Alakul a győzelemre ítéltetett Real Moudrid

Újraválasztása óta arra törekszik, hogy a jelenkor meghatározó futballcsillagai közül megint több is náluk, a blancók színeiben játszszon, és most beindította másik, szintén a megalo minősítésért kiáltó tervének kivitelezését is: jelesül, hogy ne csak a pályán futkározzanak „újgalaktikusok”, hanem a Real kispadján is nagyágyú üljön. Sőt: ha lehet – legalább is saját megítélése szerint – a legnagyobb…
Az első lépés a múlt évi nagyberuházás volt, amelynek keretében a királyi gárda tagja lett két aranylabdás, a portugál Cristiano Ronaldo, aki a Manchester Unitedet hagyta maga mögött a spanyol kérő kedvéért, és a brazil Kaká, aki meg az AC Milantól érkezett annak a légiósbegyűjtő manővernek a keretében, amely – összesen nyolc új játékos érkezésével (és 13 elküldésével) – mintegy 250 millió euróba került. Perez – noha saját pénzén felül jócskán szerepelt a kiadási tételekben banki kölcsön is – nem sajnálta a „regalaktizációra” a tetemes summát, vagy mondjuk úgy: az elején semmiképpen, más kérdés, hogy a haditerv – eddig –
nem vált be. Olyannyira nem, hogy ha kevésbé kíméletesen akarjuk minősíteni Perez igyekezetét, azt kell rögzítenünk, hogy felsült, sőt egyenesen kudarcot vallott, hiszen bő fél évtized elteltével is csak a múltbéli sikerek felemlegetésére van mód, a legújabb kori diadalok újfent elmaradtak.
A bajnokságban tulajdonképpen még helyt állt az új szezonnak szokás szerint új edzővel nekivágó alakulat, amennyiben végig nagy harcra tudta kényszeríteni a címvédő FC Barcelonát, de csak a nyakában tudott lihegni a chilei Manuel Pellegrini igazgatta társaság a katalánoknak, beérni, pláne megelőznie viszont nem sikerült Pep Guardiola legénységét, maradt megint az ezüstérem a Primera Divisionban. Ez önmagában talán még bocsánatos bűn is lehetett volna, ha e második hely mellé kerül még más is, de nem így alakult ez a szezon sem: a spanyol Király  Kupában a negyedosztályú Alcorcon szégyenítette meg a Realt, merthogy kiejtette a futballóriást a törpecsapat, az igazi, a legértékesebb – és nemzetközi – sorozatban, a labdarúgó Bajnokok Ligájában pedig a francia Olympique Lyon fricskázta meg a madridiakat, csapást mérve rájuk a nyolcaddöntőben. Így sorozatban hatodik szezonjában sem tudott bejutni a gárda a BL, s ezzel Európa nyolc legjobb csapata közé. E két kudarc megbocsáthatatlan tettévé minősíttetett Pellegrininek, akinek a héten aztán útilaput is kötöttek a talpára, a fel is út, le is úttal párhuzamosan pedig az elnök bejelentette a kispados csúcsigazolást: Jose Mourinhóét. Az agyonajnározott portugálét, a napjaink első számú sikeredzőjének – nem kis mértékben saját maga által – kikiáltott trénerét. Akinek szakmai tudását igen sokan azért nem hajlandók méltányolni, mert éppen a szómágiában, a nagyképű, olykor kihívóan arrogáns megnyilatkozásokban tud még annál is nagyobbat alakítani, mint amilyennel legutóbbi klubcsapatával a pályán hozakodott elő. Jelesül az olasz Internazionaléval, amely kétségtelenül parádés idényt zárt vele, hiszen az olasz kupa után az itáliai bajnokságot is megnyerte, hogy aztán triplázzon a Bajnokok Ligája elsőségének megszerzésével.  Bár lehet – nem is ok nélkül, sőt érthetően  – szájat húzogatva lefitymálni a gyakorlatilag olasz focisták nélküli olasz csapat győzelmét, vagy éppen kárhoztatni a Bayern Münchent a döntőbeli gyengécske játékért, meg a többi nagycsapatot,  amelyek „odaengedték” egyfelől a bajorokat, másfelől az Intert a BL-fináléba – előbbieket a Manchester United, utóbbit a címvédő Barcelona –, miként az is tény, hogy a spanyolországi visszavágón rút „antifutballal” érte el a célját a milánói alakulat,  a tény ettől megváltoztathatatlanul valós: a 2009/2010-es nemzetközi labdarúgóidény legjobbja az Internazionale lett Mourinho irányításával.
