Az állami támogatásnak ára van. Ezt jelezte az Európai Bizottság tavaly
év végén, amikor olyan hatalmas pénzügyi szolgáltatók, mint a Lloyds,
valamint a KBC és az ING felé dobott állami pénzügyi mentőöv kapcsán
indított vizsgálatot.
Eredményeként különösen a Lloydstól és az ING-től – amely két lépcsőben jutott több tízmilliárd eurós állami tőkeinjekcióhoz és támogatáshoz –, követelt meg mélyreható szerkezetátalakítást és karcsúsítást. Ennek szellemében a holland pénzügyi óriás, az ING a tervek szerint 2011 végén többlépcsős, nyilvános részvénykibocsátás keretében megválik globális biztosítási üzletágától, ami a magyarországi érdekeltséget is érinti. A Bloomberg hírügynökség ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a pénzügyi szolgáltató banki és biztosítási üzletágának szétválasztására még ennél is hamarabb, már 2010 végéig sor kerülhet. Ezt követően kezdődhet meg a biztosító eladása. Lehetséges forgatókönyv természetesen több is létezik, a csoport menedzsmentje a nyilvános részvénykibocsátást preferálja, de jó ajánlat vagy sikertelen jegyzés esetén a tulajdonosok minden bizonnyal
szakmai befektető bevonásának lehetőségét is mérlegelni fogják.
A téma azért izgalmas, mert különösen a leghosszabb kifutású termékek, az életbiztosítások esetében joggal merül fel a kérdés, hogy az esetleges tulajdonosváltás, miként érinti az ügyfeleket. A hírügynökség az ING régiós biztosítási divíziójának vezetőjét idézve azt írta, hogy a társaság nem választja le az ígéretes kelet-közép-európai tevékenységet, tehát a biztosítási üzletágat egyben kívánja értékesíteni. Az ING menedzsmentje szerint a lépés nem okoz változást az üzletág életében. A kérdés az, mit tapasztalnak majd az ügyfelek akkor, amikor szolgáltatóváltásra kerül majd sor, hiszen az életbiztosítás nem kézzel fogható termék, hanem bizalmi viszonyon alapul, az ügyfelek azt az ígéretet „veszik meg”, hogy a biztosító a biztosítási esemény bekövetkezésekor fog szolgáltatást nyújtani a szerződésben megjelölt személyek részére.
– kocsis –
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!