A belpolitikai konfrontáció helyett a kompromisszumkeresésre helyezte a
hangsúlyt a lengyel konzervatívok elnökjelöltje, amikor szombaton
először mondott programbeszédet a választási kampányban.

Jaroslaw Kaczynski egy Zakopanéban rendezett választási gyűlésen kijelentette: Egyszer s mindenkorra véget kell vetnünk a lengyel-lengyel háborúnak. A belpolitikai konfliktusok nem hoztak „semmi jót az országnak, hanem csak nagyon sok rosszat és szerencsétlenséget". Az ellenoldal, a másik párthoz tartozó politikusok „nem ellenségek, hanem partnerek” – hangoztatta az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt 60 éves államfőjelöltje.
Beszédében esélynek nevezte hazája két nagy szomszéd, Német- és Oroszország közötti helyzetét. Kerülte Berlin és Moszkva bírálatát, amely pedig korábban elmaradhatatlan részét képezte külpolitikai koncepciójának.
Lengyelországban június 20-án a lakosság választja meg az április végén repülőgép-szerencsétlenségben lehunyt Lech Kaczynski elnök utódát. A PiS jelöltjének legerősebb vetélytársa a kormányzó Polgári Platform (PO) által versenybe küldött Bronislaw Komorowski, a szejm jelenlegi elnöke, akinek támogatottsága mintegy 15-20 százalékkal haladja meg Kaczynskiét.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!