Előnyös hatása is lehet a hűtlenségnek

Az ok: dicsekvés, hiúság. „Férfias-ságukhoz” hozzátartozónak tartják, hogy ők bizony nem málék, mernek kezdeményezni, nem félnek „anyutól”, s a hódítás trófeája a nő. Egy másik nő… Nemrég egy tengerentúli – anonim – felmérés viszont azt mutatta fel, hogy immár a nők is vállalják a „témát”: míg korábban inkább tagadták titkos kapcsolataikat, kisebb-nagyobb hűtlenkedéseiket, már nehogy kurvának tartsák őket akár barátnőik is, most nyíltan beszéltek róla. S érdekes mód nagyobb arányban „vallottak”, mint az erősebb nem megkérdezett képviselői. A felmérésben szereplő nők 41,5 százaléka mondta el, hogy igen, volt már külső kapcsolata, míg a férfiaknak csupán 39,5 százaléka állította magáról ugyanezt. Amúgy az arány így is közel „fifti-fifti”, utalva Karinthy Frigyes Hölgyeim és Uraim! humoreszkgyűjteményének egyikére, a filozofikus „Kik csókolóznak többet?”-re. A nők többet? De kivel? Karinthy szerény nézetei szerint a férfiak és nők egészen bizonyosan egyformán sokat csókolóznak, miután minden csókolózáshoz egy férfi kell, meg egy nő. Mármint az esetek többségében – tegyük hozzá… Az ok többnyire a kíváncsiság, így például nyaraláskor, még ha együtt is utazik el a pár, gyakrabban fordul elő, hogy külső partnert keres és talál a nő. A poligámia-monogámia vita a történelem során sosem csitult el, csak korábban általában tudós férfiak magyarázták (bele), miért poligám a férfi, s miért monogám a nő. Vagy miért kellene annak lennie. A férfi vadászik, ugye, a nőt meg becserkészik. A nő a családi fészek, a tűzhely őre, akinek otthon a helye. A korábbi tudós férfiak feltehetően nem vették észre, hogy hány hölgy megy lefátyolozottan pásztorórára, mondjuk, a kis budai garzonba. Amúgy, meglehet, nem véletlenül nevezik az egyszobás otthonokat így: a francia garcon szó fiút jelent.
Klettner Anikó klinikai pszichológus, szexuálpszichológus szerint kultúránként változóak az emberi szexuális magatartásformák, így érthető, hogy kulturális antropológusok sokat írtak arról, távoli szigetvilágokban milyen beavatási szertartások vannak, vagy hogy az eszkimók „tiszteletük jeléül” – úgymond – felajánlják asszonyukat a vendégnek. Az amerikai felmérésre a szakpszichológusnak is rögtön Karinthy ugrott be, merthogy rengetegen csalják a partnerüket, de vajon mind facér férfival?! Nem biztos. A vizsgált egyensúlybomlás szerinte azért következhetett be, mert felszabadítólag hathatott a névtelen felméréskor, hogy „na végre kimondhatja, vállalhatja”. Például azt, hogy állandó kapcsolata, házassága mellett tart szeretőt, vagy olykor félrelép, mert van igénye rá. Nem kell már „sanyarognia” szexuálisan, ha többre vágyik, mint amit párja nyújt neki. Klettner Anikó szerint ha a házastársak közül valaki félrelép, az akár meg is mentheti az összeomlás szélén álló kapcsolatot, mert egy kellő időben érkező házasságon kívüli kapcsolat kizökkentheti a párokat a napi rutinból, új lendületet adhat. Bár a társadalom elítéli a hűtlenséget, azonban pozitív hozadéka is lehet: például az, hogy a félrelépő rádöbben arra, mit kell változtatnia a házasságán. Mert a jó, tartós kapcsolatért igenis meg kell dolgozni mindennap. S egyáltalán nem biztos, hogy az ágyban.
