Napok óta nem tudom megmagyarázni a 90 éves anyósomnak, hogy miért van
ennyi csontváz a szocialisták szekrényében. Szegénykém kérdezi, hogy
kerültek ezek a szekrényekbe, és miért nem vette észre senki, hogy ott
vannak.

Abban az időben figyelte meg ezt, amikor a tiszteletre méltó volt miniszter, most meg államtitkár Varga Mihály elkezdte ijesztgetni az embereket ezekkel a csontvázakkal. Természetesen ezért nem volt fontos Vargának egyetemet végezni, nem volt fontos tanulni, elég volt ismételgetni a csontváz kifejezést, és egy laikus máris félni kezd. Varga elmesélte az embereknek, hogy az „idei évre tervezett államháztartási hiány növekedését 170 milliárd forintnyi csontváz segítheti”, amit ő a leköszönő pénzügyminisztériumtól kapott ajándékba. A „tényfeltáró” bizottság, amit Varga vezet, ezt „nagyon komolyan megállapította”.
Csak egy gondom van ezzel: ha jól emlékszem, nem más, mint Varga volt a költségvetési bizottság eddigi elnöke. „Komoly” munkát végezhetett, ha mint bizottsági elnök, nem vette észre, hogy valami nem egyezik az ő meg a Pénzügyminisztérium adatai között. Ebben az esetben kérem Vargát, hogy a bizottsági elnökként felvett nem kevés fizetését utalja vissza. Mert minden adat, amiről Varga beszél, már rég ott van a minisztérium weboldalán, mindenki el tudja olvasni, és ezek az adatok rég nem titkosak. És ha ennyire nagy baj van, volt, ezekben az években Varga, az ország legfontosabb bizottságának elnöke miért nem vette észre, miért nem intézkedett, miért nem tett feljelentést? Miért kellett várni arra, hogy kinevezzék egy valamiféle „tényfeltáró” bizottság élére? Csak nem saját magát ellenőrizni? Vagy csontvázakat keresni? Majdnem minden, amire Vargáék csontvázat mondanak, nem csontváz, hanem ügyeletes mutyi. Vagy kiadták már, Varga régebbi szavaira hivatkozva, hogy tömegsírok legyenek?
Nekem az egész leginkább gyogyós ostobaságnak tűnik, érzésem szerint valamelyik, a pártjukhoz közeli reklámember találta meg ezt a kifejezést. És erre, emlékszünk, építették a kampányt. Csak az a baj, hogy ez már nem kampány. Elég volt hullákról meg csontvázakról beszélni, lassan dolgozni kellene!
Azért nem választották meg az emberek az MSZP-t, mert látták az utolsó nyolc év szocialista „eredményeit”. Ezért szavaztak a Fideszre. Most már nem arra van szükségünk, hogy arról meséljenek, mi volt tegnap. Jobban tudjuk, mint Varga, mert nem vagyunk politikusok, és csak egy fizetésből élünk. És ha már így van, nagyon szeretném látni a konkrét lépéseket, mert eddig sem a kormányprogramban, sem a sok-sok beszédben semmi újat nem hallottam. És szeretném, ha a drága anyósomnak nem kellene minden nap magyarázni, honnan vannak a csontvázak a politikában. Az anyósom a mai napig nem tudja elfelejteni a Kaja meg a Tot neveket. Ezek is valamikor csontvázak voltak! Vagy nem?
Békesi Dániel, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!