkafolyamatát.
A Ház egy szavazással döntött a programról és a kormányfő megválasztásáról. A képviselők közül 261-en igennel, 107-en nemmel szavaztak, tartózkodás nem volt. Igennel szavazott 225 fideszes, 36 KDNP-s képviselő, nemmel voksolt 54 szocialista, 40 jobbikos és 13 LMP-s képviselő. A szavazástól 18 képviselő maradt távol.
A kormányfő ezt követően a történelmi zászlók előtt letette esküjét, majd a képviselők elénekelték a Himnuszt. Az esküokmány aláírása után Orbán Viktornak gratuláltak a parlamenti pártok elnökei, illetve frakcióvezetői, ezután az új kormányfő a páholyba ment, ahol Sólyom László köztársasági elnökkel is kezet fogott. A kormányprogram elfogadásához és a miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint felének, azaz 194 képviselőnek, az igen szavazatára volt szükség.
Az ülésen megjelentek a legfőbb közjogi méltóságok, valamint Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és Bajnai volt miniszterelnök. Orbán Viktor szombati kormányfővé választása és eskütétele után aláírta előterjesztését kormánya minisztereiről, és átadta azt Sólyom László államfőnek a Parlamentben. Nem sokkal dél után érkezett Orbán Viktor az államfő parlamenti dolgozószobájába, ahol átadta Sólyom Lászlónak előterjesztését kormánya minisztereiről. Az átadásra a miniszterelnököt elkísérte Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Szijjártó Péter, a párt szóvivője is. A köztársasági elnök átadta az új kormány minisztereinek a kinevezési okmányokat szombaton a Sándor-palotában.
Először a célok
Orbán Viktor szombaton arra kérte a Fidesz és a KDNP parlamenti frakció-
ját, hogy a jövő héten indítsa el az új alkotmány elkészítésének munkafolyamatát. A Fidesz elnöke a kormányprogram e heti vitájában elhangzottakra válaszolva azt mondta: először meg kell egyezni a legfontosabb célokról, azokat lépésről lépésre kell megközelíteni, és a parlamentben megvitatni. A politikus úgy fogalmazott: „több millió ember vállán állunk”. A hétfőn 47 éves Orbán Viktor a Nemzeti Együttműködés Programja címet viselő kormányprogram zárszavában felidézte, 97 hozzászólás volt a vitában programhoz.
Hangsúlyozta, összességében alig talált a felszólásokban felé áradó rossz-
indulatot, ártani akaró vagy bántó szándékot, ugyanakkor néhány fontos kérdésben a program vitájában súlyos véleménykülönbségekre derült fény, egyebek közt arról, hogy volt-e forradalom az áprilisi választásokon. Véleménye szerint akik vitatkoztak azzal, hogy áprilisban a szavazófülkékben forradalom zajlott le, azt mondják, demokráciában nem lehetséges olyan forradalom, amely nem a demokrácia megdöntésére irányul. Közölte: ezt az érvelést az osztályharcra alapuló, hatalomközpontú történelemoktatásnak tudja be, ő azonban egy másik iskolát képvisel, amely szerint ez igenis lehetséges: egy demokráciában lehetséges mély, átható, tartós változás, amely alapjaiban változtatja meg az életet. Egy demokráciában a forradalom csak alkotmányos lehet – összegezte.
Emlékeztetett, hosszú éveken át harcoltak a fennálló politikai és gazdasági rendszer megváltoztatásáért, és ezt mindig alkotmányos eszközökkel tették, amíg végül sikerrel jártak, és megtörtént a „kétharmados forradalom” Magyarországon. Megjegyezte, a nyugati világban senki nem lepődik meg azon, ha valaki a demokrácia keretei közötti forradalomról beszél. Példaként említette az új brit miniszterelnököt. Azt mondta: ha megvolt a kétharmados forradalom, az alkotmányos forradalom volt, ezért itt az ideje, hogy megváltoztassák a régi rendszert, és módosítsák az alkotmányt. Orbán ezzel összefüggésben azt kérte a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciójától, hogy a jövő héten indítsa el az új alkotmány elkészítésének munkafolyamatát.
