Üdvözölte szombaton Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, hogy áldozat
nélkül sikerült megállítani a Rachel Corrie ír segélyhajót, amely
szállítmányával az izraeli blokád alatt álló Gázai övezet felé tartott.
A segélyhajót bérlő dublini székhelyű szervezet elítélte a hajó izraeli elfogását, és tiltakozó közleményében „eltérítésnek”, illetve az utasok „elrablásának” nevezte az akciót.
Az izraeli katonák szombaton felszálltak a Gázai övezet felé tartó, segélyt szállító ír hajóra, s nem ütköztek ellenállásba – jelentette be az izraeli hadsereg. Izrael korábban közölte, hogy a hajót nem engedi kikötni Gázában, de megígérte, hogy a máshol kirakott segélyt, kellő átvizsgálás után, eljuttatja a rászorultaknak.
Az izraeli miniszterelnök közleményt adott ki, amely szerint „ma láttuk, milyen egy olyan hajó, amelyet olyan pacifisták vezetnek, akikkel ugyan nem értünk egyet, de akiknek tiszteletben tartjuk a jogát arra, hogy a mienkétől eltérő álláspontot képviseljenek, és milyen egy gyűlölet vezérelte hajó, amelyet török szélsőségesek szerveztek, akik a terrorizmus hívei”. Netanjahu szerint Izrael mindkét esetben ugyanúgy cselekedett, hogy tiszteletben tartassa a tengeri blokádot, hogy megakadályozza a Hamász számára zajló fegyvercsempészetet, egyszersmind lehetővé tegye a polgári javak ellenőrzés utáni célba juttatását a Gázai övezetbe. Az izraeli miniszterelnök szerint országa fenntartja magának a jogot az önvédelemre és arra, „hogy megakadályozza, hogy Gázában egy iráni kikötőt létesítsenek”.
A Rachel Corrie szombat délután az izraeli Asdod felé tartott, ahol a hadsereg szerint rakományát kiürítik. A hajó, amelyen 15 ember utazik, írek és malajziaiak, közöttük a Nobel-békedíjas Mairead Maguire, eredetileg annak a nemzetközi flottillának képezte részét, amelyet hétfőn az izraeliek megállítottak. Az akkori támadásban 9 török vesztette életét. A hétvégén Gáza felé tartva leállított vízi jármű egy amerikai pacifistáról kapta a nevét, akit 2003-ban, 23 éves korában egy gázai tüntetés során elgázolt egy izraeli buldózer.
Jogtalan a Gázai övezet izraeli blokádja, és meg kell szüntetni – jelentette ki szombaton Kampalában Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. A nemzetközi humanitárius jog tiltja emberek éheztetésének háborús eszközként történő alkalmazását... és tiltja a polgári lakosok elleni kollektív büntetést is – mondta a világszervezet tisztségviselője.
Az amerikai kormányzat tarthatatlannak véli a Gázai övezet izraeli blokádját, s a jelenlegi rendelkezések megváltoztatását sürgeti. Ezt a washingtoni Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője közölte pénteken egy közleményben. Ugyanakkor felszólította a Gáza felé tartó újabb segélyhajót, hogy az erőszak kockázatának csökkentése érdekében változtassa meg útvonalát, kössön ki Asdod izraeli kikötőben, s a fedélzetén szállított humanitárius rakományt onnan szállítsák majd át a Gázai övezetbe.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!