Hogy érzi magát?

Ferences rendi szerzetes atya, immár újmisés áldozópap tegnap óta. Eddig Frater – testvér – volt a hívek számára, s marad, rendtársainak. Élelmiszer-ipari szakközépiskolában érettségizett, molnár és kórházi ápoló.
– Felvidéki, aranyosmaróti születésű. Hogy jutott az eszébe, hogy a pasaréti rendház és a páduai Szent Antal-templom szerzetese legyen Budapesten?
– Igazából nem „hogy”, hanem „hol”! Az Alpokban. Mindmáig nagyon szeretek hegyet mászni, ezt az olykor magányos sportot tizenéves korom óta űzöm. S a hegymászásból jött a hivatás. A hétköznapok forgatagában alig veszi észre az ember az Istent, de ott fent, a több ezer méter magas csúcsokon valahogy közelebb kerülünk hozzá a csendben, az egyszerre nagyon kemény és gyönyörűséges természetben. Az osztrák Alpokban rengeteg a kereszt. Az emberek ott, a természet erőinek sokkal jobban kitéve, hálásabbak mindenért: láttam olyan feszületet emléktáblával, sok-sok havasi virággal, amelyet egy kicsiny falu lakói a számukra utat építőkért állítottak… Apróságokat is így köszönnek meg. Katonaként másfél évig polgári szolgálatot teljesítettem otthon, Szlovákiában, betegápolóként. Így kerültem közel Istenhez és emberhez. Egyszer otthon találtam egy könyvet, amit édesanyám egy búcsúban vehetett: Barsi Balázs atya Krisztus békéje című kötete, Szécsényből. Elolvastam, majd fogtam magam, felkerekedtem, s lementem Szécsénybe, a ferencesekhez. Nem volt messze, tán száz-százhúsz kilométerre tőlünk. Szóval így kezdődött… Budapesten, Esztergomban, Gyöngyösön, Mátraverebély-Szentkúton, Nagyszőlősön, Sümegen, Szegeden, Szentendrén, Szécsényben, Szombathelyen és Zalaegerszegen van rendházunk, iskolákat, kollégiumokat, szociális intézményeket, kultúrházakat tart fenn a rend. Magunk is cserkészekkel, kórusokkal, táboroztatással foglalkozunk. 2003-ban, 26 esztendősen öltöttem magamra a szerzetesi ruhát, s tavaly szeptemberben tettem le az örökfogadalmat. Assisi Szent Ferenc alapította a rendet, mely 1209-ben szóban, majd 1223-ban írásban is pápai megerősítést nyert. Szent Ferenc így határozta meg a testvérek hivatását: „A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” Végül is minden mindennel összefügg: Assisi Szent Ferencről, a természet, az állatok nagy barátjáról sokan mondják: ő volt az első hegymászó, de legalábbis turista. Amikor az ő nyomdokaiban járhattam, ott Olaszországban, feltűnt, hogy mekkora jelentősége van az úgynevezett vallási turizmusnak. Ésszel tudom: Perugia, a világörökséghez tartozó kegyhellyel sokak számára vonzó, bár igazából azokat a pillanatokat tudtam csak meghittnek érezni, amikor este csupán magunk voltunk a kápolnában, s a környékén… Mert fura volt látni, miként küzdenek ott, a szent helyen is könyökkel az emberek, hogy előbb juthassanak be a másiknál…
– Felszentelésekor egy napra, ma Szolnokon a belvárosi templomban  s a kultúrházban – az egykori ferences helyen – „Szerzetesek a vörös csillag árnyékában” címmel emlékeznek meg mártírjaikról. Elmegy oda?
– Nem. Ismerem a rend történetéből, hogy 1950 nyarán erőszakkal oszlatták fel, sokakat elüldöztek földönfutóvá téve őket, pedig a lelkipásztorok, tanárok, ápolónővérek szegénységben, csendben szolgálták a népet. De hát ez volt a baj… Az ok. Jómagam a szintén tegnap felszentelt testvérrel, Zarándy Kleofással – tanár már saját egykori alma matérében, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban – Esztergomba megyek, mert ott lesz az első szentmiséje. Én még tanulok a Sapientia Főiskolán, s írom a szakdolgozatomat. Témája természetesen hegyhez kapcsolódik: a Színeváltozás hegyéhez.

(gündisch)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!