Aki mimózalelkű, ne menjen játékvezetőnek!

Amint azt elmondta, természetesen ő is a focival kezdte, de mivel nem volt labdavirtuóz, elég hamar rájött arra, hogy nem terem babér számára a pályán. Mindössze a serdülőcsapat-tagságig jutott el Tatabányán. Mivel édesapja hosszú időn keresztül labdarúgó-játékvezető volt, rábeszélte fiát arra, hogy ő is válassza ezt a szerepet. Igen fiatalon volt először résztvevője mint játékvezető egy meccsnek, természetesen nem sípolt, hanem zászlót tartott a kezében, partjelzőként kezdte. Végigjárta a ranglétra minden fokát, amíg eljutott az NB I-ig, és az ott mutatott teljesítmények alapján lett a FIFA-keret tagja. Eddigi legnagyobb sikerének a pekingi olimpiai döntő levezénylését tartja, mikor is Argentína és Nigéria válogatottja találkozott egymással. Most pedig a labdarúgó-világbajnokság játékvezető-keretének a tagjává jelölték. Ami nem véletlen, mivel a szakmai közvélemény a világ legjobb játékvezetőinek rangsorában a 12. helyre sorolta.

Ismeri azt a kifejezést, hogy „pfuj, bíró!”?
– Nincs olyan játékvezető, aki ezzel ne találkozott volna. Épp ezért azt kell, hogy mondjam: aki érzékeny, ne válassza ezt a foglalkozást, mert mindig mindenkor ki van téve annak, hogy a szurkolók szidják a le- és felmenőit. Aki ezt nem tudja elviselni, az ne legyen bíró.
Sokat változott az utóbbi időben a játékvezetés stílusa és a szabályrendszer?
– Amióta elkezdtem, elég sok változást történt, ha csak azt említem, hogy korábban az időhúzás miatt a hazaadások bizony nagyon lerontották egy-egy mérkőzés színvonalát, ma már ez tilos. Megváltozott az is, hogy egy edzőnek nemcsak a kispadon lehet ülnie, hanem a kijelölt zónában akár végigállhatja a mérkőzést. Nem is beszélve a bírók egymással való kommunikációjáról, gondolok itt az asszisztensek és a vezetőbíró kapcsolattartására. Régen csak szemmel lehetett követni, ha a partjelző beintett a zászlóval, majd a későbbiek során megjelent az az elektronikus szerkezet, amely a zászló nyelébe volt építve, és ha ott megnyomott egy gombot, akkor a bíró kezén lévő elektromos érzékelő jelezte, hogy valami történt. Ma pedig már beszélni is tudunk bármikor egymással meccs közben, olyan a kommunikáció technikai szintje.
Hány évesen működött közre élete első labdarúgó-mérkőzésén?
– Amikor belevágtam, akkor még nem voltak olyan szigorúak a feltételek, mint most. Akkor egy tesztet kellett kitölteni, és ha sikeres volt, akkor az ember már közreműködhetett egy mérkőzésen, feltéve ha ismerte a szabályokat. Ma viszont ennél már sokkal komolyabb a kiválasztási rendszer, mint akkor. Életem első mérkőzésén, 15 évesen a Szárliget-Óbarokk meccsen debütáltam. Majd 17 évesen már sípolhattam is, a Kecskéd-Vértessomló találkozón. Innen indultam felfelé végigjárva az összes bajnoki lépcsőt, és 1999-ben, 24 évesen vezethettem életem első NB I-es találkozóját, a Zalaegerszeg-BVSC összecsapást.
Eddig hány első osztályú
meccsen bíráskodott?
– Ha a legutóbbit is veszem, akkor 153-on.
Igen színesek ma már a bírók ruhái, korábban feketében sípoltak a játékvezetők. Van kedvenc színe, és minek alapján kerül kiválasztásra az adott mez?
– Tényleg színesebbé vált az „egyenruhánk”. Az adott színnek a kiválasztása nagyban függ attól, hogy az a két csapat, amelyen az ember bíráskodik, milyen színben játszik. Meg kell, hogy mondjam, én a feketét tartom a legkedvesebbnek, talán azért is, mert olyanban kezdtem a pályafutásomat.
Manapság sokat hallani a bundáról. Megkörnyékezték már?
– Hála istennek ilyennel még nem találkoztam, és hazai játékvezető-társaimért szintén a tűzbe tenném a kezemet.
Nagy vita volt mostanában arról, hogy legyen-e videobíró bizonyos vitás gólesetek eldöntésében. Mi erről a véleménye?
– A labdarúgás egy konzervatív játék, amelyben ugyan számos szabályt változtattak már a kezdetek óta, ám úgy ítélem meg, nincs szükség arra, hogy bevezessék a videós ellenőrzést, habár több országban a mérkőzésekről készült felvételek alapján tiltottak már el játékost szándékos szabálytalanságért, jóval a meccs után is.
Mit tart élete eddig legemlékezetesebb találkozójának?
– Remélem, az még hátravan, de eddigi pályafutásomban a legbüszkébb arra vagyok, hogy Pekingben, az olimpián én vezethettem a döntőt, ahol amúgy az argentinok nyertek 1-0-ra.
Visszakanyarodva még a video-
bíróhoz: nem lenne jó mégiscsak, hogy a kapunál lenne egy gólbíró, hiszen még a mai napig is vitatkoznak arról, hogy az 1966-os angliai vébén, a német-angol döntőn a britek gólja bent volt-e vagy sem?