A portugál – akit hivatalosan holnap mutatnak be Madridban – a hírek szerint négy esztendőre szóló szerződést ír alá, s a Perezzel kötött alku értelmében évi 10 millió eurót kap fizetségül. További fix költségnek számít az a 8 millió euró – amelyet az eredeti összeg felére tudott leszorítani az Inter elnökével, Massimo Morattival tartott hétközi találkozóján a Real-vezér –, amit az elvben 2012-ig érvényes milánói szerződése záradéka szerint idő előtti elmenetele esetére kötöttek ki olasz részről. Perez biztos lehetett a megegyezésben, mert már a milánói kiruccanása előtt megköszönte az eddigi edzőnek, Pellegrininek a munkát, kinek fájdalomdíj gyanánt – pontosabban a szerződéséből hátralévő hónapok elmaradt jövedelme fejében – ígérete szerint nettó 2,8 millió eurót utaltat át a bankszámlájára. Perez felkészülhet további súlyos kiadásokra is, hiszen túl az edzőcseréből fakadó elkerülhetetlen pénzmozgásokon, Mourinho csapatépítési tervei is gyaníthatóan igen sokba fognak kerülni a presidentének (és persze a madridi klubnak). A portugál a sajtónak már meg is szellőztette kívánságlistáját, egyértelművé téve, hogy lesznek változások a királyi gárda keretében. Többek elküldésével akar helyet csinálni az új szerzeményeknek, akik közt nem volt rest majdhogynem a fél angol válogatottat megemlíteni. Felkerült – a Real-büdzsében papíron máris újabb, legalább százmilliós mínuszt „ígérő” – óhajlajstromra például a Liverpool nagyszerű irányítója, Steven Gerrard, aztán a Mourinho által még a Chelsea-ben edzett, szintén középpályás fazonszabász, Frank Lampard, s a remek hátvéd, Ashley Cole. De a lapok tudni vélik, hogy a megvásárolandók közé került a Manchester United, egyszersmind az angol támadófutball jelenlegi legeredményesebbje, Wayne Rooney éppúgy, mint a Liverpool Európa-bajnok spanyol csatársztárja, Fernando Torres.  A nyári átigazolási időszak végére kiderül, kiket – s tán az is, hogy a Perez-féle bugyelláris terhére mennyiért – sikerült a Mounak becézett portugálnak Madridba csábítania.
Ám nem szabad elfeledni, hogy ő sem mindenható persze, s a világ elvben legjobb együttesével sem garantált a siker. Hogy mást ne mondjunk, kitelt a becsülete a Chelsea-tulajdonos orosz milliárdosnál, Roman Abramovicsnál, aki a bajnoki címek helyett, vagy még inkább mellett Bajnokok Ligája-elsőséget akart látni, s várt is el, mivel pedig ez a londoni Kékekkel egyszer sem jött össze, Mourinhónak mennie kellett az angol fővárosból. Nem jóslat, inkább valószínűsíthető következtetés: a mostani nagy csinnadratta, Mou-ünneplés dacára az új Real – új elnevezéssel: a „Real Moudrid” – is csupán akkor tartja meg a „csodaedzőt”, Perez elnök rajongása is addig tart, amíg jönnek-maradnak a sikerek – odahaza és nemzetközileg egyaránt. Vagyis már az új idényben Mourinhónak „illik” a „restaurált” királyi gárdával megnyernie a bajnokságot, s esetleg a spanyol kupát még tán el is bukhatják, a BL-ben azonban már megint csak ajánlatos diadalmaskodniuk, mert bizony előfordulhat, hogy ha a háromból csak egy lesz meg, vagy ne adj' isten, egy se, igen gyorsan kísérőtársául szegődhet Jose Mourinhónak is az útilapu. Ez már csak egy ilyen szakma, Madrid meg „futballilag” egy ilyen hely.

(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!