Centralizálás a centrális erőtérben

 Kósa és Szijjártó szinkronizált megnyilatkozásai, amelyeknek konzekvenciáival sikerült pánik közeli állapotba sorolni egyszerre a pénzpia-cokat Tokióig bezárólag, és a hazai devizahiteleseket, eredetileg már a hazai közvéleményt lettek volna hivatottak felkészíteni Barroso negatív reagálására. Az említett következmények őszödi méretű hibának tűnnek mára, és nem egykönnyen állíthatók be epizódjellegű melléfogásnak. A gödörbe vitt forint ütésbiztosságának mítosza szertefoszlott. (A forintból szombaton ismét 280-nál többet kellett adni egy euróért.) Orbán a hétvégi bécsi látogatása során ezt a történést gyakorlatilag zavaros beszédként  tüntette fel, bagatellizálta, mint technikai-informatikai hibát. Holott történetesen épp a Die Presse-ben, amely mondandóját szombaton részletesen közölte, nem kellett volna túl sok lapszámot visszalapozni a tuti megleléséhez. A küszöbön álló EU-val és IMF-fel folytatandó tárgyalásokon sommázta a közelmúltban a magyar véleményt, Martonyira hivatkozva, e bécsi hasábokon Peter Martos, gyorsaságra kell törekedni az októberi lejárati dátum előtt. „Az uniónak és a Nemzetközi Valutaalapnak figyelembe kellene venni a Fidesz gazdaságélénkítő  céljait… És itt van a kutya elásva: az eljövendő Fidesz-kormány jobb feltételeket kíván magának, mint szocialista elődje.”

Nem kapták meg ezeket a kondíciókat, és Orbánnak most bécsi szereplése során a bankvilág képviselői előtt minden ügyességére szükség volt ahhoz, hogy megvédje lépéseit, köztük a bankokra kivetett különadót, amelyre azért van elválaszthatatlanul szüksége, mert – mint mondotta – a nemzetközi nyilvánosság a kitűzött 3,8 százalékos hiánycél tartását várja. Erről az adóról a házigazda, az Erste Bankcsoport vezetője úgy fogalmazott, hogy „már túl vannak a sokkon”, ilyen döntéseket a politika nem hozhat egyedül, csakis közösen tárgyalva. Orbán erre vonatkozó puhuló álláspontjának tudják be sokan azt a megállapítást, hogy az adó ütemezéséről még a bankokkal egyetértésben kell tárgyalni… Az egész ügynek persze nem elhanyagolható részlete, hogy a bankadóból származó többletköltséget egyszerűen  átháríthatják  különböző költségek formájában a betétesekre és a hitelezőkre.
Nemcsak a bankok megadóztatása lesz kardinális kérdés a hazatérő Orbán számára, hanem egy sor egyéb ügy is: állítólag maga is tisztában van azzal, hogy többfrontos harcra kell felkészülnie. Egyik oldalon tehát az említett lobbizó pénzemberek, akik tarthatatlannak vélik, hogy három év leforgása alatt nyereségük kétharmadáról mondjanak le. A másik oldalon például azoknak a dolgozói-alkalmazotti rétegeknek képviselői, amelyeket a „letámadás” első lépései érintenek. A miniszterelnök a közszféra költségstopjától 120 milliárd forintot vár, míg a közigazgatásban a bértömeg 15 százalékos leforgásától további 48 milliárdot. E pillanatban nem tudja senki, hogy a bértömeg zanzásítása  honnan, hány ember elbocsátásával jár együtt. Sokaknak bizonyára menni kell: állítólag hosszú listák vannak. Konkrét becslést közölt a SZEF együttműködési fórum részéről Varga László: 15 százalékos bértömegcsökkentés átlagosan másfél hónapos fizetésmegvonást, és tízezres (!) elbocsátást jelenthet. Ráadásul kész tényként kell kezelni a szocialisták tiltakozása ellenére kimunkált törvényt, amely legalizálja az indok nélküli elbocsátást két hónap leforgása alatt. A Nemzeti Konzultáció kormánya a törvénykezés megváltoztatásáról egyáltalán nem tárgyalt az érintett szakszervezetekkel, azokat kész helyzet elé állította. Sokaknak már június végén, július elején kezükben lehet a felmondólevél, és végkielégítésüket csak a jogviszony lejárta után jóval kapják kézhez. A kincstári optimizmus ellenére a jelen viszonyok között nehéz arra számítani, hogy a piac felszívja az elbocsátottakat, ez alighanem őszre derül ki, de addigra  már elfoglalják helyüket a Fidesz-KDNP kedvezményezettjei. A várható szociális elégedetlenség emocionális-pártpolitikai töltetet kap, az átfogó párbeszéd  esélye még távolabbra kerül. Megerősödhet a Jobbik, amelynek immár új Magyar Nemzeti Gárdája lesz…
Ezekre az „esős napokra” a két- és többfrontos szembenállásra aktívan készül a kormányzópárt. Ennek egyik eleme a minden korábbinál karakteresebb  piramis szisztéma, a maximálisan centralizált döntéshozatal: a csúcson módosítják az alkotmányt (lásd az előkészítő bizottság névsorát), a csúcsról adnak  zöld jelet az új sajtótörvénynek. (Lásd a Figyelőhöz kötődő FN.hu figyelemreméltó elemzését és annak címét az új sajtótörvényről, amellyel a kormány beemeli a gyorsított válaszadás jogát a hazai médiaszabályozásba, és „így a jövőben inkább a közélet szereplői, mint az újságírók szerkesztik majd a magyar lapokat, hírműsorokat”. A cím: Szájkosarat kap a sajtó, mellette az illusztráció egy rokonszenves farkaskutya többszörösen biztosított szájzárral.)
Tölgyessy Péter legutóbbi elemzésében a kialakuló hatalmi struktúráról azt írja, Orbán főkutya-alkutya rendszerben képzeli el a világot, függőségi viszonyok rendjében gondolkodik, mértékegysége  a többszörösen bizonyított személyes lojalitás. Ha így van, ennek feltétlenül megfelelne Schmitt Pál, aki szombati – állítólag igen megbízható – lapjelentés szerint „szinte bizonyos”, hogy Fidesz-jelölt lesz Sólyom László székére. Sólyom érdekében tehát hiába emeltek szót neves értelmiségiek. Ha az, ami „szinte bizonyos”, valóban igaz, akkor egy időre megfeledkezhetünk  a törvények megfontolásra való visszaküldéséről, alkotmányossági normakontrollról.

B.B.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!