– Erre csak azt tudom mondani, hogy egy-egy mérkőzést utólag megnézve a stúdióban lévő három-négy szakembernek is mindig más a véleménye, tehát nem egységes, hogy az adott szituáció szabálytalanság volt-e vagy sem, 11-est kellett volna adni vagy nem. Úgy gondolom, hogy maradjon meg a labdarúgás olyannak, ahogy van, mert ezért szeretik a nézők.
Mi kellett ahhoz, hogy résztvevője lehessen a dél-afrikai vébének?
– Úgy vélem, hogy a bírákat árgus szemekkel figyelik, és biztos, hogy nem követtem el olyan szarvashibát, amely döntő lett volna. Ez nagyban közrejátszhatott abban, hogy a világ mintegy 800 ezer játékvezetője közül bekerültem a legszűkebb keretbe, és erre nagyon büszke vagyok.
Milyen útravalót kapott annak idején édesapjától, aki szintén sípmester volt?
– Felkészített arra, hogy biztos ki leszek téve támadásoknak, szidásoknak, de ha annyira szeretem a focit, és nem vagyok szuperjátékos, akkor válasszam a labdarúgóbíró szerepét, mert akkor nem szakadok el a kedvenc játékomtól. Utólag azt kell, hogy mondjam, sok mindenben igaza volt édesapámnak, mert kaptam, s kapok hideget-meleget, de szerencsére az ember egy idő után csak a játékvezetésre tud koncentrálni, sokszor nem is látom, hányan vannak a lelátón.
Sokat vitatkoznak arról is, hogy milyen a jó játékvezető.
– Véleményem szerint olyan, aki közelről tudja követni a játékot, és az sem igaz, hogy az a jó játékvezető, aki észrevétlen a pályán, miként az sem jó, ha valaki főszereplő akar lenni egy meccsen. A kettőnek a kombinációját tartom ideálisnak, hogy ne nagyon fújja szét a találkozót, de legyen határozott.
Ma már mérik a labdarúgók azon teljesítményét, hogy hány métert futnak egy meccsen. Mennyi az átlag, amit egy játékvezetőnek, mondjuk önnek teljesítenie kell?
– A mienket is szokták mérni, úgy ítélem meg, hogy általában 10-12 kilométer az, amit 90 perc alatt futok. Persze ebben van séta, lassú futás és sprint is.
Abban is van változás, hogy egy-egy mérkőzésen nemcsak három játékvezető van a pályán, hanem van egy segítő is a pálya szélén. Milyen alapon történik a kiválasztás?
– A tartalék-játékvezetőnek fontos szerepe van, mert ha megsérül egy bíró, neki kell beugrania, tehát egy felkészült szakember az, aki a partvonalon kívül van.
Amikor az ember megnézi azokat a meccseket itthon és külföldön, amelyeken közreműködik, mindig ugyanazon asszisztensekkel látható. Miért?
– Mert úgy ítélem meg, nemcsak egy csatársorban van szükség arra, hogy a játékosok ismerjék egymás gondolatát, hanem a játékvezetők között is meg kell lennie a közös hullámhossznak. 2006-ban jöttem össze Erős Gáborral és Vámos Tiborral, és azóta ők az asszisztenseim, nagyon sokat segít az, hogy megbízhatom az ítéletükben. És talán ennek is köszönhetően lettünk kiválasztva, hogy részt vegyünk a vébén. Itt kell megemlítenem, hogy van egy tartalékasszisztensem is Pisják Zsolt személyében, ha netán valamilyen sérülés vagy betegség közbejönne.
Többször szóvá teszik a riporterek, hogy a bíró latolgat egy-egy döntés előtt. Mi erről a véleménye?
– Kívülről kritizálni nagyon könnyű. Azt nem mondom, hogy a játékvezető nem tévedhet, én is sok alkalommal tévedtem, amire utólag jöttem rá, de akkor, az adott pillanatban úgy éreztem, hogy jó volt a döntésem. Nem szabad latolgatni, mert akár a 90. percben is sorsdöntő 11-est kell adni, ha az ember úgy ítéli meg, hogy az büntető volt.
Sztárokkal fognak szembekerülni a világbajnokságon. Befolyásolja ez a játékvezetők döntését?
– A pályán az adott meccsen a világ legjobb játékosa sem élvez kivételt, de az biztos, hogy a szándékos belemenéseknél az embernek, akárki csinálja is, határozottan kell fellépnie. Vagyis se a sztároknak, sem pedig a sztárokat lefogni akaró játékosoknak nincs külön szabályrendszerük. Döntenie kell a bírónak, és meg kell büntetnie a vétkest.
Szeret kártyázni?
– A magánéletben nemigen, de az biztos, hogy a mérkőzésen a fegyelem megtartására bizony elő szoktam húzni a kártyát a zsebemből.
Négy nevet mondok, mi jut eszébe róluk: Zsolt István, Palotai Károly, Puhl Sándor, Wágner László.
– Aki egy kicsit is jártas a magyar labdarúgásban, az tudja, hogy ez a négy ember alapozta meg a magyar játékvezetők nimbuszát. Mindegyikük igen komoly mérkőzéseken bíráskodott, nem is beszélve arról, hogy Puhl Sándor például labdarúgó vb-döntőt vezethetett, és nem is egyszer választották meg a világ legjobb játékvezetőjének. Wágner László pedig jelenleg a játékvezetői testület vezetője. Jó lenne, ha egyszer engem is ezen nevek közé sorolnának, de ahhoz még nagyon sok komoly mérkőzésen kellene részt vennem, ráadásul hiba nélkül bíráskodnom.


Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!