A trianoni út stációi&

A honfoglalás, sokak szerint a Máriagyűdi, Csíksomlyói zarándoklathoz volt hasonló(?), ám, a Feszty körképet nézve, a már itt élő indoeurópai népeket kiszorítva, közéjük ékelődve, számukra egy tatárdúlással ért fel. Nem említve, a Bizánctól Regensburgig terjedő portyázásokat, melyek igazi célja rablóhadjárat volt…
1241-ben a magyarság a saját bőrén is megtapasztalhatta a tatárdúlást, amikor a népesség fele odaveszett: IV. Béla a maradék, mintegy másfél millió magyarral, a környező országokból „importált” telepesekkel kezdhetett országot építeni. A törökök, a későbbi háborúskodások is ritkították a magyarságot, amit újabb betelepítésekkel pótoltak, tovább hígítva a magyarságot. (Kérdés tehát, hogy a mai „magyar magyarok” DNS-eiben kimutathatók-e még a hét vezér valamelyikének DNS vérvonulatai? Meglepő eredményt kapnánk…)
Létrejött egy soknemzetiségű állam, mind problémásabb lett e heterogén népesség együttműködése, ahány náció, annyi érdek: egymással és a királlyal is háborúztak a földesurak, volt, hogy három-négy részre szakadt az ország, három-négy tenger is mosta az országhatárt. (Akkor melyek az igazi, ezeréves határok…?) A nemzetiségek identitásukat évszázadokon át megőrizték, Pécsett, a többségi németajkú lakosság pl. nem támogatta Rákóczi szabadságharcát, Jellasics a ’48-as szabadságharcban fordult ellenünk, Erdélyben román fegyveresek támadtak Bem katonáira. A ’940-es években még vétek volt rácnak, svábnak, tótnak, magyarnak, reformátusnak, katolikusnak stb. összeházasodni. A nemzetiségek időzített bombái egyre hangosabban ketyegtek. Sajnos, Kossuth későn ismerte ezt fel, az emigrációban a Dunai Konföderáció c. munkájában fejtette ki erről véleményét. A dualizmus éveiben Ferencz József a perszonálunióban látta a megoldást, ám a Tisza Kálmán-kormány elvetette azzal, hogy a horvátok, csehek ne legyenek azonos státusúak a magyarsággal. Tovább élezte az együttműködést, amikor 1878-ban a Monarchia okkupálta Bosznia-Hercegovinát, majd 1908-ban annektálta. Az 1914-es szarajevói merényletben Ferenc Ferdinánd trónörökösnek vették életét. Mindez felvezetése volt a vesztes, első világháborúnak. Ferencz József utóda, IV. Károly is kísérletet tett a perszonálunióra, amit Tiszáék ismét elutasították. Az antantnak sem volt kedvére a monarchia, a nemzetiségeket arra buzdították, hozzák létre saját önálló nemzetállamukat (oszd meg és uralkodj!): 1918. április 8-án Rómában az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségi kongresszusán kimondták: nem kívánnak tovább a monarchia kötelékében maradni. A hamarjában önállósult nemzetiségek katonái ezután kedvükre grasszálhattak, a nagyobb magyar városok utcáin. Visszaütött a nemzetiségekkel szembeni erőszakos magyarosítási kísérlet. A következménye a tragikus trianoni békedekrétum. Bebizonyosodott: az erőszak, erőszakot szül…
Olvasva a vonatkozó történelmi dokumentumokat, megállapítható: a mindenkori politikai elit szűklátókörűen, öncélúan, kompromisszumok és bölcs előrelátás nélkül politizált, kezelte a nemzetiségi kérdést, így maga is hozzájárult az országdaraboláshoz. Európa „legbetegebb társadalmát” hozták létre – jegyezte meg anno Hitler. „Patrióta, ki jogot véd; nacionalista, ki jogot sért. A sovinizmus a nemzeti tudat hiánya. „(Illyés Gyula). A történelem lám, újra és újra ismétli önmagát. Napjainkban is…!
(Név és cím a szerkesztőségben)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!