Parlamenti választás kezdődött szombaton reggel Szlovákiában. A
választási helységek hét órakor nyíltak meg, és este tízig tartottak
nyitva.

A mintegy 4,3 millió választópolgár 18 párt és mozgalom között válogathatott. A választások esélyese a Robert Fico kormányfő vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer), amely a felmérések szerint várhatóan 30 százalék körüli eredményre számíthat. A helyi megfigyelők 7-8 párt bejutására számítanak, így a koalíciós változatok számosak.
Pozsonyi MTI-tudósítás szerint a pártok jelöltlistáin minden szavazónak lehetősége volt négy név bejelölésére is, s ezzel megváltoztathatta a jelöltek sorrendjét. A jelölés, amely lényegében preferenciaszavazatot jelent, azonban nem volt  kötelező. A választásokon minden szlovák állampolgár szavazhatott, aki a választások napján betöltötte 18. életét. Az a szlovák választópolgár, akinek tartós lakhelye külföldön van, postán már leadhatta szavazatát. Az idén 568 külföldön élő személy élt ezzel a lehetőséggel. A külföldi szlovák nagykövetségeken szavazni nem lehetett. A választó személyi igazolványa felmutatása alapján szavazhatott az állandó lakhelye szerinti szavazókörzetben, ha azonban kiváltotta választói igazolványát, Szlovákia bármely választási körzetében leadhatta voksát. A parlamenti küszöb öt százalék. A mintegy 300 ezer szlovákiai magyar szavazó voksaiért elsősorban két párt – a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd polgári párt – versengett. A felmérések azt jelezték, hogy mindkét párt bejuthat a 150 tagú törvényhozásba, de ez nem biztos.
Az idei voksolás újdonságaként, hogy ezúttal nem volt kampánycsend, a választás napján is lehetett kampányolni.
A négy évvel ezelőtt (2006) megtartott legutóbbi parlamenti választást a Smer nyerte 29,14 százalékkal (50 képviselő). További sorrend: SDKU 18,36 százalék (31), SNS  (Slota pártja) 11,73 százalék (20), MKP 11,69 százalék (20), HZDS 8,79 százalék (15), KDH 8,31 (14).
Megrongálták a szlovák Trianon-emlékművet Révkomáromban – közölte Dusan Strauss, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szóvivője szombaton. Stanislav Jankovic, a szlovákiai országos rendőrfőkapitány helyettese a TA3 hírtelevíziónak azt nyilatkozta: az emlékművet egy, a Dunaszerdahelyi járásban lakó, magyar nemzetiségű szlovákiai állampolgár rongálta meg reggel fél hatkor. Az esetet a városi rendőrség térfigyelő kamerája rögzítette. A felvétel szerint, amely időközben felkerült az internetre, a fiatal férfi egy ezüstös Mercedes márkájú gépkocsin érkezett a határállomáshoz. A kocsi csomagtartójából kivett egy nagy kalapácsot, és a szerszámmal számos ütést mért az emléktáblára. Dolga végeztével minden sietség nélkül visszament a kocsijához, eltette a kalapácsot és a hídon elhajtott Magyarország felé. A felvétel érdekessége, hogy a biztonsági kamera nagyon pontosan végig kísérte a férfit amint veri az emléktáblát, amint viszszasétál a kocsijához, majd ráhajt a hídra. Jankovic szerint a tettes kocsiját a rendőrség már megtalálta.
Az emlékművet június 4-én, a trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulóján állította az SNS; a párt képviselői elutaztak Révkomáromba, hogy a helyszínen ellenőrizzék le az emlékoszlop állapotát. A több mint másfél méteres kőoszlopot Ján Slota, az SNS elnöke avatta fel.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!