Válasz a kritikákra
A vitában elhangzott kifogásokra reagálva kifejtette: voltak, akik azt kritizálták, hogy hiányoznak a programból az intézkedések, az iránytű önmagában nem elégséges, hogy kiadjon egy programot, hiányzik a bevételi oldala, számok nélkül nincsenek célok, az eszközöket fel kell sorolni egy kormányprogramban. Orbán szerint akik ezt kérték, arra tettek javaslatot, hogy „már most folytassuk le a következő négy év legfontosabb vitáit”. A Fidesz elnöke ezzel szemben úgy látja: először meg kell egyezni a legfontosabb célokban, azokat lépésről lépésre meg kell közelíteni, majd a parlamentben meg kell vitatni, erre pedig lesz is mód. Közölte azt is, reményei szerint a jövő héten a Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette gazdasági tényfeltáró bizottságnak legalább a közbülső jelentését megkaphatja a kormány.
Szólt a társadalmi szerződést érintő felvetésekről is, és megerősítette, a választásokkal jött létre a társadalmi szerződés, amelynek alapja a Fidesz és a KDNP választási programja, ezért emelte be a választási programot is a kormányprogramba. Szerinte az elmúlt húsz évet elitpaktumok uralták, és nem társadalmi szerződések. Hozzátette, nem vitatja ugyan, hogy elit megállapodások létre jöhetnek, de ezek kizárólag a választói akarat érvényre juttatását célozhatják, különben szembe fordulnak az emberek akaratával.
Volt olyan vélemény is, amely azért bírálta a programot, mert az nem tartalmazza az ő programjukat – idézte fel. Rámutatott ugyanakkor, hogy a választók ezt a kérdést eldöntötték: ők a Fidesz-KDNP-programra szavaztak, ezért az a kérés, hogy a sajátjuk helyett más programját emeljék be a kormányprogramba, nem tűnik teljesíthetőnek. A volt kormánypárt soraiból érkező legtöbb bírálattal kapcsolatban – folytatta – azt érezte, valójában nem vele, nem a programmal vitatkoznak, hanem a választókkal. A volt kormányzópárthoz tartozó képviselők méltánytalannak érzik a választók döntését, de a következő választásokig ezzel együtt kell élni – fogalmazott.
Pártkeretek fölött
A külpolitikát érintő kérdésekre reagálva Orbán Viktor azt mondta: a jó kormányzáshoz nyitott szem, széles kitekintés és magas nemzetközi horizont is kell. Közölte: a vitában az adott számára okot a bizakodásra, hogy minden frakció talált benne valamit, amit támogatni tud. Ez azt jelenti, hogy a pártszempontok és a pártkeretek fölé magasodó közös pontok igenis létezhetnek a Házban – jelentette ki.
Orbán Viktor azt kérte a képviselőktől, „dolgozzunk együtt, és ne arról vitatkozzunk, hogyan kellene dolgozni”. Szerinte ha a kormányzópárt nemcsak nagynak, hanem erősnek is látszik, az azért van, mert sok, nagyon sok, több millió ember vállán áll. Úgy fogalmazott: „sok millió magyar ember vállán állunk, akiket munkánkkal szerényen és alázattal kell szolgálnunk”. „Soli Deo Gloria. Egyedül Istené a dicsőség” – zárta szavait Orbán Viktor.
MTI
Rövidre vágatta korábban vállig érő haját Kövér László szombatra, a második Orbán-kormány megalakulásának napjára. A Fidesz országos választmányának elnöke az MTI-nek az új kormányfő eskütétele után nyilatkozva azt mondta: „levágattam, mert megígértem”. Hozzátette: „2006-ban azt megfogadtam, hogy ha az a garnitúra, amely visszaidézte az 1990 előtti időszakot, feláll a hatalom székeiből és odébb oldalog, az lesz az a pillanat, amikor levágatom a hajam”. Kövér László beszámolója szerint az elmúlt négy évben azért járt fodrásznál, hogy minimális igazítással „elviselhetővé” tegye a helyzetet.
Balról jobbra Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrásokért felelős miniszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Martonyi János külügyminiszter, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Orbán Viktor miniszterelnök, Sólyom László köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Fellegi Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, egyben miniszterelnök-helyettes
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!