Mesterségük tekintélyét akarják viszszaszerezni az olasz paparazzók,
akik szerint a mai lesifotósokkal vége a régi fénykornak. „Isten lát
téged, és Barillari is!” – ez a mottó olvasható az olasz paparazzók
királya, Rino Barillari névjegyén. A koronát kollégái 1988-ban, a római
Via Veneto egyik kávéházában nyújtották át Barillarinak, aki elődjétől, a
szintén tekintélyes paparazzo Ivan Kroscenkótól vette át a jogart
jelképező arany fényképezőgépet.
Az egykori patinás magazinokat sztárokkal megtöltő fotósok fénykoráról nosztalgiázott a Corriere della Sera napilap heti melléklete, a Sette. Mintha a dolce vita és a paparazzók felidézésével akarná megvédeni azokat a profikat, akiknek öregedésével a szakma tekintélye is hanyatlik. A Federico Fellini rendezte Édes élet adott örök hírnevet a paparazzóknak. A római Navona téren élő, hetvenéves Rino Barillari ma is fogalom. Lakása ajtajában turisták állnak sorban autogramért. „Megyek a háborúba!” – mondja, amikor gépével a vállán vadászni indul Róma utcáira. Büszkén sorolja trófeáit:
karrierje során 76 fényképezőgépét törték össze 11 bordájával együtt, és 162-szer szállította mentő elsősegélyre. Persze Barillarit nem akárki ütötte fejbe a titokban kattintott fotókért: a részeg Peter O'Toole, Frank Sinatra gorillaméretű testőrei, az űrhajós Buzz Aldrin, Claudia Schiffer fodrásza, aki jéggel teli pezsgősüvegtartót hajított neki a Piazza del Popolo tér sztárok látogatta éttermében. „Én azonban soha egy ujjal nem nyúltam hozzájuk, mindig tudtam, mikor kell megállni!” – tesz különbséget a minden fotózáson kifogástalan szabású öltönyt viselő Barillari saját generációja és az utódok között. A szakma züllésének tartja azt a paparazzót, aki májusban autójával elsodorta Claudia Pandolfi olasz színésznőt. „Én és kollégáim az újságoknak kínáltuk fel a felvételeket, nem úgy, mint a börtönre ítélt Fabrizio Corona, aki kellemetlen fotókkal a hírességeket zsarolta meg!” – tette hozzá Barillari, aki nem győzi hangsúlyozni: a paparazzo nem mobiltelefonos celebfotós, a történelmet örökíti meg. Barillari mutatta meg a világnak Paul Gettyt, a ndrangheta által elrabolt amerikai milliomos örököst, akinek a bűnszervezet még a fülét is levágta, és Barillari ott volt Pier Paolo Pasolini gyilkosságának helyszínén is. A 73 éves Umberto Pizzi, aki lefényképezte a Rómában Richard Burtonnal sétáló Liz Taylort, megjárta a közel-keleti konfliktusokat, és ma a legolvasottabb római politikai bulvárblog, a Dagospia fotósa. Szardínia tengerpartján Massimo Sestini fotózta le először bikiniben Lady Dianát, de Sestini munkája a szicíliai Capaciban, a Giovanni Falcone államügyész elleni maffiamerényletről készített sorozat is. Luciano Parente 14 napon át lapult egy bokorban Castelgandolfóban, amíg videóra vette a pápai rezidencia medencéjében úszó II. János Pált. Igaz, alig tudta eladni, az olasz újságok túlságosan tisztelték a pápát. Antonio Motta pedig hét hónapig várt Ausztriában, hogy lencsevégre kapja Walter Reder náci bűnöst. „Kiszámíthatatlan, meny-
nyit érhet egy felvétel: Silvio Berlusconi olasz kormányfő barátnői már senkinek se kellenek, de a monte-carlói herceg, Ranieri nőtársaságban még idős korában is 70 ezer eurót ért” – magyarázta Barillari, így összegezve szakmája vonzerejét: „sokat kerestem, de egy fillér nélkül is milliárdosként éltem a sztárok között”.
MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!