Darwin-díjas riport
Mokka, TV2 május 25
Hozzám hasonlóan bizonyosan sokan döbbenten nézték végig a felvételeket arról, ahogy múlt szombaton egy férfi felgyújtotta magát és leugrott a Szabadság hídról. Többen még drukkoltak is neki, mert aki hülye, haljon meg, legalább megkíméli ezzel az emberiséget a génállományától. Az Amerikában „alapított” Darwin-díjakat éppen ezért ítélik oda, amikor valaki a saját butaságából kifolyólag hozzájárul az emberi faj hosszú távú túlélési esélyeinek javításához.
A Mokkában Demcsák Zsuzsa kérdezte az esetről Molnár Pétert, Fővárosi Tűzoltóság szóvivőjét: „látható volt itt, hogy belóg egy kosár, amin egy tűzoltó próbált meg ööö segíteni. Mit-mit tudnak, mi történt ott? Ugye az első kérdés az, hogy ööö miért nem tudták valahogy lelocsolni ezt a férfit vízzel?”
Hogy erre nem gondoltak… Akkor legalább nem lángolva placcsan szét a betonon, mint egy flambírozott körte, hanem kihunyó lánggal zuhan le, akárcsak egy hullócsillag. Bár nem kizárt, hogy ez akár még az ugrást is meggondolja, ha végre jól nyakon öntik, mint egy hisztis gyereket.
A szóvivőt azonban nem lehetett kizökkenteni, szakmailag precíz és komoly választ adott a roppant naiv első kérdésre: azért, mert magas mentésnél nem tűzoltásra készülnek (logikus), egyébként pedig a vízágyúból olyan nagy nyomással jön a víz, hogy azonnal leverte volna onnan a szerencsétlent. Demcsák meg puszta segíteni akarásból lelocsolta volna a hídról…
„Az ön kollégája tudott beszélni ezzel a férfival? Mit mondott, miért csinálja, miért követte el?” – kérdezte Demcsák. Hjaj, ha látná és hallaná magát, amint roppant drámai ábrázattal úgy próbál kérdezni, mint a CNN riportere a bagdadi tudósítót egy öngyilkos merénylet után, de csak kicsúsznak a száján ezek a csacsi szavak… És vajon mikor kellett volna neki közölnie a szándékait, mielőtt vagy miután lelocsolják víz-ágyúval? Esetleg gyorsan lediktálhatott volna egy búcsúlevet is, ne már postumus kelljen találgatni.
„Ilyenkor egyébként önöknek nem kell értesíteni valakit, aki mondjuk egy ööö végzett pszichológus és ugye ki tud jönni a helyszínre, talán tud segíteni, és mondjuk nem az ön munkatársainak kell megküzdenie egy ilyen lehetetlen helyzettel?” – kérdezte Demcsák, aki mintha C-kategóriás amerikai filmekből szerezné ismereteit az életről… Talán ő nem is a tűzoltókat hívná, ha meglát egy ember felmászni a hídra? Illetve, csak akkor, ha már lángol is?
Pedig épp a tűzoltóknak van a legnagyobb tapasztalatuk – sajnos – az ilyen helyzetekről, és bizonyára fel is vannak készítve valamilyen szinte ennek a kezelésére – ebben megerősített a szóvivő is. Persze ez nem mindenkinek egyértelmű, szerencsére rá is lehet kérdezni, és valakinek még van türelme ezt elmagyarázni is.
Kár, hogy a Dunán köröző vízirendőröket már nem volt alkalma megkérdezni, ugyan már miért nem kapták el…
Bálint Orsolya
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!