Olvasótársam levele a Vasárnapi Ász cikkére reagál, amely az MSZP
elnökeként szóba jöhető személyek latolgatása apropóján sunyin
megjegyzi, hogy „Rákosi Mátyás sem vált be” – mármint az MSZP
elnökeként.

(Miért nem lehet zsidó pártelnök?, VH. május 30.) Ez már nincs ugyan odaírva, csak sugallva. És ahogyan látszik, nem eredménytelenül, mert a levélíró a továbbiakban már ezzel foglalkozik, és eszébe sem jut, hogy a hamis állítás ebben az esetben elsősorban nem az, hogy Rákosi bevált-e vagy sem az MSZP elnökeként, hanem, hogy Rákosi sohasem volt, nem lehetett, az MSZP elnöke. Rákosi a 1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948-tól pedig a Magyar Dolgozók Pártjának nem elnöke, hanem főtitkára volt, egészen 1956 nyaráig. Ezek után a következő kérdés, hogy mikor is alakult meg az MSZP?
Hogy az eddigi munka, fáradozás nem volt hiába, hogy mennyire jól sikerül az MSZP-t az MSZMP-vel összemosni, azonosnak feltüntetni, sajnos ez az eset is rendkívül jól mutatja. Hiszen nemcsak a levélírónak nem tűnt fel a jól bújtatott szándék, hanem az egész szerkesztőségben sem akadt senki, aki ezt észrevette volna. Mert ha igen, akkor ezt valamilyen módon feltétlenül meg kellett volna jegyezni.
Demény Nagy József, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!