Sok száz férfit faggatott ki félrelépésének okairól pár éve egy amerikai házassági tanácsadó: a megkérdezettek 92(!) százaléka azt állította, hogy a szex nem játszott meghatározó szerepet. Sokan úgy érzik, hogy feleségük, partnerük nem értékeli eléggé őket, és a rájuk figyelés hiánya miatt fordulnak más nőhöz. A férfiak tehát igenis érzékenyek. Érzékenyebbek annál, mint aminek látszanak. Ha nem dicsérik olykor meg őket, bizonytalanná válnak, s keresnek egy másik nőneműt, akitől megkapják az áhított figyelmet. S akkor már ne is beszéljünk arról, hogy a nők mennyire érzékenyek! Az „óperenciás tengeren” innen is… A párok azt várják el a szakpszichológus tapasztalata szerint – legfőképpen a másiktól –, hogy  foglalkozzanak velük. A küllemükkel, lelkükkel, eszükkel, munkájukkal stb. Szóval: beszélgessenek velük. Legyen sok közös élmény, összenézés, odafigyelés. Mert ezek nélkül semmi sem megy. Akinek párkapcsolati gondja van, az általában azt állítja: a másik önmagával van elfoglalva, szóval ő változzon meg! Pedig kettőn áll a vásár! Bár még mindig él az a szakember szerint is „nemszeretem” kifejezés, hogy „házastársi kötelesség teljesítése”, rég nem jó, ha ez kötelesség. Ugyanakkor a hűtlenség valóban nem feltétlenül szexuális hiányérzetből fakad, mint a fentiek is jelzik. Félrelépéshez vezethet az otthoni intim kommunikáció hiánya: mert az, hogy lefekszünk egymás mellé, aztán esetleg szeretkezünk is pár percet, s annyi – az nem elég. Jó, ha a házastársak az érzelmeikről is meg tudnak nyilatkozni egymás előtt, s bár a legtöbb nyelvben – így a magyarban is elég fura, sőt, úgymond, „disznó” kifejezések vannak – azért nem kell némának lenni a szex alatt, sőt.
A szakember – aki egyéni és párterápiát végez elsősorban – örül annak, hogy gyakorta akár egészen fiatal párok is betoppannak hozzá. Ez jó, mert érzik, hogy valamin változtatniuk kell. Ilyenkor is megmutatkozik, hogy mennyit jelent a kommunikáció: egy fiatal nő azért keresett pasit magának, mert a párja „kuka” volt, nem lehetett vele beszélgetni… Van, hogy a párkapcsolati problémákat ideig-óráig eltakarja a jó otthoni szex. Ám ha felszínre kerülnek a gondok, akkor többnyire ez sem segít. Azt is meg kell vizsgálni, vajon adott esetben a „házi szex” romlása tünet-e vagy ok? Sokan a „rózsaszín” álmok miatt keresnek külső partnert, az a szélsőséges eufória hajtja őket, aminek egy-másfél év után vége van. Már ott a család, az egy-két vagy több gyerek, a közös élet. A rutin, adott esetben az unalom. Ezt fel tudja kavarni az is jó esetben, ha a pár maga csinál magának olyan programokat olyakor, amikor csak magukban vannak, amikor érzik, hogy vonzóak lehetnek. A kevésbé jó eset sokéves, netán több évtizedes együttlét után a „megcsalás”, ami lényegében csak akkor csalás, ha másik felet kiszolgáltatjuk, amikor a bizalmát áruljuk el. A  tetszeni akarás, az udvarlás, a flört önmagunk megismerésében is szerepet játszik. Ha hagyjuk „leülni”, elsatnyulni a párkapcsolatot, ha nem ápoljuk-gondozzuk azt, óhatatlanul „bevonzza” előbb-utóbb a harmadikat. Mert a kapcsolat a szakember szerint éppolyan, mint egy növény, amely lekonyul. S a nő is le tud „lekonyulni” – nem csak a férfi...
Nem kell, hogy minden „boruljon”, egy krízist túl lehet élni. Kevesebb lenne a válás, a csonka család, ha ismernénk egymás testét és lelkét, ha odafigyelnénk egymásra. Közhelyként hangzik, mégis ez a gyógymód. Mert egy-egy hűtlenséget túl lehet élni. Lehet, hogy ükanyáink-ükapáink nem is csupán szokásból vállalták a holtomiglan-holtodiglant, hanem mert az az idő feleannyi volt, mint ami ma egy emberöltő. Ha 80 évig élünk, nehezebb a hűség is. Miskolczi Miklós, aki Dunaújvárosról írt vagy harminc esztendeje nem akármilyen szociográfiát, nem erről lett híres. Hanem két másik könyvéről, amelyek címe: Színlelni boldog szeretőt, illetve Hazudni boldog hitvest. Az okok és indítékok a ’80-as évek óta nem sokat változtak. A megcsalás-megcsalatás sajátos társadalmi jelenség, még ha ma gyakoribb is. Vagy csak annak tűnik. Mert nyíltabban beszélünk róla. Miskolczi a félrepések egy változatát „nemszerelemnek” hívja, ahol elegendő hivatkozási alap az egymás iránti szimpátia, vagy csak a tetszés. Az „újszerelem” a „törvényes” házassággal gátolt(?) viszony; konfliktusos, de személyiségformáló ereje is van. Máig érvényes: társadalmunk a meglévő házasság (család) összetartásában és nem az „újszerelem” megélését hozó feltételek előteremtésében érdekelt.

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!