Új arányok új aránytalanságok

Ez azt hivatott szolgálni, hogy főszabályként az egyénileg megválasztott képviselő vigye területe dolgait az ország házában, de ha a választók mást kívántak volna e képviseletre, ám jelöltjük alulmaradt a megmérettetésen – a ráadott szavazatok mégse porladjanak a semmibe, hanem kompenzációs listán hasznosuljanak. Kompenzál ez a rendszer, úgy ahogy, de a győzteseket felülkompenzálja, még jobban felerősíti a magasabb szavazatarányt, a kisebbet pedig csökkenti, még jobban gyengíti.
1990-ben a választásokon győztes MDF-FKgP-KDNP koalíció  a szavazatok 43 százalékát szerezte meg,  ezzel  a parlamenti helyek 59 százalékát tölthették fel.  Az 1994-es nyertesek (MSZP-SZDSZ) pártlistái 53 százaléknyi bizalmat kaptak, ebből a parlamenti székek 72 százaléka lett ülhető. Az első olyan arány, ahol a szavazatok alig több mint fele több mint kétharmados törvényhozási többséget ért.  1998-ban a kormányerők 45 százalékos választói támogatottsága 55 százalékra adott felhatalmazást a T. Házban. 2002-ben szoros a „derby”:  48 százalék a választók felhatalmazása a balliberálisok részére –  ez alig több mint 50 százaléknyi többséget ér a Házban, de mégis a 48 százalékot ötven fölé viszi. 2006-ban kicsit „tisztább” a kép: majd’ 50 százalék (de mégsem egészen: 49,71) a már régebbről ismert balliberális koalíció szavazatszerző képessége, így tudnak a parlamentben 54 százalék fölé menni, s ezzel törvényeket alkotni. (Egy ideig.)
2010-ben szembesülhetünk ismét a kompenzációs rendszer „működési mechanizmusával”: a választásokon a Fidesz-KDNP országosan kapott 53 százalékos szavazataránya a Házban kétharmad fölé „kompenzálódott”: 68 százalékot ér ez – most újra  53 százalék szavazatarányból  keletkezett a törvényhozásban kétharmad fölötti! Forradalom a fülkékben? Ugyan…
A győztesek tapasztalata az, hogy a lehetséges kompenzációt szűkíteni kell, ha még jobban győzni akarnak.  Ha például egy tízezer-huszonötezer közötti lakosságszámú várost veszünk (e sorok írójának városa, Siófok ide tartozik), és egyébként hazánkban igen sok város soroltatik ide,  ilyen helyeken az eddig törvényben lévő  tíz egyéni mandátumot kompenzálni hivatott hét helyet szűkíteni kell; mondjuk háromra.  A tízet pedig elég nyolcra – mert most éppen ott, az egyéni körzetekben, nagyon jók vagyunk. 
Ilyen új arányokat javasol a Fidesz „önkormányzati képviselők számának csökkentése” fedőnevű csomagja. Látható, ez inkább a kompenzációs helyek csökkentéséről szól: 17-ről 11-re csökken a képviselők száma (ez egyébként akár helyes törekvésnek is mondható), azaz kb. 65 százalékra. Ezen belül a kompenzációs arány jóval a fele alá! Egyszerű kis számtanpélda: a konzekvens csökkentés maximum a 7/4 arány lenne, még precízebben 6/5. (Egyébként, ha már a csökkentés lúdja, akkor legyen kövér: 6/4!) De ez nem szolgálja „annyira” a nyertes még nagyobb nyerését. Mindez nagyon erőteljes lépés a „győztes mindent visz” elv érvényesítése felé. Illetve fogalmazzunk korrekten: a „győztes majdnem mindent visz” elv felé.
Völgyi Lajos, Siófok

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!