Marosi Péter, a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője szerint az
Este, és más politikai műsorok jelentik a hazai tévés szakma csúcsát. „A
híradós műsorvezetés kizárólag akkor vehetné át a helyét, ha a
csatornák vezetése engedné, hogy a híradós azzá váljon, amivé képes
lenne. Legtöbbször sajnos hírolvasó gépként üzemelnek a műsorvezetők. Az
ember megunja az életét az olyan szövegek darálásával, melyeket még
csak nem is ő gyűjtött, írt össze. Két-három perces villáminterjúkat
hiányolok, rövid, élő beszélgetéseket politikusokkal. Olykor volt példa
ilyesmire, de mint műfaj, sosem rögzült” – magyarázta.

 „Egyedül műsorvezetőként én is unatkoznék, szerencsére adást is szerkesztek, és riporternek is használható vagyok. Híradó- és internetfüggőnek tartom magam, rengeteg határon túli újságot is átnézek minden nap” – tette hozzá.
A műsorvezető Marosvásárhelyen született és ott is nőtt fel. „Vadőr szerettem volna lenni gyerekkoromban. A belvárosi Bolyai-házban laktunk, az utca túlsó oldalán a Színművészeti Főiskola állt. Mindig azzal vicceltem, hogy nem volt közelebb egyetem, ezért álltam színésznek... De az utcában lakott Harag György, Tompa Miklós és Kovács György is. Mindig izgatott, mi folyhat a főiskolán. Ötéves koromban láttam először a János vitézt, Széles Annával. Halálosan szerelmes voltam a szép szőke színésznőbe, és teljesen magam alatt voltam, hogy nem lehettem én János vitéz! ’83-ban végeztem, és nem hittem, hogy a Ceausescu-rendszernek egyszer vége lesz. Legalább százötven évig tartó rezsimet képzeltem el, ahogyan a török uralom is százötven évig tartott Magyarországon. Az államvizsga után azonnal feleségül akartam venni egy budapesti lányt és hozzá szerettem volna menekülni Erdélyből. Az egyéves átmeneti időszakban Temesváron színészkedtem, majd Zalaegerszegen, Győrben és Miskolcon játszottam. A magyarországi színházi munkám azonban arról győzött meg, hogy a szöveg tudása nem egyenlő a színházzal. A színház felnőtteknek szóló esti mese, de az én mondanivalóm Erdélyben maradt. ’90-ben vissza akartam térni, de a márciusi pogromtól való félelmem visszatartott. Az induló Duna Tv-hez jelentkeztem műsorvezetőnek és újra megtaláltam lelki egyensúlyomat. Örömmel hagytam ott a színházat, melynek nem váltam rossz rabszolgájává, ripacsává. Ahányszor a Duna Tv-ben, és később az MTV-ben megszólaltam, édesanyámhoz beszéltem, aki Marosvásárhelyről nézett és néz ma is a tévében” – mondta. „Az utcáról érkeztem a Duna Tv-hez, melynek alapító tagja is vagyok. Úgy mentem át az első rostán, hogy Gheorghe Funar nevét én tudtam egyedül pontosan kiejteni. Híradós riporterkedéssel és bemondói munkával kezdtem. Előfordult, hogy hat aznap készült anyagom került adásba – nagy volt a rohanás. A munka során jöttem rá, hogy ez egy szakma, melynek különböző fogásait meg kell tanulnom. Jelentkeztem Havas Henrik médiaiskolájába, ahol rengeteget tanultam. Azt vallom, hogy aki harminc másodpercben nem tud érdekeset alkotni, az egy óra alatt is csődöt mond. Híradóztam, vezettem politikai és határon túli műsorokat, de az egészségügyitől a lakáskultúra magazinig végigjártam a könnyed műfajok világát is. Sokszor szerkesztője, műsorvezetője és talán egyetlen nézője is én voltam az adásoknak” – nevetett.
Marosi Péter, az Átjáró és a Sírjaink hol domborulnak? műsorvezetője az erdélyi hegyekben képzeli el jövőjét. „A Madarasi Hargita alatt van egy három hektáros telkem, volt két székely parasztlovam is. Az álmom, hogy valahol egy nagy tanyát veszek magamnak, ahol birkákat tarthatok. Az állatok megnyugtatnak. Állandóan szerkesztőségekben ülök, gombokat nyomogatok, képernyőket nézek. Jó levegőt nem szívok, természetes fényt alig látok. Az erdélyi fiatalok show-műsorban akarnak szerepelni, én pedig birkanyájat terelgetnék; ilyen furcsa a világ.”


Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!